A párbeszéd erősítését szolgálják

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Olyan keresztényként olvasom lapjukat, aki – Popper Péter szavaival “megérti, hogy az Újszövetség az Ószövetségre épül”, aki “a Tanachot kinyilatkoztatás értékűnek ismeri el” és aki tudja, hogy “a kereszténység nem létezhetne a zsidóság nélkül”.
 

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Sőt, Jézus zsidóságának ismeretében magát is a zsidósághoz tartozónak tekinti. Szükségesnek láttam mindezt elmondani, mielőtt köszönetet mondanék Popper Péter április 13-i írásának megjelentetéséért, melyben felháborodásának ad hangot amiatt, hogy Shmuel Rabinovitch rabbi arra kérte XVI. Benedek pápát, hogy a Kotelnél ne viselje a keresztet, a Szentföldön májusban teendő látogatásakor. “Éppen az a nagyszerű, hogy különböző vallások hívői, egyre nagyobb számban, és áhitattal zarándokolnak Izraelbe, a Szentföldre, többek között a Kotelhez is.” – mondja a cikk írója. Szeretném, ha minél több zsidó és keresztény hívőhöz eljutnának Popper Péter gondolatai, mert meggyőződésem, hogy a megbékélés, kiengesztelődés, a párbeszéd erősítését szolgálják.

Szavai reményt keltenek, hogy létrejöhet a kölcsönös bizalom, mert vannak mindkét oldalon jószándékú, hitüket lelkükben hordozó emberek, akiket éppen a hit hoz közel egymáshoz, és saját, mélyen átélt hitük által a  másik hitét is tiszteletre méltónak tartják.

“És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek”

(Babits: A második ének)

Szeretném kifejezni a Szombat szerkesztőségének hálámat és nagyrabecsülésemet ennek a toleranciát, a másság tiszteletét  sugárzó írásnak a közreadásáért!

Tisztelettel:
Liszka Zsuzsanna
 

[popup][/popup]