A tabu fogságában

Írta: Bóka B. László - Rovat: Politika

Eredetileg arra készültem, hogy rabbikat megszólítva, de a vidéki hitközségekről sem elfeledkezve, körkérdés-csokrot teszek fel a vegyes házasságokkal kapcsolatban. Miért? Mert nem beszélünk róla, mert kerüljük a témát, holott a valóság az, hogy Magyarországon a zsidók által kötött házasságok több mint fele vegyes házasság.

Marc Mezvinsky és Chelsea Clinton esküvője 2010. július 31-én. A szertartáson a zsidó és a metodista hagyomány elemeit ötvözték (Genevieve de Manio, via JTA)

Azt már az indulás pillanatában érzékeltem, hogy a mai zsidó közéletben ez a kérdéskör kényesnek minősül, de arra álmomban sem számítottam, hogy a téma nem kényes, hanem egyenesen tabu. Szinte alig akar megszólalni valaki, az egyébként megígért válaszok nem érkeznek meg.

Álljanak itt a kérdések, csupán azért, hogy világos legyen, mire voltam – pontosabban: lettem volna – kíváncsi:

– hogyan fogadja a vegyes házasságokat az egymást ismerő zsidó közösség?

– mennyire gyakoriak a vegyes házasságok?

– egyáltalán, lehet-e ez ma beszédtéma egy közösségben?

– elvárják-e a betérést?

– ha valaki önként betért, akkor nagyobb az elfogadottsága?

– ha valakinek nem zsidó a párja, kivált-e rosszallást?

– ha valakinek nem zsidó a párja, az jelentheti, jelenti a zsidó identitás feladását?

– ha valakinek nem zsidó a párja, az már azonnal asszimilációt jelent?

– a rabbik ilyen esetekben segítőkészek?

– léteznek olyan programok, amely segítik a nem zsidó partner ismeretbővülését és útját a zsidó közösségbe?

– kell ezt külön kezelni?

– nem zsidó partner lehet-e tisztségviselő?

– vegyes párok gyerekei milyen státuszban vannak, ha az apa zsidó, és ha az anya nem?

– van-e ebben a kérdésben valamiféle hivatalos irányvonal, vagy minden rabbi szabadon dönt erről a maga zsinagógájában?

Ne legyenek kétségeink afelől, mennyire fontosak ezek a kérdések, amely a közösségek egy nagy részének sorsát meghatározza. A kérdések sorjáznak, csak ideig-óráig léphetünk el mellőlük, de ettől még előttünk magasodnak. S mindez egy olyan pillanatban, amikor a kor furcsasága – vagy fogalmazzunk inkább úgy – modernsége okán kellenek a megoldások. Az olyan megoldások, amelyek humánusak, elfogadóak és vallásjogi szempontból is megállják a helyüket, hiszen nemcsak a világ, de a zsidóság is változik.

Elsőként elküldtem kérdéseimet a győri, a szegedi és a pécsi hitközségek vezetőinek.

Íme, a győri hitközség elnökének, Villányi Andrásnak a válasza:

„Köszönöm a megkeresését, de nem tartom magam kompetensnek, hogy ezeket a kérdéseket felvessem a Hitközségen belül vagy saját magam megválaszoljam. A Mazsihiszen belül erre megvannak a megfelelő emberek, akik szívesen állnak rendelkezésére.”

Szegedről Buk István hitközségi elnök válaszolt:

 „- A közösség tagjai nem tesznek különbséget vegyes, vagy nem vegyes házasságok között. az elfogadottság mindkét irányban természetes.

– Mivel a hovatartozás „magánügy”, csak annyira beszédtéma a közösségben, mint a nem vegyes házasság.

– Elvárás a betéréssel kapcsolatban nem merül fel.

– Amennyiben valaki önként (szerintem másként nem is lehet) betér, az nem befolyásolja a kapcsolatát a közösséghez.

– Hogy rosszallást vált-e ki azt nem tapasztaltuk.

– Véleményem szerint a zsidó identitás feladása nem attól függ, hogy valaki vegyes házasságban él, sajnos tudok olyan házaspárról, ahol nem áll fenn a vegyesházasság, mégsem beszélhetünk a zsidó vallás előírásainak megtartásáról, egyáltalán a vallás gyakorlásáról. És mindez igaz fordítva is.

– Amennyiben a vegyes házasságban élők igénylik a zsidó szokások, előírások megismerését, úgy hiszem, a hitközség vallási vezetője minden segítséget megad a tanuláshoz. Betérés szempontjából ilyen igény eddig nem merült fel, csak olyan, amikor mindkét fél betérni szándékozott.”

A miskolci közösség nevében Markovics Zsolt főrabbitól kaptam választ:

 „- A miskolci zsidó hitközségben a tagok több mint 90 százaléka vegyes házasságban él. Mindez nem beszédtéma.

– A vegyesházasság nem is igen kerül szóba, tekintettel arra, hogy számos házastárs velünk van a hitközségi rendezvényeken.

– Nem várják el a betérést, de ezt nem is lehet, ha valaki be akar térni, az ne elvárás legyen, hanem egy szándék, akarat.

– Ha azonban valaki önként betért, nagyobb az elfogadottsága, tisztelik azokat, akik ezt az utat végigcsinálták és azóta is segítik a közösséget.

– Nem vált ki rosszallást, ha valakinek nem zsidó a párja.

– Nem vész el a zsidó identitás, hiszen számosan vesznek részt a közösségi életben, inkább erősíti.

– Családjaink többsége teljesen asszimilálódott, egyre kevesebben vannak, akik fontosnak érzik a zsidó tradíció betartását.

– A rabbi feladata, hogy segítse mindazokat, akik tudatosan visszatérnek vagy betérnek.

– Miskolcon rendszeresen van tanulás, beszélgetés, istentiszteletek, közösségi összejövetelek. Minden programunk nyitott, aki akar, az rabbink segítségével nem csak megismerheti hagyományainkat, de teljes értékű tagunk is lehet.”

A pécsi hitközség bár fontosnak érezte a témát, olyannyira, hogy elmondásuk szerint háromszor is nekifutottak, hogy válaszoljanak, ám végül arra jutottak, hogy amit írnak, az vélhetően sablonos és érdektelen lesz. Az igazsághoz tartozik, hogy a végül megkapott válasz se nem sablonos, se nem érdektelen nem volt, ellenben mélyen emberi és személyes. Csak éppen annyira kényesnek ítélték a témát, hogy végül nem vállalták válaszuk nyilvánosságra hozatalát.

Miközben valahogy mégis megpróbáltam előrehaladni, felhívták a figyelmemet

a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) alapszabályának egyik pontjára.

„2. § (1) A Hitközség 16. életévét betöltött tagjait cselekvő választójog illeti meg, vagyis választhat.

Nem lehet tagja semmiféle választott testületnek, és nem tölthet be választott tisztséget a Hitközségnél az, akinek vele együtt élő házastársa nem zsidó vallású. Egyébként Magyarország törvényei szerint cselekvőképes hitközségi tag bármely tisztségre megválasztható, szenvedő választójoga van, feltéve, hogy – valamennyi jelen Alapszabály szerinti tisztségre kiterjedően – legalább két éve a Hitközség tagja.”

Az idézett passzus nemigen szorul magyarázatra, önmagáért beszél és alapvetően befolyásolhatja a témával kapcsolatos kommunikáció hiányát: hogy tudniillik vélhetően más a hivatalos elvárás és más a hétköznapi gyakorlat, sokszor vezetők esetében is, bár kétségtelen, hogy ez a passzus csak a BZSH alapszabályában szerepel, a vidéki közösségeket is tömörítő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szabályzatában nem. Mintha az országos szövetség hivatalosan is engedményt tenne a vészkorszak és az 1956-os kivándorlások óta töredékére apadt vidéki zsidóság felé. A BZSH szigorának a Mazsihisz alapszabályában nincs nyoma, témánkról mindössze ennyit tartalmaz: 108.§. Aki a zsidó vallásból más vallásra tér át, annak megszűnik a Szövetségben betöltött bármely választott tisztsége, képviselőtestületi tagsága.”

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) lapját azért vagyok csupán kénytelen idézni, mert bár kérdéseimet elküldtem, választ nem kaptam, csupán ígéretet.

Az Egység így fogalmazott a kérdéssel kapcsolatban, igaz, jó pár évvel ezelőtt:

„Ha egy zsidó nem zsidóval házasodik össze, az nemcsak vallási szempontból számít az egyik legnagyobb szerencsétlenségnek. Nem is tekinthető csupán az érdekelt személy magánügyének, hiszen az egész zsidó népet érinti. Nem sok ilyen jelentőségű törvényszegés létezik. Az egyéni tisztességen is csorba esik, hiszen mindkét fél szempontjából rendkívül tisztességtelen dolog a másikkal szemben, sőt a hozzátartozókkal és barátokkal szemben is, akik nyilván tartósan boldognak szeretnék látni kedveseiket. … tisztességes ember nem kíván beráncigálni egy másikat olyan kapcsolatba, amely kezdettől fogva kudarcra van ítélve.” ((A vegyes házasság nem magánügy – Egység 19. – 1994. december.)

A megkérdezett budapesti rabbik közül egyedüliként Darvas István az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem zsinagógájának vallási vezetője, az OR-ZSE főtitkára válasza érkezett meg:

 Csak az általam igazán jól ismert zsinagógai közösségről, a sajátomról tudok írni. Vannak tagjaink, akik vegyesházassából származnak, de közülük mindenki – akinek az édesanyja nem zsidó – betért. Ha valakinek az édesapja nem zsidó, de az anyukája igen, akkor zsidónak számít a törvények szerint. Tapasztalatom szerint a zsidó apák, de nem zsidó anyák gyerekei eleve azzal a szándékkal kezdenek rendszeresen zsinagógába járni, hogy rendezzék vallásjogi státuszukat, és ezen elhatározásukban a közösség tagjai és vezetői igyekeznek minden segítséget megadni számukra, ami érzésem szerint teljes összhangban van a Mazsihisz által hirdetett „világra nyitott zsidóság” szlogennel. Több olyan zsinagógáról tudok – az enyém is ilyen – ahol külön oktatás van a betérni szándékozóknak. Úgy vélem, híveink nem foglalkoznak a többiek családi hátterével, és ez így van rendjén. Emlékeim szerint a tágabb közösségben két olyan tag van, aki vegyesházasságban él, párjaik rendszeres és megbecsült látogatói a zsinagógának. A nem zsidó partner jelentheti, de nem szükségszerűen jelenti a zsidó identitás feladását, ahogy a zsidó partner, vagy szülők sem jelentenek garanciát a zsidó identitás megőrzésére. Tisztségviselők csak zsidók (születettek vagy betértek) lehetnek, bízom abban, hogy előbb-utóbb mindenhol reális elvárás lehet, ami nálunk már megvalósult, hogy csak olyan emberek kerüljenek vezető tisztségbe, akik a zsidó hagyományt ismerik, szeretik és kellőképpen rendszeresen gyakorolják.”

Egy rabbi, akinek nincs jogom leírni a nevét, a következőképpen magyarázta a helyzetet:

A rabbinikus zsidóság több korszakban gondolkodik, most tartunk az ötödiknél, amely a XVII. században indult és még nem záródott le. Minden korszaknak megvoltak a maguk meghatározó rabbijai, akikre kis túlzással az egész zsidóság figyelt, ám szerinte ma nincs ilyen. Nincs olyan világszerte elfogadott rabbi, aki meghatározó kérdésekben úgy tudjon dönteni, amely akár évtizedekre segítené és meghatározná a közösség életét.

A házasságban, véli a rabbi, nagyon fontos, hogy a két fél ugyanolyan jogi státuszban legyen, márpedig, ha a nő vagy a férfi nem zsidó, akkor a zsidó jog szerint nem ugyanaz a két ember státusza, és erre vallási döntvény egyelőre még nincs. Ezt kellene valahogyan megoldani, de semmiféle megoldás nincs a látóhatáron.

Zárásképpen hozzá kell tennem, nem is igen lesz, amíg egy élő, akut és a többséget érintő kérdésben nincs, aki elmondaná, el merné mondani a véleményét, mert megoldás helyett egymást figyelik, egymásra várnak, sőt rosszabb esetben, ahogyan azt valaki szintén név nélkül mondta el nekem, néhány rabbi pusztán politikai megfontolásból nyitná szélesre az ajtókat. Még az is megtörtént, hogy az egyik rabbi minősítgetni kezdte mindazokat, akiket válaszadásra kértem fel. Összegzésül: összesen hét rabbinak tettem fel a kérdéseket, mindössze egyetlen válaszolt, egy pedig háttérbeszélgetést folytatott velem. Itt tartunk…

***

„A vegyes házasságokban élőket nem veszíthetjük el” Heisler András Mazsihisz elnök a vegyes házasságról

„A magyar zsidók többségének a házastársa nem zsidó, és majdnem kétharmaduk úgy gondolja, hogy ezzel a világon semmi baj nincsen. A fiatalabb generációk még inkább így gondolják.

A magyar zsidók döntő többségének hagyománytudatában a zsidóság csak az egyik hagyományelem: 73%-uk valamilyen formában megünnepli a karácsonyt, a kereszténység emblematikus, mára kissé elvilágiasodott ünnepét. (…)

A vegyes házasságokban élőket nem veszíthetjük el. Sem erkölcsi, sem gyakorlati okokból nem szabad ellöknünk magunktól őket, otthont kell teremtenünk számukra és a gyerekeik számára közösségeinkben, vonzóvá kell tenni számukra a zsidóságot – talán ennek kell lennie egyik legfontosabb célkitűzésünknek a következő évtizedekben. Oktatási, egészségügyi intézményeink már ma is – a magyar zsidó felekezetei intézmények között egyedüliként – származástól és vallási meggyőződéstől függetlenül nyitottak minden magyar állampolgár számára.”

Heisler András: Nyitás vagy eltűnés – zsidókérdés Magyarországon 2018-ban
index.hu, 2018. július 5

 

„Valamelyik interjúban azt mondta, hogy „a vegyes házasságban élőket nem veszíthetjük el”. A neológia mai vallásos felfogásába ez belefér?

Kovács András felmérése szerint a mai magyarországi zsidók 70 százaléka vegyes házasságban él.* Ha ezt a tendenciát extrapoláljuk néhány évtizedre előre, akkor azt kapjuk, hogy elfogy a zsidóság Magyarországon. Ezért úgy gondolom, hogy a vegyes házasságokban élők közösségünk értékes tagjai kell, hogy legyenek. Nem a vallást akarjuk reformálni. De mondjuk, hogy van egy zsidó fiú és egy nem zsidó lány. Ha a mi zsinagógánkba akarnak járni, ha a mi iskolánkba viszik a gyereküket, ha eljárnak a mi rendezvényeinkre, ha adományozni akarnak, ha velünk együtt akarnak örülni az ünnepeinknek, akkor nekik ott a helyük. Ugyanakkor halachikusan mindennek rendben kell lennie – ezért vannak a rabbik, hogy ezt segítsék. Ha ezeket a családokat be tudjuk vonzani az iskoláinkba, a zsinagógáinkba, akkor megvan a lehetősége, hogy a nem-zsidó partner betérjen a zsidóságba, és onnantól kezdve egyenrangú tagjává válik a közösségnek.

 Gadó János: “Kooperálni kívánunk, nem kollaborálni” – Beszélgetés Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével
Szombat.org, 2019. május 10.

* Ez az arány a 18-24 éves korosztály családi hátterére vonatkozik. (A szerk.)

Címkék:2020-04, Buk István, BZSH, Darvas István, Heisler András, MArkovics Zsolt, Mazsihisz, vegyes házasság

[popup][/popup]