A globális antiszemitizmus nyomán a zsidókat ma már a világon sehol nem látják szívesen

Eva Illouz francia-izraeli szociológus, az antiszemitizmus elleni küzdelem ismert alakja a Le Monde-ban írt cikket, melynek végkicsengése az, hogy a globálissá vált antiszemitizmus következtében a zsidókat ma már a földön sehol sem látják szívesen. Az írás a Tribune Juive zsidó folyóirat honlapján is megjelent. Ez szolgált a magyar fordítás alapjául.

A Sydney-i Bondi Beach-en elkövetett merénylet után a szociológus az antiszemitizmus fejlődését elemzi. Szerinte ez a vallási, majd faji gyűlölet mostanra politikai gyűlöletté alakult át. Az anticionizmus álcája alatt világszerte egy ősi antiszemita tervet valósítanak meg: elűzni a zsidókat otthonaikból.

*

Wilhelm Marr (1819–1904) német újságíró volt, olyasfajta, akit ma aktivistának neveznénk. A modern antiszemitizmus ihletőjének tekintik; ő népszerűsítette a német „Antisemitismus” kifejezést 1879-ben, hogy a zsidókkal szembeni gyűlöletet a vallás helyett a fajra alapozza, megkülönböztetve azt a hagyományos keresztény „Judenhass”-tól (zsidógyűlölet).

Ugyanebben az évben Marr megalapította az Antisemiten-Liga-t (Antiszemiták Ligája), az első olyan politikai szervezetet, amelyet kifejezetten a zsidóellenes aktivizmusnak szenteltek, és megírta a Der Sieg des Judenthums über das Germanenthum („A zsidóság győzelme a németség felett”) című művét. Ebben azt állította, hogy a zsidók a faji felsőbbrendűségükbe vetett meggyőződésüknek köszönhetően hódították meg Németországot, és kiutasításukra szólított fel. A Németországban később bekövetkezett történelmi események fényében ezt a röpiratot ma nehéz szívvel olvassuk. Marr azonban segíthet megérteni a kortárs antiszemitizmus néhány fontos elemét.

Marr megmutatja, hogy a zsidógyűlölet tartalma újradefiniálható. A keresztény zsidógyűlöletet (judeofóbiát) egy kvázi-szociológiai elméletté alakította át, amely a zsidóknak a társadalomra gyakorolt hatásával foglalkozott. Ezzel átalakította zsidógyűlöletet, hogy az jobban illeszkedjen a 19. századi Németország kulturális és szellemi környezetéhez, ahol a vallás legitimitása meggyengült, különösen az értelmiség körében.

Immár nem az istengyilkosság tette megvetendővé a zsidókat, hanem az, hogy, úgymond, tisztességtelen kereskedők, hogy Bibliájuk primitív, hogy alapvetően idegenek a német civilizációtól, hogy gyűlölik a nem-zsidókat és könyörtelenül kizsákmányolják őket. Ez a gyűlölet már nem teológiai jellegű volt, hanem arra összpontosított, amit a zsidók állítólag tettek: a német szellem lerombolására. Ily módon Marr szekularizálta az antiszemitizmust, és kompatibilissé tette kora értékeivel.

Röpirata más okból is figyelemre méltó: tartalmazza saját gyűlöletének tagadását. Ezt írta: „A legcsekélyebb »zsidógyűlöletet« sem táplálom, és nem vallásuk miatt gyűlölöm a zsidókat. Nincs bennem nemzeti származáson vagy fajon alapuló gyűlölet… Nem táplálok semmiféle ellenségeskedést a zsidók iránt, feltéve, hogy nem ártanak nekem.” Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy Marr kulcsot ad a kortárs antiszemitizmus két alapvető jellemzőjének megértéséhez: tartalmának megújulásához és önmaga tagadásához. A kortárs antiszemitizmus, pontosan úgy, mint Marré, a világ jövője miatti erkölcsi aggodalomként prezentálja magát.

A tagadás programja

Létezik az antiszemitizmus kultúrája, éppúgy, ahogy létezik a nemi erőszak kultúrája is. Ez olyan gondolkodási sémákban gyökerezik, amelyek leértékelnek és megvetnek egy csoportot. Ez a kultúra a tagjait teszi bűnössé az ellenük elkövetett bűncselekményekért, és eleve felmenti ugyanezen bűncselekmények elkövetőit. Az antiszemitizmus kultúrája – akárcsak a nemi erőszaké – a tagadáson és a vád megfordításán alapul. Meggyőző példát találhatunk erre a Harvard Undergraduate Palestine Solidarity Committee (a Harvard egyetemistáinak Palesztina-szolidaritási bizottsága) által közvetlenül az október 7-i támadás után megfogalmazott nyilatkozatban – amelyet 30-34 diákszervezet írt alá –, amely az izraeli vezetést tartotta „teljes mértékben felelősnek” a Hamász támadása során elkövetett erőszakért, teljesen eltörölve a terrorszervezet felelősségét abban a politikai zsákutcában, amelybe a palesztinok kerültek.

Ugyanezt látjuk a világszerte elterjedt tüntetéseken is. A Sydney-i Operaháznál már 2023. október 7-én azt kiabálták, hogy „Fuck the Jews!”. Világszerte egyetemi kampuszokon skandálják azt, hogy «By all means necessary» (Minden szükséges eszközzel), «Globalize the Intifada» (Globalizáljátok az Intifádát!), «From the river to the sea» (A folyótól a tengerig) és ugyanezt skandálják világszerte a kampuszokon, amit aztán ugyanezen kampuszok értelmiségi és művészeti elitje is átvesz.

Ezek a szlogenek megváltoztatják az antiszemitizmus tartalmát. A faji gyűlöletből politikai gyűlöletté alakítják át, amely éppen ezért kényelmesen tagadható. Miért jelenti ez az anticionizmus az antiszemitizmus új formáját? Négy okból.

Először is, az anticionizmus megkérdőjelezi a zsidó nacionalizmus és a nemzeti otthon létjogosultságát. Nincs más eset, amikor egy néptől egy politikai ideológia ilyen ádáz megszállottsággal tagadná meg a jogot, hogy saját államában éljen (az ukrán nacionalizmust Oroszország tagadja, de ez kevés visszhangra talál, és nem képezi semmilyen ideológia szervezőelvét). Az antiszemitizmus hatása az, hogy megfosztja a zsidókat az otthonuktól, megvonva állampolgárságukat vagy kiutasítva őket. Ez volt a hagyományos európai antiszemitizmus célja. Az anticionizmus különös módon hasonlít erre, de ezt a szándékot Izraelre, a világ egyetlen zsidó államára helyezi át.

A második ok az, hogy az anticionizmus átveszi az antiszemitizmus összes előítéletét, toposzát és rémálmát. Így például azon mítosz helyett, miszerint gyerekeket ölnek, hogy vérüket a pászka készítéséhez használják fel, egy másik makacs mítosz került elő, miszerint Izrael halott palesztinok szerveit távolítja el. A Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben (egy 1901-ben megjelent antiszemita szöveg, amelyről hamar kiderült, hogy hamisítvány, és amely a világuralomra törő zsidó összeesküvést vizionált) működő összeesküvés-elmélet köszön vissza például Andreas Malm svéd ökológus gondolkodónál. Szerinte a cionizmus lett volna az a felépítmény, amely lehetővé tette a nyugati olajkitermelés infrastruktúrájának kiépítését, és felelős a klímaváltozásért, tehát a bolygó pusztulásáért. A kortárs anticionizmus nem vélemény, hanem gyűlölet, mivel Izraelnek gonosz esszenciát tulajdonít. Izrael számos bűne ellenére elég a világ siralmas állapotára egyetlen pillantást vetni, hogy lássuk,  az ilyen démonizálás nevetséges.

A harmadik ok az, hogy az anticionizmus tartalmazza az antiszemitizmus tagadásának programját, ugyanis az antiszemitizmust elítélőket azzal gyanúsítják, hogy ezt politikai célokból teszik (instrumentalizálják). Így viszont kevésbé botrányos és inkább elfogadható a zsidók megölése. A «Globalize the Intifada» szlogen valójában felhívás zsidó civilek válogatás nélküli meggyilkolására a világ minden táján. Ugyanis a második intifáda (2000–2005) nem volt egyéb, mint terrortámadások sorozata több mint 1000 izraeli civil ellen öt éven keresztül. Egy ilyen jelszó tehát az izraelieket a zsidókkal azonosítja, és ezen egyenértékűség megteremtésével a konfliktust globális szintre emeli.

Negyedszer: míg a Dreyfus-ügy francia volt, Marr antiszemita ligája német, az 1903-as kisinyovi pogromok pedig oroszok, az antiszemitizmus mára globális jelenséggé vált, mégpedig több különböző szinten. Mostanra globális szinten koordinálják. Ezt sikerült a BDS-nek (Boycott, Divestment, Sanctions) jó eredménnyel véghezvinnie. Ez a mozgalom az UNESCO 2001-es durbani (Dél-afrikai Köztársaság) konferenciája után született. Mintegy 2000 NGO nyilvánította akkor Izraelt bűnösnek abban, hogy „apartheid állam”, „rasszista”, „népirtó” és „etnikai tisztogatást” végez. E hírhedt konferencia helyszínein a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit is árulták. Ennek a gyalázatos eseménynek az örököseként a BDS mintegy 120 országban aktív, így hatóköre globális. Így hát sok szerencsét bárkinek, aki ma tudományos konferenciát próbál szervezni izraeliekkel, vagy – az egyre gyakoribb asszociáció révén – cionista zsidókkal.

E globális gyűlölet egy másik szintje a mozgalomban részt vevő nyugati diákok, művészek és értelmiségiek motivációit érinti. Magukkal a palesztinokkal ellentétben, ezeknek az embereknek nincs semmilyen személyes vagy életrajzi érintettségük abban, hogy Izrael Állam révén áldozattá váltak, vagy tulajdonukat kisajátították. Egy olyan új globális etikához csatlakoznak, amely azon alapul, amit Michael Rothberg amerikai kutató „érintett szereplőnek” (implied subject/actor) nevez. Ez a politikai tudatosság egy új formája, amely előnyben részesíti a távoli helyeken vagy időkben történt igazságtalanságok elleni fellépést.

Elveszett erkölcsi intuíció

Így történt, hogy az interszekcionalitás alkímiája révén a palesztin ügy minden küzdelem – feminista, transz, klímavédelmi, homoszexuális, fekete – megtestesítőjévé és szintézisévé vált. A valódi palesztinok, akik keservesen szenvednek az izraeli kormány visszaéléseitől, és akiknek szükségük lenne az egész világ segítségére, alapjában véve statisztaszerepbe kényszerülnek egy olyan drámában, amelyet a nyugati elit egyetemek gondosan nyírt pázsitján játszanak el.

Ez a globális etika a strukturalizmus szellemi infrastruktúráján nyugszik, amely elemzési kategóriákat ültet át egyik földrajzi térből a másikba, fittyet hányva a történelemre: az amerikai vagy ausztrál telepes gyarmatosítást a cionizmussal azonosítják, és egyenlővé teszik a nyugati szuperhatalmak gyarmati barbárságával. Holott Izrael a második világháború után menekültek országaként jött létre, menedéket nyújtva a pogromok és a Soá által megtizedelt zsidóság maradékának, valamint az arab országokból kiutasított egymillió zsidónak.

Annak idején, 1947-ben a világnak még megvolt az az erkölcsi intuíciója – amely a mai „érintett” alanyokból már hiányzik –, hogy a keresztény és arab világban zajló véget nem érő zsidóüldözés egyetlen igazságos megoldása a nemzeti otthon megteremtése számukra. Az „érintett alanyok” azért veszítették el ezt az intuíciót, mert Izraelben saját őseik bűneit látják, és mert az Izrael elleni harc az összes elnyomott minden ügyét egyesíti és ötvözi. A globális antiszemitizmus elhozza az ősi zsidógyűlölet egyetlen logikus végkifejletét: az egész világot olyan hellyé tette, ahol a zsidókat nem látják szívesen.

Emmanuel Levinas (1905–1995) filozófus az antiszemita Oroszországból menekült Franciaországba, mert azt remélte, ott oltalomra lel. Zsidók milliói keltek vándorútra ugyanezen okból. Ilyen menedék ma már nem létezik. Mostanra az egész föld barátságtalanná vált számunkra. A történelem során először a zsidóknak nincs álmuk egy befogadó „másik országról” – miáltal a „bolygó zsidó” régi antiszemita átka valósággá változott.