A válság mint esély: viták a neológiáról

Írta: Vári György - Rovat: Hagyomány, Politika, Történelem

Mostanában megint fellángoltak, majd újra lecsendesedtek a neológiáról szóló viták.

Többféle aktualitásból indultak el, de végül mind ugyanarra a megállapításra futottak ki: kivétel nélkül mindenki konstatálta a neológia önértelmezésének tartós hiányát, valamilyen mértékű szellemi dezorientáltságát, még ha ki-ki más területeken is azonosította, más súlyúnak is tekintette ezt a problémát. Mégis, lehetetlen nem észre venni, mennyire széleskörű konszenzus alakult ki ebben az egymással vitatkozó megszólalók között.

Elsőként érdemes szemügyre venni Bíró Tamás e tárgyú szövegeit. Bírónak a neológia történetét tárgyaló írásai ugyanis mintha arra is törekednének, hogy történeti mélységet adjanak a neológia – és így, legnagyobb és talán legsajátosabban magyar irányzatán keresztül az egész magyar vallásos zsidóság – aktuális problémáiról szóló vitáknak.

A legfontosabbnak tűnő tavalyi hozzászólásában

a neológia szellemi központja, a Rabbiképző tudományfelfogásáról szóló írásban (Néprajz és bibliatudomány a Rabbiképzőben – 110 éve született Scheiber Sándor | Szombat Online) Bíró többek között azt állítja, hogy a Rabbiképző egymást követő tudósnemzedékei kimondottan törekedtek historizáló filológiai kutatásaik során elkerülni az olyan kérdések feltételét, amelyek hozzájárultak volna a neológia önmegértéséhez, világosabb önmeghatározásához, a mindenkori kortárs külvilág tudományos, filozófiai társadalmi mozgalmaihoz fűződő viszonya tisztázásához. Ez az igény, az elkerülés igénye alakította neológ tudósok nemzedékeinek tárgy és módszerválasztását, azt, hogy mely tudományágakat „preferáltak”, mit kutattak és hogyan, mire figyeltek és mi kerülte el érdeklődésüket.

Szalai Miklós ugyancsak az elmúlt évben közölte azt a cikkét (A magyar zsidóság válsága teológiai válság | Szombat Online), amely szerint a neológiának nincs, eleve sem igazán volt és azóta még kevésbé, egyre kevésbé van sajátosan vallási mondandója, és Szalai szerint az olyan vallási hagyományokat, amelyek ebben az értelemben jóformán üresek és amelyekben ebből kifolyólag még hirdetőik sem hisznek igazán, nem is érdemes fenntartani próbálni.

Egyetért azzal a leírással, hogy a neológia valójában társadalmi integrációs ajánlat volt magyarrá váló, ezt a modernizációs utat választó zsidó tömegek számára, és egyfelől kudarcot vallott, másfelől túl jól sikerült. Kudarcot vallott a liberális, befogadó nacionalizmus elgyengülésével, letűnésével, a borzasztó XX. századdal, túl jól sikerült, amennyiben az – úgy tűnt – eredményesen magyarrá váló zsidó tömegek útjuk végén eldobták mankójukat, a neológiát. Nem nagyon volt visszaútjuk a hagyományba többé, amely érthetetlenné, távolivá, jelentés nélkülivé vált.

Bíró Tamás ettől, Szalai végső következtetésétől megvédi a neológiát (A magyar zsidóság válsága, ha van, nem teológiai válság | Szombat Online), de – ha nagyon más általánosságfokon is – mindkét szerző egyetért abban, hogy a neológia hagyománya legalább részben adós saját szellemi pozíciójának tisztázásával.

Frölich Róbert országos főrabbi szintén valami hasonlóról beszélt nemrég: „amikor a tudománynak próbáltak polgárjogot adni a zsidó tudományokon kívül és belül, akkor nem a halákhán belül, hanem valamilyen tudományágban alkottak maradandót”, például a történelemírásban, a folklórban vagy a bibliai és talmudi növényvilág kutatása terén”, áll történetesen éppen Bíró Tamásnak a főrabbi szavairól szóló beszámolójában, itt, a Szombatban (Miben különbözik ez az irányzat a többi irányzattól? | Szombat Online). Ugyanebben a beszédében idézte Frölich Benoschofsky Imrét, a Frankel Zsinagóga egykori neológ főrabbiját is: „a neológia több híg ortodoxiánál nem bírt lenni”. Ugyanezt a mondatot idézi Szalai is hivatkozott pamfletéjben, a maga igazát alátámasztandó, Benoschofskytól. Az országos főrabbi és a neológia nyers kritikusa ugyanazt az önkritikus mondatot idézi tehát a neológiáról szólva.

Mintha erre a megfontolásra reflektált volna az OR-ZSE gesztusa is,

az egyik legfontosabb kortárs vallásjogi döntnök,

David Golinkin és mások meghívása az izraeli középutas-konzervatív, „mászorti” mozgalom tekintélyes figurái közül, amelyről úgy tűnt, távlati együttműködést kíván megalapozni. A Golinkint köszöntő előadásában tette Frölich főrabbi fent idézett megállapításait is, ez az esemény adott némileg nagyobb intenzitást a neológiával kapcsolatos vitáknak.

Először Villányi Benjámin foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e a neológiának szorosabbra fonnia viszonyát azzal a mozgalommal, amelytől történetileg elágazott (Zsidóságunkat életünk szerves részévé kell tennünk | Szombat Online), részben az ő szövegére válaszolva Schweitzer Gábor (Együttműködni? De kivel? | Szombat Online) és Radvánszki Péter rabbi (Emberarcú spiritualitás és nemzetközi partnerség | Szombat Online) sorolt történeti érveket a neológia és a mászorti mozgalom közeledését támogatandó, illetve Radvánszki utalt irányzatpolitikai megfontolásokra is. Villányi is úgy látja, hogy „a vészkorszak után – nem függetlenül a kommunista hatalom kézi vezérlésétől – a neológia nem alakított ki semmiféle szellemi irányvonalat a kötelezően elvárt antifasizmuson kívül”, és ez megítélése szerint a külső nyomás megszűnése, a rendszerváltás után sem változott. Ezt a máig tartó időszakot is az „ötlettelenség” uralta Villányi szerint.

Azt ugyanakkor ő is elismeri, hogy a nemzetközi konzervatív mozgalom soraiban más a helyzet. Egyfelől „modern” problémaérzékenység jellemzi a mozgalom legkiválóbb döntnökeinek írásait, fontos és aktuális kérdésekre keresnek választ a zsidó jogi irodalomban, másfelől alapos munkát végeznek, ha őt magát egyébként nem is győzik meg. Leszögezi, hogy ezt a problémaérzékenységet, elmélyültséget jó, ha eltanulja a neológia tőlük. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a konzervatív mozgalomhoz történő esetleges intézményi csatlakozás, elfogadásuk a neológia reorientációjának igazodási pontjaként aligha oldaná meg „minden gondunkat”, mivel a konzervatív mozgalom maga is súlyos nehézségekkel küszködik a legerősebb bázisául szolgáló Egyesült Államokban is. Híveinek, rabbijainak száma folyamatosan csökken.

Nos, aligha gondolja bárki a földön, hogy ha a neológia a konzervatív irányzat sajátos magyar leágazásaként kezd el tekinteni magára, az „minden problémáját” megoldja, de szellemi pozíciójának tisztázása segítheti benne, hogy

értelmezhető ajánlatot tegyen hívei számára,

és az, ha pontosan megmondható, mi az tulajdonképpen, aminek meg kívánja nyerni egy-egy mozgalom reménybeli híveit, bizonyára hasznukra lesz. Mindaz, amit Villányi Benjámin javasol még írásában, szintén segíthet, és még számos további ötletre, erőfeszítésre lesz szükség. A nemzedékek közötti hagyományátadás folyamata például valóban kihívás a nem ortodox irányzatok számára, ahogy a jelenlegi neológia sem áll jól vele. Ezt a kérdést nem oldja meg önmagában a neológia részleges reorientációja természetesen, de az „ötlettelenségen”, a szellemi irányvonal Villányi által is számonkért hiányán javíthat, ennek pedig – a komoly közösségszervező munkával együtt – nagyon is lehet hatása.

Mindazt, amit Villányi javasol – és még sok minden mást – nem a nemzetközi szellemi, irányzati tájékozódás „helyett” kéne csinálni, ahogy ő tanácsolja, hanem mellette.

Ha sok, valamiképpen érintett szerző beszél egy vallási irányzat válságáról (még ha kijelentéseik nagyon különböző általánosságfokon mozognak is), akkor ugyan elméletileg lehetséges, hogy mindannyian tévednek és nincs válság, de a „válsághangulat” mégiscsak az útkeresés igényét jelzi. És az önmagunkkal szemben támasztott szellemi igények csak jót tehetnek nekünk. Ráadásul a neológia sorsa Magyarországon széttéphetetlenül összefonódik minden zsidó vallási közösség sorsával, nagyon fontos mindannyiunknak, érzelmi és gyakorlati értelemben egyaránt.

[popup][/popup]