Párhuzamos életrajzok

Írta: Szegő Péter - Rovat: Politika

A kilencvenes években két magyarországi zsidó fiatalember egymástól függetlenül, de szinte egyszerre alijázott, szolgált az izraeli hadseregben, civil életet élt, majd hazatért Magyarországra. Most mindkettőjük Pesten lakik. Betic Róbert egy meglehetősen eklektikus származású családban született 1973-ban, Chicagóban. Édesanyja a hatvanas évek végén Magyarországról emigrált zsidó, míg sem zsidó, sem magyar gyökerekkel nem bíró édesapja 1956-ban Olaszországból választott magának új hazát a tengerentúlon.

 

parhuzamos cimlap.JPG

Betic Róbert és Bende Gábor 

1976-ban Betic Róbert szülei elváltak, ő anyjával Magyarországra költözött. Ekkor kezdett magyarul beszélni: az első nyelv, amit megtanult, az angol volt.

Az általános iskola közben, 1986-ban, még az illegalitásban Betic két hetet Izraelben töltött, ahol, mint mondja, „már kint is maradtam volna”. Egy év múlva mégis szülővárosában kezdte meg gimnáziumi tanulmányait és tizenhat évesen héberül is ott kezdett komolyabban tanulni. Az érettségit is ott tette le, s rögtön utána Izraelbe költözött. Tízéves korától rendszeresen lejárt a rabbiképzőbe, ugyanakkor „a család minden tagja ette a téliszalámit”. Neveltetése központjában inkább a cionizmus, mint a judaizmus állt. „Ha valaki az iskolában azt mondta az MTK-ra, hogy libások, én az illetőt rögtön megvertem” – fogalmaz.

Bende Gábor 1971-ben született Budapesten egy, a hagyományokat úgy-ahogy tartó zsidó családban. Szakács szakmunkásvizsgát szerzett, majd esti tagozaton érettségizett. Érettségi után, 1991 nyarán erős cionista érzésektől fűtve kiment Izraelbe egy egyetemi előkészítő kurzusra. Bár a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában és az ortodox hitközségben vallást tanult, héber tudása meglehetősen hézagos volt. „Elfogadható nyelvtudásra kint, az előkészítőn tettem szert” – magyarázza.

Izraelbe költözését követően Betic az azóta megszűnt Csárdás nevű magyar étteremben kezdett el dolgozni. Közben járt a Héber Egyetem nyelvi előkészítőjére és az egyetem kollégiumában lakott. Úgynevezett „ideiglenes bevándorló” státusa volt. 1992-re elvégezte a nyelvi előkészítőt, fölvételt nyert az egyetem politológia szakára és ugyanekkor megkapta az izraeli állampolgárságot is. Különböző helyeken dolgozott ez idő tájt, volt például Magyarországról érkezett diákok madrichja. 1992-ben másfél hónapot Magyarországon töltött, de esze ágában sem volt visszaköltözni. Mint mondta, „látogatóba jöttem”.

Bende.jpg

Bende Gábor 

Miután elvégezte az egyetemi előkészítőt, Bende 1992-ban a Héber Egyetemre fölvételizett közel-keleti tanulmányok szakra. Nem vették föl, így tanulmányai egyelőre megszakadtak. Akkor döntötte el, hogy – legalábbis egy darabig – kint marad. Úgy érezte, hogy amit föl tud fedezni Izraelből, annak egy részét már fölfedezte, de a részletek csak ezután jönnek. Alijázott. Eredeti szakmájában csak rövid ideig dolgozott, mostohák voltak a körülmények. Jeruzsálemben, majd Észak-Izraelben élt.

Volt tetőfedő segédmunkás, zöldséges mellett segéd, és így tovább. Ezekből a munkákból egy idő után elege lett, viszont közben erős felsőfokon megtanult héberül. 1992 végén elkerült egy kibucba, majd nemsokára jött a katonai behívó.
Betic 1993 március végén vonult be katonának. Az ejtőernyősökhöz jelentkezett, a 101-es alakulathoz. Ez annak az alakulatnak az utóda, amelyet Ariel Saron vezetett és amely a jom kipuri háborúban 101 kilométerre volt Kairótól – innen a név. A magát Saron híveként meghatározó Betić egyébként nagyon büszke arra, hogy kétszer is kezet fogott a legendás tábornok-politikussal, először még 1986-ban. Az ejtőernyősöknél két évet töltött Betic szolgált a Nyugati Parton, Gázában és Dél Libanonban is.

„Kerültem nehéz helyzetekbe és volt, hogy a bajtársam ott halt megmellettem, de erről nem szívesen beszélek” – fogalmazott. „A katonaságmint olyan egy húszéves fiatalembernek tele van fizikai és – nemutolsósorban – lelki kihívásokkal. Történtek komoly lelki terhetjelentó dolgok, melyek az egész katonáskodást nagyon komplex élménnyéteszik. Nem bánom ezt a két évet, levezette a forrófejűségemet” – tettehozzá. Annyit elárul, hogy a halálhoz közel nemcsak a frontvonalon,hanem Izraelen belül, a hátországban is volt. „A Béjt Lid-iterrortámadásnál majdnem otthagytam a fogam. Ha még egy kakaós csigátakartam volna enni az autóbusz-pályaudvar bisztrójában, akkor ez azinterjú valószínűleg nem készülne el. Már fönt ültem buszon, éppenkikanyarodtunk a buszpályaudvarról, amikor hallottam az első robbanást.Merthogy kettő volt.”

Bende szinte pontosan ugyanakkor, 1993 márciusában vonult be, mintBetic. Úgy érezte, hogy a Cáhál tagjaként lett véglegesen tagja atársadalomnak, ennek megfelelő lelkesedés fűtötte. Atengerészgyalogsághoz került, egy sivatagi partraszálló egységhez. Akiképzésének része volt a Negevben, a teljes menetfelszerelésbentörténő, nyolcvanöt kilométeres gyaloglás, a végén hegymászássalfölturbózva, miközben a menetfelszerelésnek az egyenruhán lógó részeiösszevissza sebezték a derekát és a lábát. Bende pozitívan emlékszikminderre vissza és úgy látja, hogy volt értelme: „Az ember fiatal, televan energiával és kipróbálja a határait. Ha egy katonának lila sapkájavan Izraelben, az azt jelenti, hogy ehhez az egységhez tartozik és túlvan ezen a kiképzésen. Sokan nem bírták és lemorzsolódtak, én nem.Nagyon büszke vagyok arra, hogy volt lila sapkám.”

A Gázában járőri szolgálatot ellátó és terroristákat fölkutató Beticvisszautasította és cinikusnak minősítette azt a posztmodernantiszemita vádat, hogy a Cáhál katonái úgy viselkednek az általukmegszállt területeken az arabokkal, mint annakidején a nácikviselkedtek a zsidókkal. „Aki kegyetlenkedik, azt megbüntetik.” ANyugati Partról szólva Betic megjegyezte: „Az ott élő arabok közülsokan pontosan tudták azt, hogy az izraeli uralom idején sokkal többetfejlődött a térség, mint amikor Jordániáé volt. Sőt: a PalesztinHatóság uralma helyett rengetegen sírták vissza az izraeliközigazgatást.” A Baruch Goldstein-féle hebroni tömegmészárlás idején,1994 február végén Betic a közeli Betlehem környékén állomásozott.„Nagyon forró volt ott a helyzet. Folyamatosan az volt persze, de errerátett még egy lapáttal, ami Hebronban történt” – emlékezett vissza.

Bende szintén járőrözött Gázában. Ami ott volt, az – szerinte – nemháború, csak „voltak olyan helyzetek, amikor annak tudatában indultunkel, hogy terroristákkal fogunk találkozni, akik fegyverrel várnakminket”. „Az utcán embereket igazoltattunk, házkutatásokat tartottunk,fölkutattunk és őrizetbe vettünk terroristákat, akiket kihallgattunk.”Arra a kérdésre, hogy tett-e bármi olyat, ami miattlelkiismeret-furdalása van, Bende határozott nemmel válaszolt.
Abban mindketten egyetértettek, hogy a Nyugati Part – sőt még a jóvalkeményebb Gázai-övezet is – „szanatórium” volt Dél-Libanonhoz képest.„Aki ott katona, hasal egy hegyoldalban egy kihelyezettmegfigyelőálláson éjjel és lát valakit megmozdulni, azvalószínűsítheti, hogy nem Ahmed bácsi, aki éppen kisétál tejért aházából” – mutatott rá Betic.

Bende szerint – aki 1994 őszén egy hónapot töltött Dél-Libanonban,majd katonai pszichiáterhez elmenvén, kivonták onnét és a határ izraelioldalára került – tekintettel arra, hogy Dél-Libanon maga a pokol, akatonákat igyekeztek csak rövid ideig ott tartani. A rotációvalráadásul a katonák minél nagyobb részét terhelik ezzel a feladattal.Gáza ehhez képest maga volt a felüdülés: „Egy olyan terepre érkeztem,ahol otthonosan éreztem magam. Tudtam, hogy itt is bármi megtörténhetvelem, de mégis sokkal kiszámíthatóbb volt az egész. Ráadásul közbenmegalakult a Palesztin Hatóság, zajlott Gázában az átadás-átvétel. Bártudtam, hogy Arafat mást mond angolul, mint arabul, Rabin hívekéntmégis optimista voltam.”

Bár eredetileg két és fél évre vonult be, Betic két év után, 1995áprilisában, mint kiképző őrmester, leszerelt. Családi okokrahivatkozva kérte, hogy fél évet engedjenek el neki, és kérelme pozitívelbírálást kapott. Ezután részben a budapesti nagykövetség biztonságiszolgálatán, részben pedig a Szochnut izraeli központjának biztonságiszolgálatánál dolgozott. 1995 őszén megkezdte egyetemi tanulmányait,közben dolgozott a Szochnutnál, nyaranta meg Budapesten. 1999-bendiplomázott, majd Budapesten, a Közép-Európai Egyetemen összehasonlítóalkotmányjogot tanult két féléven át. Gondolkozott azon, hogy azEgyesült Államokban vagy Izraelben tanul tovább, de egy, aKözép-Európai Egyetemen tanuló barátja ösztönzésére Budapest mellettdöntött.

Azóta Budapesten él, kialakította a saját egzisztenciáját és itt isakar maradni hosszútávon. Az Egyesült Államokba egyáltalán nem vágyikvissza, Izraelbe – bár „nagyon sokszor hiányzik” –, pedig akkor menne,„ha történne valami, és be kéne vonulni”, bár Izrael létét már rég nemegy konvencionális háború fenyegeti, ahol plusz egy katona számítana.Úgy látja: nyolc év alatt megismerte az izraeli társadalmat, nagyon jólérezte ott magát, be is illeszkedett, de elkezdte zavarni azaskenáz-szefárd, és a szekuláris-vallásos ellentét. Szekulárisjobboldaliként a Likud Magyarországi Egyesületének lett az elnöke.

Bendének nemcsak a bevonulása, hanem a leszerelése is egybeesettBeticével: Észak-Izraelből még az ország egész területén mozgatták,közben többször is töltött rövidebb időket a Gázai-övezetben, majd 1995áprilisában ért véget pályafutása a Cáhálnál. Ugyancsak párhuzamkettőjük életében, hogy Bende is két és fél évre vonult be, csakcsaládi okokból fél évvel korábban leszerelhetett. Ekkor már héberülálmodott és gondolkodott, volt, hogy hónapokon át nem szólalt megmagyarul. Jeruzsálemben a Hadassza Főiskolára jelentkezett számítógépesgrafika és nyomdatechnika szakra. Föl is vették, s három év alatt el isvégezte. Közben a Szochnut központi épületében biztonsági őrkéntdolgozott, és a főiskola kollégiumában lakott.

Arra a kérdésre, hogy integrálódott-e az izraeli társadalomba, Bendeazt válaszolta: „Nem, de majdnem. Ez úgy értendő, hogy már tettem azizraeli társadalomért, de mégis volt egy kis akcentusom. Atársadalomnak még ekkor is új bevándorló voltam. Éreztem, hogy nemteljesítettem a vizsgát száz százalékra, valami hiányzik, talán amagabiztosság. Nagyon is otthon éreztem magam és egyáltalán nem volthonvágyam, de hiányzott az a nyugalom, az a biztonság, ami az első húszévemre jellemző volt”. Még főiskolásként 1997-ben Pestre költözött, sutolsó vizsgáit már visszautazva tette le. A visszaköltözés okárólBende annyit mondott: „Izraelben egy évet együtt éltem egymagyarországi származású lánnyal, majd együtt költöztünk Pestre. Akkormár nagyon türelmetlen voltam, vágytam valami új élményre, valamimásra, mint az addigiak. De a magyarországi tartózkodást csak pár évreterveztük.” Úgy látja, hogy valószínűleg megállapodott Magyarországon:jelenleg a Marom elnöke.

támogatás