Shlomo Carlebach, a hippirabbi Magyarországon

Írta: Raj Ferenc - Rovat: Kiemelt, Kultúra-Művészetek, Politika

1967, Budapest: Carlebach gitározik, a zongoránál Presser Gábor.

Sokat írtak már Shlomo Carlebachról, a huszadik század karizmatikus éneklő rabbijáról, aki 1925-ben született Berlinben, jeles rabbicsalád gyermekeként. Amerikába kerülve maga is ortodox rabbi lett, de a zsidó hagyományon kívül nagy hatással volt rá a beat-korszak is. Sok imát és hagyományos héber szöveget zenésített meg, új iskolát teremtve ezáltal. Ma is vannak “Carlebach zsinagógák”, ahol együtt él a hagyományos  imádság és  a hippikorszak szelleme.

Kevesen tudják azonban, hogy Shlomo, aki zenéjével, dalaival, történeteivel és meséivel világszerte olyan sok zsidó fiatalt hozott vissza a hagyományokhoz, Magyarországon is járt 1967-ben. Látogatására úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna.

Carlebach

Carlebach a ’60-as években

Szép tavaszi szombat volt. Pár hete avattak rabbivá, de még élveztem szabad, kötetlen napjaimat, mielőtt beiktattak volna az újpesti körzet papi székébe. Kihasználva a ritka alkalmat, szombatonként különböző templomokba mentem istentiszteletre, hogy tanulhassak kollégáimtól. Azon a felejthetetlen szombaton éppen a Dohány utcai nagytemplomban ültem és követtem Zoldán bácsi tóraolvasását. Ahogy felnéztem bibliámból, egy fekete kalapos, vidám képű, kétségtelenül „ortodoxosan” öltözött, külföldinek látszó úriember ült le mellém. Ránéztem, és mivel belga rokonaim jóvoltából már birtokoltam egy Carlebach-lemezt, a lemezborítón lévő fénykép alapján rögtön felismertem a hírneves amerikai rocksztár rabbit, Shlomo Carlebachot. Azt hiszem, ő még inkább elcsodálkozott, mint én, amikor az ő angol nyelvű szombati jókívánságait héberül viszonoztam, és a nevén szólítottam. Szeme könnybe lábadt, annyira meghatódott, hogy a kommunista Magyarországon is ismerik a nevét, és hogy van olyan zsidó fiatal, aki beszéli a modern héber nyelvet.

Ezt a párbeszédet követő négy napot, amíg Shlomo Magyarországon tartózkodott, az alvás idejét leszámítva együtt töltöttük. Minden érdekelte, legyen az városnézés, magyar zene, néptánc vagy irodalom. Mégis, a legfontosabbnak a magyar zsidó fiatalsággal való megismerkedést tartotta. Huszonnégy órán belül sikerült egy budai magánlakáson megszerveznem egy koncertet, ahová sebtében több mint ötven fiatalt tudtunk összeverbuválni. Shlomo, aki az elmaradhatatlan gitárját mindenhová magával vitte, nagyon megörült az önkéntes zongoristának, az akkor mintegy tizenkilenc éves Presser Gábornak.

Másnap Szegedre utaztunk, ahol bátyám, Raj Tamás volt a házigazdánk. Az esti előadásra nemcsak Szegedről, hanem a környező városokból – Makóról, Békéscsabáról és Hódmezővásárhelyről – is érkeztek vendégek. Zsidó berkekben futótűzként terjedt a hír Shlomóról. Utolsó magyarországi fellépése a budapesti Rabbiképző Intézet zsúfolásig megtelt dísztermében történt. Scheiber Sándor, aki szintén nagyra becsülte Shlomo Carlebachot, mindent megtett a búcsúelőadás sikere érdekében. A két órásra tervezett műsorból négy órás lett, az est fénypontja azonban a műsort követő magánkoncert és beszélgetés volt Shlomo Rákóczi úti szállodájában.

Erre a meghitt találkozóra már csak legmegbízhatóbb és leghűségesebb tanítványaimat vittem magammal. Hajnal háromig beszélgettünk arról, hogy milyen módon tudnánk még több fiatalt bevonni a zsidó kulturális és hitéletbe. „Hadd tudják meg a magyar zsidó fiatalok, hogy vallásuk nemcsak gyászolni és sírni tud, hanem ünnepelni és nevetni is. Énekeljetek és táncoljatok, élvezzétek az életet! Legyen templomaitok az ima és a szeretet háza!” Shlomo ránk nézett és elmosolyodott, majd gitárjáért nyúlt. Egy dalt kezdett játszani és dúdolni, amely látogatása után valósággal himnuszunkká vált: „Ám Jiszráél cháj” – szabad fordításban: „A zsidó nép él (és virul)”.

Ma, több mint negyvenhat esztendő távlatából, és tizenkilenc évvel Shlomo korai halála után, visszatekintve bízvást mondhatjuk, hogy Shlomo Carlebach is hozzájárult a magyar zsidóság fennmaradásához. Legyen emléke örökké áldott!

Raj Ferenc a budapesti Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija és a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija

*

Az alábbi felvételről megismerhetjük Carlebach egyedülálló stílusát.

http://www.youtube.com/watch?v=TxPZ56tUbaw

Shlomo Carlebach életéről részletesebben itt olvashatnak.

Címkék:Shlomo Carlebach

[popup][/popup]