A hatodik kontinens

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Történelem

A palesztin nép Izrael nemezise. A palesztin kultúra nem a békés egymás mellett élésre, hanem az áldozatiságra, az őket ért kozmikus méretű sérelem dédelgetésére és a tűzön-vízen át való elégtételre épül. A palesztinok nem Izrael szomszédai akarnak lenni, hanem bosszúálló angyalai. Ebben a törekvésükben erősíti őket a világ jelentős része, amely az áldozatiság fenntartására hatalmas intézményrendszert hozott létre.

A 19 századi, kulturálisan asszimilálódó zsidóság tapasztalata volt, hogy teljesíti ugyan a befogadás formális feltételeit – hibátlanul beszéli az ország nyelvét, ismeri annak kultúráját, elhagyja a zárt zsidó közösséget, stb. – a befogadás mégsem teljes. Számon tartják zsidó származását és alkalom adtán a többségi nemzetbeli társai éreztetik vele, hogy a távolság köztük megmarad. Hogy a 20. században mindez hová vezet, azt akkor nem tudhatták, de az érzésük megmaradt, hogy – mondjuk úgy – az elfogadás nem jelent befogadást.

A 19. századi liberális Európa fénykorában ezeket a „kettős kötéseket” inkább csak érezték és kevesen voltak, akik mindezt meg is fogalmazták. Közülük Theodor Herzl volt az, aki megérezte egy közelgő tragédia előszelét. A ráció és a szabadság eszméihez ragaszkodó asszimilálódott zsidók az antiszemitizmust a múlt kísértetének tartották és mély meggyőződéssel akarták hinni, hogy a sötét középkor nem térhet vissza. Nem akarták látni, hogy a sötét középkor ott van jelen a befogadó társadalmakban, amelyeknek csak a felszínét érintették meg a nemes eszmék. A boldog békeidők Európája olyan volt, mint az éppen háziasított vadember, amely megtanulta ugyan a civilizált szokásokat, de elég egy csekély impulzus, hogy barbár énje ismét előtörjön. 1914-ben ez meg is történt, s kezdetét vette a 20. század.

Izrael ma olyan az országok között, mint száz éve a zsidó volt a népek között. De a mai Izrael-ellenes küzdelmekben a középkor is megjelenik.

Annak idején passiójátékok során előadták Jézus üldözését, elítélését és kínhalálát – mindezt a zsidók nyakába varrva természetesen. A 21. századi rituálék csak az aktuális történetben különböznek: ma a palesztinok üldözése és kínhalála (számtalan felvétel a palesztin sebesültekről és halottakról) helyettesíti Jézus szenvedéseit. A felvilágosodás előtti korban a húsvét, a passiójátékok (és a vérvád) hetei veszélyes időszakot jelentettek a helyben élő zsidók számára, mert a ráció szellemétől még nem érintett középkori ember édes megváltójának szenvedéseit látva gyakran engedett szabad folyást indulatainak és rárontott a zsidók utcáira, házaira.

Ma, bizonyos tematikai változtatásokkal ugyanezt látjuk. A passiójáték élőben zajlik és a globalizált világban a nézőközönség már nem a falu vagy a kisváros színpad körül tülekedő népe, hanem a tévénézők és internetezők százmilliói, akik az ártatlan palesztin gyermekek szörnyű szenvedését látva az utcára tódulnak Párizsban és Frankfurtban, New Yorkban és Torontóban – az iszlám világ városairól nem is beszélve. Az időpont pedig nem a Húsvét és a passiójáték, hanem az épp aktuális izraeli-palesztin összecsapás. Az agresszív dühöt ebben a felállásban az iszlám vallású tüntetők szállítják, a politikai legitimációt pedig a polkorrekt, kisebbségvédő, palesztinpárti baloldal.

A tüntető tömeg, forma szerint demokratikus önkifejezés jogával él, de lassan bevett gyakorlattá válik, hogy egy kisebbség rendre kiválik a tömegből és egy közeli zsinagóga felé veszi útját – mint a középkorban. Ha a rendőrség a helyén van, akkor nem történik nagy baj. Eddig legalábbis nem történt.

A 21. században tehát Izrael Állam létezése a nemzetek közt időről időre olyan dühöt vált ki, mint a zsidók jelenléte egy középkori francia városban, vagy egy 19. századi stetlben, Ukrajnában.

Az ijesztő gyűlölet-megnyilvánulások a nyugati közvélemény szemében épp olyan legitimek, mint ahogy azt hajdan a középkori ember látta: archaikus indulataiknak nincsenek tudatában, legfeljebb az erőszak-megnyilvánulásokat ítélik el.

Izrael rituális megbélyegzése a világ nagy fórumain (ENSZ-közgyűlés, UNESCO, stb.) pedig a középkori zsinatokra emlékeztet, a feudális világ legfelsőbb legitimációs fórumaira, ahol legfelsőbb elítélésben részesítik a zsidókat.

Mindezzel persze még nem írtuk le a zsidó állam pozícióját a világban, ez azonban része a helyzetnek és emlékeztető, hogy a világban ma is erősek az elszabadulni kész zsidóellenes indulatok.

Izraeli zászló az ENSZ épületénél New Yorkban

Amúgy – a fentiektől eltekintve – Izrael forma szerint egyenlő tagja a nemzetek közösségének. Zászlaja ott leng az ENSZ többi tagállamának zászlaja között. Egyelőre – mert a palesztinok által, most már folyamatosan kezdeményezett gyűlöletrituálék célja éppen az, hogy ezt az egyenlő státuszt lebontsák. Az UNESCO határozatai, amelyek palesztin kulturális örökségnek tüntetik fel a zsidóság szent helyeit, már elérték azt, hogy Izrael kivonult erről a fontos, de a szélsőségesek által eltérített nemzetközi fórumról. Az egyre terebélyesedő Izrael-ellenes bojkott-mozgalom célja éppen ez: kiszorítani a zsidó államot a nemzetközi fórumokról, a nemzetközi kereskedelemből, kulturális életből, mindenhonnan. Az anticionisták szerint ez jogos, mint az apartheid Dél-Afrika elleni bojkott. A realisták szerint ez éppen olyan jogos, mint a zsidó boltok elleni náci bojkott.

Amint látható Izrael és a világ kapcsolatában egyszerre sok történelmi korszak kísért: a középkor, a 19. század, a nácik felemelkedésének évei. És persze mindez a 21. században játszódik.

Mindez persze nem egyedülálló: a magyar történelemben is kísért a félliberális, félautokratikus dualizmus kora; az ellenségkereső, sérelmi politikában tobzódó Horthy-korszak és a szociális vívmányokkal büszkélkedő Kádár-kor. És mindez persze elmondható – mutatis mutandis – a kortárs Európáról is: természetesen együtt élünk a saját múltunkkal.

Ha ezt átláttuk, azt is át kell látnunk, hogy a múlt korszakai mit hoztak a magyaroknak, mit hoztak Európának, mit hoztak a zsidóknak. Így nyerhetünk teljesebb képet az előttünk álló lehetséges perspektívákról.

A fentieken túlmenően igaz az, hogy Izrael nagy sikertörténet. Születése után hetven évvel egy párját rikítóan dinamikus társadalom, párját ritkító fejlődési potenciállal, párját ritkító belső feszültségekkel és párját ritkítóan ellenséges világgal körülvéve.

A zsidó nép sikeres és fejlett országot teremtett magának és ezzel mozgósította archaikus és modernebb korszakok indulatait, vadonatúj indulatokról nem is beszélve.

E tekintetben a 19. század kínálkozik analógiának: a nyugati világ zsidósága, elnyerve a törvény előtti teljes egyenjogúságot, hihetetlen arányú fejlődésnek indult, többnyire messze maga mögött hagyta a többségi társadalmat. Ez kiváltotta a többségi társadalom számottevő részének ellenséges reakcióit, kialakultak egy új zsidóellenes ideológia, az antiszemitizmus. Ma Izrael fejlődése – a múlt terhes öröksége mellett – az iránta érzett gyűlölet egyik katalizátora. Szünet nélkül formálódik-fejlődik az új ideológia, az anticionizmus.

A zsidó állam új utakon jár, és közben viszi magával régi korok örökségét – csakúgy, mint ahogy a vele szeretet-gyűlölet viszonyban álló külvilág. Minél gyorsabban fejlődik Izrael, annál gyorsabban fejlődnek, alakulnak a vele szemben táplált ellenséges indulatok, ideológiák.

*

Izrael az egyetlen ország a földön, amely szomszédaival jóformán semmiféle kapcsolatban nem áll (eltekintve az Egyiptommal és Jordániával fenntartott formális diplomáciai kapcsolattól, amely annyit jelent, hogy e két ország nem tekinti hivatalosan illegitimnek Izrael létezését). Izrael, abban a régióban, ahol elhelyezkedik, szinte semmiféle regionális együttműködésnek nem részese.

Izraelt – mint valami önálló hatalmat – különálló gazdasági, tudományos, kulturális, stb. szerződések kötik az Európai Unióhoz. Katonai együttműködése az Egyesült Államokkal egyedülállóan szoros és sokoldalú. Izrael rohamtempóban fejleszti kapcsolatait Ázsia feltörekvő – nem moszlim – országaival. Hasonlóképpen ígéretesen fejlődik az együttműködés Fekete-Afrika számos országával, amelyek izraeli technológiát és a szélsőséges iszlámmal szembeni hatékony fellépés eszközeit kívánják megszerezni. A nyolcmilliós Izrael olyan volumenű és intenzitású kapcsolatrendszert épített ki, mint egy európai középhatalom. Rákényszerül erre, mert teljesen idegen test abban a régióban, amelyben létezik.

Izrael a kényszerből erényt csinál, a maga javára fordítja az ellenségeivel való küzdelemben szerzett tapasztalatokat. (Lásd: fegyverexport, biztonságtechnika exportja.) Nemezise pedig állandóan követi mindenhová és igyekszik fejlődését gátolni. A palesztinok által elindított, komoly nemzetközi beágyazottsággal rendelkező Izrael-ellenes bojkott-mozgalom, a BDS hatalmas nemzetközi hálózattá fejlődött, melynek képviselői igyekeznek mindenhol megjelenni, ahol Izrael kapcsolatokat épít. Többnyire nem tudják a kapcsolatépítést meggátolni, de állandó jelenlétük üzenet: itt vagyunk, látunk téged, tudd, hogy sehol sem vagy tőlünk biztonságban.

Izrael katonai potenciálját tekintve világméretekben középhatalom, regionálisan pedig nagyhatalom. Tudományos-technikai potenciálját tekintve ennél is erősebb, szimbolikus potenciálját tekintve pedig világhatalom. A népek-nemzetek közössége egyetlen országgal sem foglalkozik olyan megszállottan, mint a zsidó állammal.

Súlyosbító körülmény, hogy a népek nemzetek, kevés kivétellel (USA) nem vesznek tudomást saját megszállottságukról, vad indulataikról, az Izrael-elleni gyűlöletrituálékat racionálisan indokoltnak vélik, és nem hajlandók meghallani a szelíd kérdést: vajon miért ítélik el Izraelt gyakrabban, mint a föld összes többi országát együttvéve?

*

A látnoki erejű, ugyanakkor racionális gondolkodó, Theodor Herzl azt a célt tűzte ki, hogy a zsidó népet visszavezeti saját hazájába, ahol az felépíti saját országát, s ezáltal megszűnik a gyűlölködés oka, a zsidók egyenlőtlen társadalmi eloszlása az európai társadalmakban.

Az első célt sikerült elérni, a másodikat nem. A zsidó nép saját országában megsokszorozta kreatív energiáit és felépített egy új világot, amely roppant intenzitással változik, fejlődik, alakul. Az anticionista ideológiában testet öltött zsidóellenes indulatok pedig nem csekélyebb dinamizmussal alakulnak, fejlődnek. A gyűlölet is képes a – destruktív – kreativitásra. Lásd például a Hamasz április eleji akcióját, melynek során palesztinok autógumik ezreit égették a határon és a felszálló irdatlan fekete füst leple alatt próbáltak áttörni a határon.

A palesztin nép Izrael nemezise. A palesztin kultúra nem a békés egymás mellett élésre, hanem az áldozatiságra, az őket ért kozmikus méretű sérelem dédelgetésére és a tűzön-vízen át való elégtételre épül. A palesztinok nem Izrael szomszédjai akarnak lenni, hanem bosszúálló angyalai. Ebben a törekvésükben erősíti őket a világ jelentős része, amely az áldozatiság fenntartására hatalmas intézményrendszert hozott létre. A kizárólag palesztin menekültekkel foglalkozó ENSZ-szervezet (UNRWA) az 1948-ban elmenekültek ükunokáit is menekülttáborokban tartja és megakadályozza, hogy az arab országok társadalmaiba beilleszkedjenek. A világ országai, melyek az UNRWA-t finanszírozzák, ekképp együttesen gondoskodnak az Izrael-ellenes gyűlölet-utánpótlásról. (Az amerikaiak időről időre megkérdőjelezik e szervezet létjogosultságát – eddig hiába.) Mindent megtesznek tehát a konfliktus fenntartása és gerjesztése érdekében. Ezt nevezik békefolyamatnak, aminek érdekében (ők azt hiszik) rengeteg erőfeszítést tesznek.

A világ népei a palesztinokat használják közvetítőnek, az ő közreműködésükkel rendezik számlájukat a zsidókkal.

A cionizmus nem tudott felülkerekedni a zsidó nép végzetén. Létrehozott egy nagyszerű országot, amelyet a nagyvilág szeretet-gyűlölet orgiája kísér szüntelenül. Ami száz évvel ezelőtt európai jelenség volt, az mára globális jelenséggé vált: a zsidókkal kapcsolatos szélsőségesen ellentmondó narratívákat és érzelmeket ma már olyan távoli államok is ismerik, amelyeknek hosszú történelmük során jóformán semmi közük nem volt a zsidókhoz: Kína, India, Vietnám, stb. A monoteista kultúrán kívülálló országok most hozzák be lemaradásukat e téren. Képviselőik az ENSZ-ben naponta hallhatják az ezzel kapcsolatos vad vitákat, amelyek a tévétársaságok jóvoltából százmilliókhoz jutnak el.

Korunk hívószava, a globalizáció ezen a téren mindenképpen hitelesen használható.

A cikk a Szombat 2018 májusi számában jelent meg, a zsidó állam 70-ik születésnapjára készített összeállítás részeként.

Címkék:2018-05, anticionizmus, cionizmus, ENSZ, Izrael 70, palesztinok