A szociális kozmetikus és a rászorulók

Írta: Szilárd Ferenc Farkas - Rovat: Oktatás, Politika

Rózsa Magdolna a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ családsegítője, aki a Tükörkép Műhelyben, a szociális szépségszalonban tevékenykedik. Nemcsak ingyenes fodrászattal, kozmetikával és manikűrrel fogadja a rászoruló ügyfeleit, hanem az adománygyűjtésben is részt vállal.

 

A szociális kozmetika működése a világjárvány idején

„A professzionális szépségápolást felfüggesztettem és csak adományszervezéssel és osztással foglalkoztam közel 1000 ügyfél részére” – mondta Rózsa Magdolna.

A Zuglói Családsegítőben telefonos ügyeletet teljesítő munkatársak jelzése alapján a Tükörkép Műhely a világjárvány idején élelmiszer adománygyűjtésbe és osztásba kezdett. Számos ember veszítette el alkalmi munkalehetőségét és mivel megtakarításaik nem voltak a napi megélhetésük került veszélybe.

Önkéntesek a Zuglói Családsegítő Ügyfeleinek címmel indult el egy Facebook csoport, amelyben Magdolna az önkénteseket koordinálta, akik segítettek, részt vettek az élelmiszerosztáson, a csomagolásban, illetve a csomagok gördülékeny kiosztásában segédkeztek. Az élelmiszerosztás után az önkéntesek arra is vállalkoztak, hogy egy-egy ügyfélnek, akiknek nagy nehézséget okozott volna az élelmiszer osztáson történő megjelenés, a csomagot házhoz vigyék.

Rózsa Magdolna az önkéntesek koordinálásán túl az adományszervezést is végezte. A csomag tartalma az adományok függvényében változott. Volt tartós élelmiszer, de alkalmanként a gyerekek számára csoki is.

A világjárvány kapcsán az iskolák bezártak és a tanítás távoktatásra állt át. Azon a családoknak, akik ehhez nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel – egyéni adományozóknak köszönhetően – számítógépeket, wifi elosztókat tudtak juttatni. Magdolna a megfelelő védőeszközök készítésében is szerepet vállalt és maszkok varrásába kezdett, amit a családsegítőknek az önkénteseknek, illetve az ügyfeleknek adományozott. Május ötödikén az egyenlő esélyek napján a Zuglói Esélyegyenlőségi Díjat idén Rózsa Magdolna és a Mező Ferenc Általános Iskola kapta.

 

Az iskolakezdés és a nehéz helyzetben élő családok

Azon családok számára, akik pár hónappal ezelőtt élelmiszer adományért álltak sorba, az iskolakezdés költségei szintén nagy terhet jelentenek.

A szociális kozmetikában a nehéz anyagi körülmények között élő ügyfelek azt is elárulták Magdolnának, hogy nagy nehézséget jelent számukra beszerezni a szeptemberi iskolakezdéshez szükséges eszközöket. Magdolna az újonnan létrejött Test- és Lélekszépítő Alapítvány kurátoraként nem késlekedett és kampányt indított az interneten.

Létrejött a Test- és Lélekszépítő Alapítvány, amelynek kurátora vagy. Hogyan kapcsolódik az új feladat az eddigi tevékenységedhez?

Az alapítvány megalakulása óta az alapítványon keresztül végzem az adományszervezéseket, így – ahogy ezzel a kampánnyal is – már nem csak tárgyi adományokat gyűjthetek, de pénzt is, amiből megvehetem a szükséges dolgokat az ügyfelek részére. Az alapítvány fő célja továbbra is egy szociális szépségszalon hálózat kialakítása.

Első saját kampányod a zuglói rászoruló gyerekeknek gyűjt az iskolakezdésre. Miért érezted úgy, hogy ez a legfontosabb?

Mert nyakunkon a szeptember és azok a családok, akik elvesztették a munkájukat, vagy már eleve rossz anyagi körülmények között élnek örülnek, ha ételre és a számlákra telik, nemhogy az iskolakezdésre…

Azt tapasztalod, hogy zuglói rászoruló családoknak problémát jelent beszerezni ezeket az eszközöket?

Igen és nem egyszer kértek már tőlem azért segítséget, mert a gyerek azért nem ment iskolába, mert nem volt felszerelése, vagy azt hazudta, hogy „otthon felejtette” és inkább egyest kapott, mint bevallja az igazságot…

Hány család lehet érintett?

Egyelőre még várom a családsegítő kollégák visszajelzéseit, mert augusztus 20-ig írhatják be egy táblázatba a gyermekek neveit, azt, hogy hányadik osztályba mennek és mi a ruha/cipő méretük a tornafelszereléshez.

Milyen módon lehet ezeket a problémákat orvosolni?

Életvezetési tanácsadással, prevencióval, a család körüli szociális háló megerősítésével, tanácsadással és ha szükséges természetbeni támogatással. Sokat segítene a családi pótlék emelés, ami 12 éve ugyanaz az összeg…

Látsz arra lehetőséget, hogy a közösség támogatásával összegyűlik a szükséges pénz?

Mindenképpen. Még nincs 1 napja, hogy meghirdettem a kampányt és már 82 ezren van a számláló a kitűzött összegig, ami 350 ezer.

Címkék:adománygyűjtés, iskolakezdés, Szociális kozmetika

[popup][/popup]