Borbély Szilárd: A dolog

“Engem tulajdonképpen a versek hoztak / haza: Petőfi, Arany, Vörösmarty. Komoly / hazafias nevelést kaptam. Pedig mehettem / volna Nyugatra. Akkor még nem tudtam, / hogy senkit sem találok…Apám nagyon / vallásos volt, a férjem is”

Engem tulajdonképpen a versek hoztak
haza: Petőfi, Arany, Vörösmarty. Komoly
hazafias nevelést kaptam. Pedig mehettem
volna Nyugatra. Akkor még nem tudtam,
hogy senkit sem találok…Apám nagyon
vallásos volt, a férjem is. Ült halála előtt
a fotelba, ölébe Biblia, a görög meg a francia
szövegét hasonlította. Kezdetben még adott
nekem is könyveket. Elolvastam egy oldalt,
és adtam vissza. Nem szóltam, ő se. Látta,
nem fog ez menni. Született materialista
vagyok. A Mikulást két éves koromba
se hittem el. Hogy a gólya hozza. A macskát
lestem, ha pohos volt: mikor születnek már
a kiscicák. Anyám meg rejtegette… Tisztelem,
ahogy hisznek, mert szép is a’. Orvos
szerettem volna lenni. Miután visszajöttem,
estin végeztem a földrajz és történelem
szakot. Nem volt könnyű: dolgoztam, mellette
két gyerek meg az esti egyetem. Családunkból
kevesen maradtak. Két unokaöcsém,
az egyik orvos lett, a másik mérnök. Mikor apám
unokatestvére hívott Pestre, április volt, túl
március 15-én, meg 19-én. Apám nem akart
menni. Azt mondta, ha a többiek szenvednek,
szenvedjünk mi is. Ezzel én is egyetértettem.
Fel se merült, hogy menekülni. Hadiüzembe
mentem dolgozni. Vadásznadrágokat meg
zubbonyokat varrtunk. Közben szólt a rádió,
az rendületlenül. Addig volt a helyzet tűrhető,
amíg nem vittek gettóba. A zsidók próbáltak
a dologról ott is nem tudomást venni. Már
közeledett, de erről nem volt szabad beszélni,
a dolog Pest felé. Aztán másnap reggel négykor
jött a csendőr, hogy pakoljunk. Június harminc
volt és épp péntek. A sütőnap, este meg a sábesz
lett volna. Kenyér nélkül indultunk. Az utolsó
menet mi voltunk. A dolgot a Kormányzó
akkor leállította, de ezt még végre hajtották
a hatóságok. Utólag megtudtam: mi nem legálisan
kerültünk oda. Az ajtaja teljesen bezárva. Hát
képzelhetni, mi volt ott, vagonba: kilencvenheten
bezsúfolva, mire Kassára ért. Tulajdonképp
örültünk, amikor a németek átvették, mert
a csendőrök kegyetlenebbek voltak. Aztán már
az ajtó nem volt egészen bezárva. Éreztük
a jó levegőt, amikor a vonat a Kárpátokon
ment át. Július 9-én érkeztünk meg, a vasárnap
hajnalába. Láttuk azokat a fényeket és éreztük
a füst szagát. Akkor a férfiakat külön állították,
elbúcsúztattuk apát. Mentünk anyámmal,
belém karolt, és akkor Mengele mondta, hogy
úgyis találkoznak a délutánba. Anyám balra
ment, én meg jobbra. És nem néztem vissza,
nem néztem vissza… A törvények anyámra
eredetileg nem vonatkoztak volna, és katolikus
volt, de áttért a vallásra. Kóser háztartást vezetett,
a bróchékat is megtanulta. Péntek este gyertyát
gyújtott. Ennél jobban nem vett részt a vallásba.
Elment a gázba. Elmentek, és többé nem tértek
vissza. Egy idő után néhányunkat átvittek
a megsemmisítő B/III lágerbe. Itt volt a kórház,
ahol a szüléseket levezették, majd pedig
a csecsemőket megölték, az anyákat meg
a gázba küldték. A reggeli kávét itt kiöntötték
előlünk. Októberben visszakerültünk a C
lágerbe. Gyakran kiabálták, hogy “Transzport!”,
és egy alkalommal beálltunk. Elvittek egy
kézigránát alkatrészeket készítő gyárba. Munka
előtt egy pléhedényt és kanalat meg marharépa-
levest kaptunk. Mintha felségesebbet soha sem
ettem volna. A versek hoztak vissza a hazába,
a szavak ahogy ott vannak a nyelveden… Bocsáss
meg, de ne felejts! Legyen úgy. Hát, úgy legyen.

támogatás
Pop up banner1