A jog betűje nem feltétlenül felel meg az igazság kritériumrendszerének
“A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga”- nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök.
Frölich Róbert országos főrabbi
A jogszabályok valóban ismertek. Ám a jognak, a törvényeket összefogó Corpus Jurisnak mindig van olyan vetülete, mely túlmutat önmagán, ez pedig a jogban is ismert erkölcs, a morál vetülete. Ezért nem is a hétvége több százezer embert is utcára vivő megmozdulás jogi vagy szexuális aspektusára irányítanám a figyelmet, hanem a sokat hangoztatott zsidó-keresztény erkölcs ez irányú útmutatása szerint osztanék meg egy-két gondolatot a fenti mondatok kapcsán.
Elsőként hadd idézzem fel, hogy a jog betűje nem feltétlenül felel meg az igazság kritériumrendszerének. A jogszerű nem mindig igazságos, elegendő itt csak a XX. század általunk is megélt szocialista korszakának egyes törvényeire gondolnunk. Márpedig az igazság az alapja a zsidó-keresztény erkölcsi jogrendnek: “Az igazságra és csakis az igazságra törekedj, hogy életben maradj” – írja Mózes V. könyve. De ugyanez az elv olvasható János első levelében: “Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.“ Ebből következik, hogy az igazságosság keresése erkölcsi kötelezettséget ró ránk.
Több százezer ember vonult ki szombaton. Ilyen tömeget egy irányba mozdulni, egy akarattal, békésen menetelni nagyon régen nem láttunk. Ez a tömeg meg akarta érezni, és meg is ízlelte a szabadságot. A fizikai és szellemi szabadság pedig olyan élmény, mely akár a jog betűje ellenére is megszerzendő. Egyiptomban a Fáraóban megtestesülő törvény ellenére állt ki Mózes népe szabadságáért, s nyerte azt el. A makkabeusok a görög törvény tilalmával dacolva keltek fel, harcoltak s vitték győzelemre életüket nem kímélve a judaizmus ügyét a pogánysággal szemben. Jakab levele így fogalmaz: “De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” A kereszténység hajnalán a Rómában tiltott vallás követői inkább vállaltak mártírhalált, semmint lemondjanak szellemi szabadsagukról. A szabadság az ember idilli állapota, szabadság nélkül nem teljesedhet ki, nem lehet soha önmaga. Ezért is volt katartikus élmény a rendszerváltás forgataga, mert kéznyújtásnyira került hozzánk a szabadság, melyet csak vágyakozva szemléltünk a vasfüggöny mögül.
Mint láttuk, mind a zsidó, mind pedig a keresztény morál sarokköve a szabadság. Az erre való törekvés természetes állapota az embernek. Legyünk zsidók, vagy egykor üldözött keresztények, de mindannyian, a sokszor elnyomott magyarok, hogyan is kárhoztatnánk azokat, akik – mint egykor Dózsa György vagy Petőfi Sándor – a szabadságra vágytak?
