Auschwitz

Írta: Röhrig Géza - Rovat: Politika

Egyszer drukkoltam a halálnak,

mikor dekakönnyű Apánkat megvette

flekktífusz. Mert mint színigszórt homokóra,

az idő most ha lenne se volna,

bár a harangkongás szerint

ebédre mennek, akik csak mernek

míg a fölállt kéve büszke népét

élet s halál közé tározza be

ez a mégsosemelőállt táj,

magasbaemelt, de üres szédertál,

s lévénhogy nem ordít föl Isten,

mint régente, kegyelt korokban,

edd a pocokölő piros magot, fiam,

dőlj talpfának iparvágány alá,

elműtött karral tetvészd a fejed,

s gondold, hogy fönn a teuton Tejúton,

ott se elég árjapapír a négy evangélium,

s nincs csak e Idfiílt, mentességmentes,

a bűn érdeméből már káinbélyeges,

számozott ábelbőr,

kik megölettünk meghalatlanul,

nekünk nem jár semmi,

se az abáltszívü őr stopperének szöcskecombmutatója,

se ezüstkürt jelzette, omlós világvég,

vagy más szexi, bölcsebb kezesség: nyema,

se magunkat nem hívhatjuk tanukul,

mert hol egy marék gombostű százezer ember,

úgy chaplin-botlik a túlélő

a krematóriumok közt,

mint jóllakott ínyenc a svédasztaloknál,

de mi mindent kibírunk,

kedves Dél-Amerikában élő tábordoktorunk,

homloküregeinkből csontokon át,

a sűrű fehér gennyet szíjják

délután meg a bánatukkal,

vodkaszagú tolmáccsal és kamerával jönnek

de mi mindent kibírunk, mert csak ez igaz,

oly erős a lánc, mint a leggyöngébb szeme,

1944 a Létezés Éve,

december.

 

támogatás

Címkék:1992-12