Agi Mishol versei

Írta: Balázs Gábor fordításai - Rovat: Politika

Agi Mishol az erdélyi Szilágycseh községben, holokauszt-túlélők
gyermekeként született 1947-ben, és 1950-ben szüleivel érkezett
Izraelbe. Tizennégy héber és két angol nyelvű kötete jelent meg. Számos
díj, köztük a Yehuda Amichai Költészeti Díj első kitüntetettje
Izraelben.

 

 

agi_mishol.jpgÉjszaka éjszaka után, felhúzzátok a fehér lepedőt
és megadjátok magatokat.
Ugyanaz a lámpa világít mindkettőtökre,
de ki-ki szigorúan megőrzi saját oldalát.
Apa, az éjjeli szekrényeden Ventolinos doboz
és inhalátor,
anya, a tiéden pedig zsebenciklopédia,
a Grósz féle magyar-héber szótár,
Zsoltáros könyv, lapjai között szüleid képe,
akik fejezetről fejezetre bolyongnak.
Apa, fejed paplan-hegyen nyugszik,
csúcsa a virágos kispárna,
anya, két párnával beéred.
Lámpaoltáskor egymásnak hátat fordítotok,
magatokra húzzátok a libatollas dunyhát,
amelyet hajóval hoztatok el
Erdélyből.

Libák

Epstein, a matektanárom, imádott engem
kihívni a táblához.
Azt mondta, csak arra jó a fejem, hogy kalapot tegyek rá.
Azt mondta, egy madár az én eszemmel
hátrafelé repülne.
Menj libapásztornak! – tanácsolta.

Most, hogy évek választanak el e mondattól,
a pálmafa alatt ülve
három szép libámmal,
úgy vélem, talán a jövőbe látott
az én matektanárom,
és igaza volt,

hisz mi sem tesz boldogabbá,
mint hogy nézem őket e pillanatban is,
amint lecsapnak a kenyérmorzsákra
vidám farkincájukat csóválva,
majd egy pillanatra megdermednek
a vízsugár alatt,
melyet rájuk spriccelek
a csőből,
fejüket felszegik és testük
megfeszül míg visszaemlékeznek
távoli tavakra.

Azóta már meghalt a matektanárom,
és meghaltak általam soha meg nem oldott
problémái is.
Szeretem a kalapokat,
és estefelé mindig,
mikor a madarak visszatérnek a fához,
én azt fürkészem
hol van közöttük az, amelyik hátrafelé repül.

Budapest térkép

Budapest térképére hajolok.
Balra a kék
Dunától
Buda.
Jobbra tőle
Pest.
Azon gondolkodom, ha nem
sodródtam volna a Remez utca 25-be
Gedérára
akkor most talán a Fillér utca 30-ban
nyújtóznék el,
egy ilyen púppal megvert estén, mint ez,
cirmos cicám mellett
sorbavéve szeretőimet:
csupa Béla vagy János.
UBI SUNT

Hol vagytok, erdélyi libák?
Tollaitok nélkületek vándoroltak Palesztináig
és összegyűltek, hogy paplanom lehessenek.

Sakálok

Vagyunk a magány
precíz fúvóshangszere,
éjszakánként csak a mi torkunkból tud kibukni –
ősi és indokolhatatlan.
 
Mélyebb minálunk a jajgatásunk
föld gyomrából feltörve
hirtelen a testet körbefonja
a nyakat íjként feszíti
a szőrszál megdermed tőle a bundán
az állkapcsot széttárja és lasszóként
lövelli a Holdra
a kétségbeesést.
 
Vagyunk a házak közt tünékeny
árnyék, elosonunk fák és kertek között
 
vonyítanak a kutyák, ha jövünk és zaklatjuk
az emberek álmát,
 
jajgatásunk szeletekre hasítja
tobozmirigyüket,
beleiket,
főként és végül:
a holdfényes avar sűrűjében
a mi torkunkból tör ki némaságuk –
 
ezért hát reggelenként az úton
néha egyikünk kiterítve fekszik
duda irigységétől
vagy ember haragjától
elütötten –
 
bundája még harmattól nedves
és varjak fosztják ki szemeit.