Angyalokkal beszélget az év táncosnője

Tehetséges lány. Bájos, törékeny és szerény. Kilenc éves kora óta táncol, most fog végezni a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán, és a magyar kortárs tánc legjelentősebb figuráival dolgozott és dolgozik együtt. Nem mellesleg idén őt választották az Évad legjobb táncosnőjének.
 

Interjú Balkányi Kittyvel

 

    

 

 

Balkányi Kitty

Zárkózottnak mondja magát. Hevesen tiltakozom, erre elmeséli, hogy mikor bekerült a Szegedi Kortárs Baletthez, az első három hónapban szinte egy szót sem beszélt senkivel. Most mégis meglepően nyíltan és jó kedvűen cseverészik. Nekem viszont egyre inkább kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert az interjú egyre hosszabbra nyúlik, és egy idő után már mindenről beszélünk, ami jön. Aztán a főzési praktikák, meg a párolt spárga után eszembe jut, hogy próbáról sietett ide, és mondta, hogy még nem evett aznap semmit…
Balkányi Kittyvel a tánc világnapján kapott díja apropóján beszélgettem.

 

– Mit kell tudni erről a díjról?

– Az Évad legjobb táncosa díjra minden társulat két embert nevezhet, amiből aztán egy szakmai bizottság, konkrétabban a Magyar Táncművészek Szövetsége választja ki, hogy kit ítél a legjobbnak. Valamikor március közepén zajlott a titkos szavazás, a díjátadás pedig a Tánc Világnapjához, április 29-hez kötődik.

– Hogy érezted magad, mikor kiderült, hogy te kapod?

– Nagyon meglepődtem! Sokat jelent ez számomra. Különösen azért nagy szó, mert noha nem vagyok társulati tag, mégis megkaptam a jelölést. Egy olyan kuratórium döntött erről, akinek soraiban azok az emberek vannak, akiket tisztelek és elismerek. Jó érzés, hogy ők is elismerik azt, amit csinálok. Másrészről idén másodszor kaptam meg modern kategóriában a Fülöp Viktor ösztöndíjat is. Valójában nem nagyon volt időm rá, hogy készülődjek a gálára, mert nem sokkal előtte premierem volt a Várszínházban, ami elég sok energiát kivett belőlem. Végül anyukám indult el egyedül, hogy ruhát nézzen nekem…

– Említetted, hogy a napokban volt premiered. Kikkel dolgozol jelenleg együtt?

– Április 22-én volt a Flabbergast bemutatója, amit Gustavo Ramirez Sansano, egy spanyol művész koreografált. Jelenleg ugye nem vagyok állandó társulatnál, de például szerettem a Szegedi Kortárs Balettnál eltöltött időszakot. Két év után döntöttem úgy, hogy inkább szabadúszó leszek. Ez jó is, meg nem is. Egyrészt élvezem, hogy nincsenek kötöttségek, hogy csak azt vállalom el, amiről tudom, hogy élvezetet nyújt számomra: mind a munkafolyamat, mind a kész produkció. Ugyanakkor, ez azért mégiscsak egy kiszolgáltatott helyzet. Szerencsére elég sok munkám van, és olyanokkal dolgozom együtt, akiktől nagyon sokat tanulok. Bozsik Yvette, Földi Béla vagy Fodor Zoltán darabjai egyszerre látványosak és egyszerre képviselnek magas minőséget, ráadásul inspirálóak is, tudat alatt nagyon sok minden belém ivódik.

 

A Halál és a lányka előadása

– Mennyire jellemző, hogy a táncosok belefolynak egy-egy darab elkészítésébe? Arra gondolok, hogy koreográfus szakot végzel a főiskolán, ráadásul volt, hogy első lettél az iskola házi koreográfus versenyén.

– Amikor megcsináltuk a Fűszálakat, még csak tizenhat éves voltam, és ezért nagyon bátran vágtam neki. Ma már látom, hogy hol tartok, hogy mennyi minden van, amit még nem tudok. Most inkább táncolni szeretnék, aztán ha elég tapasztalatot gyűjtöttem, és majd úgy érzem, hogy lesz létjogosultságom koreografálni… majd akkor. Lehet, hogy kishitű vagyok, de az is lehet, hogy egyre nagyobb elvárásaim vannak magammal szemben. Meg akikkel legszívesebben belefognék az alkotó munkába, azok mellett most még nagyon picinek érzem magam. Szerepel a terveim között, hogy koreografáljak, bár most még szívesebben dolgoznék valaki mellet egyszerűen asszisztensként.

– Külföldi tervek?

– Bárhova mennék, csak legyen meleg. Most, hogy bajban van a Nemzeti Táncszínház a privatizáció miatt, különösen nehéz idők jöhetnek itthon. Persze mindenki reméli, hogy nem szüntetnek meg végleg egy ilyen kulturális és turisztikai szempontból is jelentős intézményt. Külföld? Hát, Hofesh Schechter társulata nemrég lépett fel a Trafóban, ő például teljesen lenyűgözött. Az előadás, meg úgy általában a profizmusuk is. Nagy lelkesedésemben megnéztem mind a két estén. Tudtam, hogy Londonban felvételit hirdet, ezért bekéredzkedtem az itthoni tréningjükre, hogy megnézzem, mi megy a kulisszák mögött. Utána viszont eszembe jutott, hogy London esős, ködös, és nem egy kifejezetten meleg hely…
Izraelbe kétszer is mehettem volna turnézni a szegediekkel, de – hogy őszinte legyek – féltem. Akik kint élnek, azt mondják, hogy nem vészes a helyzet. Amikor a többiek hazajöttek, azt mondták, hogy nem volt gond, csak egyszer robbant fel a közelükben egy utazótáska. Hát azok után pláne nem voltam biztos benne, hogy oda kéne mennem… Persze megnézném Izraelt, mert gyönyörű hely, de kicsit félős vagyok, úgyhogy szerintem megvárom, amíg konszolidálódik a helyzet.

 

Balkányi Kitty a Dido előadásán

– Hofesh Schechter azt mondta, azért jött el Izraelből, mert egyrészt ő sem bírta a háborús feszültséget, másrészt nyomasztotta, hogy sok a számára már túlságosan vallásos ember. Te hogy állsz ezzel a dologgal?

– Kis koromban még jobban érdekelt a vallás és a zsidóság, voltam a szarvasi táborban (amit nincs olyan gyerek, aki ne élvezne), sok Bálint házi programon is részt vettünk, de ne gondold, hogy abban az időben esetleg mindig tartottunk szombatot, vagy ilyesmi. Ahogy idősödtem, a tágabb környezetemet figyelve egyre inkább olyan kirakatszerűnek tűnt a zsidóság. Valójában nem nagyon vették komolyan: arról szólt, hogy évente kétszer elmentek a Dohányba. Otthon, nálunk azért kicsit más, apukám szokott például szédervacsorát tartani, de nem feltétlen olvassuk a haggadát és imádkozunk vagy négy órán át. Inkább arról szól a peszach, hogy végre összegyűlik a család. Én nem tudom, hogy hogyan kell szervírozni a szédertál fogásait, vagy hogy hogyan kell meggyújtani a szombati gyertyákat, de nekem nem is ez jelenti a vallásosságot. Néha leülök egy csendes zugba, gyújtok egy gyertyát vagy egy füstölőt, meditálok, és beszélgetek Vele, vagy az angyalokkal. Mert olyan „angyalos” vagyok…

 

A Halál és a lányka