Keszthely non coronat

Gadó János

Keszthely non coronat

2006. január elsején Goldschmied István, a Keszthelyi Izraelita Hitköz­ség elnöke levélben tudatta Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával, hogy hitközsége ki­lép a Mazsihisz keretei közül.

Levelének másolatát tájékoz­tatásul több zsidó szervezet­nek is elküldte. Lépését az alábbiakkal in­dokolta: „ingatlanaink önkényes elvétele, demokratikus szabályok egy részének hi­ánya, szerződő felek egyenrangúságának figyelmen kívül hagyása, járadékelosztásnál szubjektív megítélés, hegemón sze­repre törés, a hitközségek önállóságának fokozatos csorbítása jogi eszközökkel”.

Az indokok – az első kivételével – a ki­csiny keszthelyi hitközség és a nagyha­talmú Mazsihisz egyenlőtlen viszonya­ként foglalhatók össze, amiben sok szub­jektív sérelem is lappanghat. Az „ingatla­nok önkényes elvétele” azonban kézzel­fogható tény. Goldschmied István 2002 júliusában, a városi földhivatalban – egé­szen más ügyben eljárva – merő véletlenségből tudta meg, hogy a keszthelyi hit­község ingatlanainak immár a Mazsihisz az egyedüli tulajdonosa. A hivatalban megmutatták neki az átírás alapjául szol­gáló levelet: a 2001. szeptember 20-án kelt átiratban Zoltai Gusztáv felsorolja az érintett ingatlanok helyrajzi számát, majd közli a földhivatallal, hogy „a Keszthelyi Izraelita Hitközség megszűnt, nem léte­zik, illetve nem önálló jogi személy. Jog­utódja illetve központi szerve a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. ” A furfangos levél írója (aki szerint a keszthelyi hitközség egyidejűleg nem létezik, illetve létezik, csak nem önálló jogi személy) az 1989 utáni sajátos hely­zetet használta ki. A rendszerváltás után a hitközségek többsége országszerte az öntudatos „zsidó” szóra cserélte nevé­ben a terepszínű „izraelita” jelzőt. A földhivatalokat azonban erről külön nem értesítették, így ott az ingatlanok továbbra is a tulajdonos korábbi nevén szerepeltek. Ezt használta ki Zoltai, mi­kor azt írta, hogy „a Keszthelyi Izraelita Hitközség megszűnt”.

E levél, elképesztő módon, ele­gendőnek bizonyult az ingatlanok át­íráshoz. Goldschmied István legott tollat ragadott és tájékoztatta Zoltait, hogy hit­községük nem szűnt meg, önálló jogi személyiséggel rendelkezik (egyház­ként van nyilvántartva, csakúgy, mint a debreceni hitközség) s kérte az eredeti állapot visszaállítását. Egyben intézke­dett, hogy intézményük hivatalos neve ismét „Izraelita hitközség” legyen.

Mint az ügyben folytatott terjedelmes levelezésből kiderül, ezután a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, dr. Egri Oszkár hitközségi jogász közreműködésével te­lefonon ecsetelte a helyzet bonyolultsá­gát, ám a keszthelyi elnök nem engedett és újabb levelében az ügyészséggel fe­nyegetőzött. Miután a „beszéljük meg a dolgot” típusú üzenetek nem hatottak, és Suchmann Tamás is hiába próbált közve­títeni („Zoltai békülni szeretne”) az ügy­vezető igazgató 2002. augusztus 12-én kelt levelében értesítette a keszthelyieket, hogy „munkatársaim hibájából minden bizonnyal jogellenesen történt meg az át­írás” és a helyreállítás ügyében intézked­ni fognak. Ezután nem történt semmi, többszöri sürgetés és ígérgetés után no­vemberben a keszthelyi elnök ismét az ügyészséget és a nyilvánosságot helyezte kilátásba, mire a visszahatás megtörtént.

A féléves huzavona során Goldschmi­ed István – elmondása szerint – együt­térzéssel igen, valódi segítő szándékkal azonban nem találkozott, „úgysem tudsz mit csinálni”, „ezek erősebbek nálad” és hasonló bíztatást kapott azoktól, akikhez segítségért fordult: vidéki elnöktársak­tól, Mazsihisz-potentátoktól.

Az ingatlanok átíratása, az érintett tu­domása nélkül nem volt elszigetelt je­lenség. Számos vidéki hitközségen megtörtént, egyebek közt Szegeden is. Ledniczky András, a város hitközségé­nek vezetője azonban csak röviden fog­lalta össze az eseményeket: ő maga is véletlenül szerzett tudomást az átírásról, ám amikor a helyzet orvoslását kérte, ez minden további nélkül megtörtént.

Az események 2001-ben történtek. Az ügy kezdetei feltehetőleg arra a jó­zan megfontolásra nyúlnak vissza, hogy a Mazsihisz felügyeletet akart gyakorol­ni a szórványközösségek ingatlanai fel­ett, amelyekkel esetenként a 3-4 fős he­lyi hitközség rendelkezett. Az e kategóriába tartozó, 1989 után újjáalakult veszprémi hitközség vezetője valóban jogtalanul adta el a várostól visszakapott ingatlant, amiért a bíróság el is ítélte. A Mazshisz jogosnak mondható felügye­leti igényéből azonban jogtalan átírás lett. Feltehetőleg menet közben jöttek rá, hogy mindez milyen könnyedén megy, s – evés közben jön meg az ét­vágy – szemet vetettek nagyobb hitköz­ségek ingatlanaira is. A történet méltó folytatása, hogy az érintetteket elfelej­tették értesíteni. Dr. Egri Oszkár szerint „adminisztratív tévedésről volt szó” – a Mazsihisz 2001-ben bekérte az összes vidéki ingatlan adatait. Eszerint valami véletlen folytán lett az adatkérésből át­írás. S valóban: Zoltai Gusztáv fent em­lített, a keszthelyi földhivatalnak írt le­velében csak adatkérés szerepel, vala­mint az a tájékoztatás, hogy az eddigi tu­lajdonos megszűnt létezni.

E központosító lépés célja nyilvánva­lóan az alkalmanként renitenskedő vidé­ki hitközségek önállóságának teljes fel­számolása volt: ha nincs bérbe adható in­gatlanjuk, ha már a zsinagógájukkal sem rendelkezhetnek, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Ezzel a lépéssel a vi­déki hitközségek minden jövedelme a Síp utcába került volna, teljessé téve ezál­tal a Mazsihisz pénzügyi hegemóniáját. Hogy hány vidéki városban hány ingat­lan került véglegesen a Mazsihisz tulaj­donába, azt nem tudni. Mind Tordai Pé­ter (aki ezekben az években volt a Mazsi­hisz elnöke), mind utódja. Heisler András úgy tájékoztatott, hogy az ügy részlete­iről nincs tudomásuk. (Noha Goldschmied István egyik levelében részletesen be­számolt a helyzetről Tordai Péternek.)

Az ingatlanügyet azonban az összes érintett bizalmasan kezelte, nem akarván a zsidó közösség hitelét rontani. A doku­mentumok estik 2006-ban jutottak szer­kesztőségünk birtokába, amikor a keszt­helyi hitközség a kiválás mellett döntött. A levelezésből kiderül, hogy a bizalom ezután sosem állt helyre: a keszthelyi hit­községnek megszavazott évi 600 ezer fo­rintos juttatást Goldschmied István keve­sellte, emelését nem kegyként kérte, ha­nem jogos járandóságként igényelte, elfo­gadhatatlanul szubjektívnek nevezte az elosztás szempontrendszerét, nem kívánta közölni a Mazsihisszel közösségük költ­ségvetését, hanem csupán a támogatással kívánt elszámolni, bizalmatlanul fogadta a Heisler-féle új alapszabály együttműkö­désre vonatkozó passzusait, stb.

A kiválást bejelentő levelében Goldschmied István még megemlíti, hogy a Mazsihisz közgyűlésen Feldmájer Péter közölte az egybegyűltekkel: „Aki kilép a Mazsihiszből, attól vissza­veszik az ingatlanaikat.”

A levél záró mondata: „Amennyiben a jövőben a MAZSIHISZ jelenlegi, megítélésünk szerint kedvezőtlen irá­nyítási rendszere demokratikussá válik, és nem törekedik hegemén szerepre, úgy kérni fogjuk felvételünket.”