Alan Dershowitz: “Az amerikai demokraták már nem támogatják Izraelt”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az Izrael melletti bátor kiállásáról ismert amerikai ügyvéd és a Harvard professor emeritusa Izraelben arról tájékoztatta a politikusokat és a sajtó képviselőit, hogy Amerikában rosszabb a helyzet, mint azt Izraelben gondolják.

Dershowitz az izraeli i24NEWS-nak nyilatkozva úgy látta, hogy a helyzet az Egyesült Államokkal valójában sokkal rosszabb, mint ahogyan azt az izraeli televízió és más csatornák közvetítik. “1948 óta először fordul elő, hogy Izrael már nem kétpárti ügy”. “Pártpolitikai jellegű kérdéssé vált” – mondta az elnökök és miniszterelnökök közeli bizalmasa.

“A Demokrata Párt számos vezetője, kezdve az alelnökkel [Kamala Harris] egészen a szenátus többségi vezetőjéig [Chuck Schumer], valamint más szenátorok és a Squad néven ismert radikális baloldali négyesfogat Izrael ellen fordította a demokratákat” – magyarázta.

“A demokrata párti lépések, beleértve azt is, hogy nem vétózzák meg a [ENSZ] Biztonsági Tanácsának határozatát, végül palesztin és izraeli életekbe fognak kerülni, és ártanak a túszok esetleges kiszabadításának ” – jellemezte Dershowitz az ENSZ BT által elfogadott javaslatot, amelyet “szörnyű döntésnek” nevezett.

“Abból lehet tudni, hogy szörnyű volt, hogy a Hamász üdvözölte” – tette hozzá. “A Hamász megtapsolta az amerikai döntést, és megtapsolta az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését”.

“Ha te vagy a Hamász, ugyan miért kötnél alkut Izraellel, hiszen mindent megkapsz, amire szükséged van, anélkül, hogy bármit is feladnál” – mondta a professzor. “Ez sokkal rosszabb.”

“A Hamász azt hiszi, hogy nyerésre áll”, és ez “meggyengíti Izraelt” – mondta Dershowitz, aki ezért Joe Biden elnök kormányát tette felelőssé.

Dershowitz ugyanakkor politikailag is „ostobának” minősítette Biden döntését, amiért nem vétózta meg a tűzszünetet követelő ENSZ határozatot, mondván, hogy maga ellen fordítja az Izrael pártik szavazókat, s így többet veszít, mint amennyit nyerni remél az arab szavazók és a fiatalabb korosztályok tetszése szerinti politikával.

i24

[popup][/popup]