A holland kormány 2,76 millió dollárt ad zsidó temetők felújítására

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Ezt Ingrid van Engelshoven, az ország kulturális minisztere jelentette be a parlament alsóházához írt levelében. 

Zsidó temető Haarlemben

 

A helyi zsidóságnak problémát jelent a temetők gondozása, mert a közösség maradéka a Holokausztot követően nem igazán tért magához. A holland zsidóság szenvedte a legsúlyosabb veszteséget Nyugat-Európa nácik által megszállt részében, többek között a helyiek kollaborációja miatt. A hajdan 140.000 fő körüli zsidóságból kevesebb, mint 40.000-en maradtak, és a túlélők közül nem mindenki tért vissza Hollandiába. A hollandiai zsidó közösségek szervezete (NIK) kimutatása szerint jelenleg mintegy 45.000 zsidó él az országban, köztük kb. 5.000 izraeli állampolgár.

A kicsiny közösség képtelen a jelenleginél több köztulajdonú ingatlan fenntartására. A NIK állásfoglalása szerint „a zsidó temetők gyakran a holland-zsidó kultúra egyetlen megmaradt emlékei, amelyek közül sok megsemmisült 1940-1945-ben. A most megajánlott összegből elsősorban a feledésbe merült, illetve különleges jellegű temetők gondozására kerülhet sor.”

A szervezet közleményében úgy nyilatkozott, hogy „rendkívül elégedett az oktatási, kulturális és tudományos minisztérium döntésével” az eddig elhanyagolt zsidó temetők támogatásáról.

A JTA cikkét Bassa László fordította

Címkék:2.7 millió dollár, Hollandia, zsidó temetők

[popup][/popup]