Véletlenül lett világhírű

Írta: jég - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Yosl Rakover utolsó üzenete Istenhez –  immár klasszikus szöveg. Világhírét azonban egy véletlen tévedésnek köszönheti.

Zvi Kolitz, a Litvániában született és a háború előtt Palesztinába menekült jiddis nyelvű író 1946-ban, egy ihletett pillanatában alkotta meg a tarnopoli Yossel Rakover alakját. Az elbeszélés szerint Rakover a varsói gettó utolsó élő harcosaként, mindenkijét és mindenét elveszítve, füstölgő romok közt a halált várva veti papírra (vagy valami papírrongyra) utolsó sorait, melyben keserűen vitatkozik az arcát elrejtő Istennel a zsidó nép mérhetetlen szenvedéséről, ennek értelméről vagy értelmetlenségéről, bűnről, büntetésről, bosszúról.

6 - Zvi Kolitz

Zvi Kolitz

Az elbeszélés a zsidó világ perifériáján, egy Buenos Aires-i jiddis folyóiratban jelent meg, (Kolitz ekkor cionista küldöttként tartózkodott itt) és semmiféle visszhangot nem váltott ki. Pár évvel később, rossz angol fordításban megjelent változata úgyszintén visszhangtalan maradt.

Ám 1954-ben a jiddis szöveg – ma már rekonstruálhatatlan módon – gépiratban eljutott a tel-avivi Di goldene keyt (Az aranylánc) című jiddis folyóirathoz.[1] Mivel a papírról hiányzott a szerző és a megjelenés helye, a címzettek eredeti szövegnek hitték. És ebben a formában már egy hatalmas mítosz minden eleme a helyén volt. A varsói gettó a zsidó nép hősies és tragikus ellenállásának jelképe, és itt az utolsó túlélő, ráadásul mélyen vallásos zsidó perbe száll Istennel. És Jób könyvének e Holokausztban írott változata egy palackban túléli a szerzőjét és rejtélyes úton eljut a külvilághoz. A tel-avivi szerkesztőknek csak annyit sikerült kideríteniük, hogy „egy ismeretlen lengyel zsidó” vitte el az eredeti kéziratot Varsóból Argentínába. Ennek a (mint hitték) ténynek, szintén megvolt a maga szimbolikus ereje: az ismeretlen lengyel zsidó a nagy lengyel zsidóság széteső maradékának szimbóluma volt.

Yossel Rakover testamentuma hamarosan terjedni kezdett – először a vallásos zsidó világban. Lefordították héberre, majd angolra, egyes helyeken még az imakönyvekbe is utat talált. Hamarosan megjelent németül, értő fordításban, s ekkor eljutott a nem zsidó közönséghez is – maga Thomas Mann is mély megrendültséggel olvasta. A következő évtizedekben az írás világkarriert futott be, ismertségben legfeljebb Anna Frank naplója múlta felül. A szöveg rövidített magyar fordítását egy izraeli forrás[2] nyomán a Szombat is közölte 1992 áprilisi számában – s a szerkesztők még ekkor sem voltak tisztában a szerző kilétével.

Holott Zvi Kolitzhoz már az 50-es évek közepén eljutott önálló életre kelt elbeszélésének híre, s ő – korrekt módon – jelezte is kétségbevonhatatlan szerzőségét. Hosszú ideig kellett azonban küszködnie: a modernkori Jób könyvét maga előtt látó közönség nem akarta elhinni, hogy egyszerű novelláról van szó. Kolitzot sokan imposztornak nevezték, aki a legolcsóbb módon, más érdemét és dicsőségét eltulajdonítva akar némi hírnévhez jutni. Miután Kolitz hitelt érdemlő módon igazolta szerzőségét, frusztrált haragjukban sokan azzal kezdték vádolni, hogy szándékosan keltett homályt írásának eredete körül, hogy ily módon fokozza népszerűségét.

A több országra kiterjedő vad sajtópolémiában megtámadták és rosszhiszeműséggel vádolták a szöveg német fordítóját. Anna Maria Jokl bűne az volt, hogy rámutatott: a szöveg értéke végül is független attól, hogy ki és hol írta. Az emberek, mint mindig, nehéz szívvel mondanak le a valóság egy darabjáról és utalják azt a mesék világába.

Évtizedekbe tellett, míg a szöveg a – köré szőtt legendákkal együtt – megtalálta a maga egyedi helyét a Holokauszt-irodalom hatalmas könyvtárába.

Zvi Kolitz 2002-ben, 90 éves korában halt meg. Íróként, szerkesztőként, forgatókönyvíróként, producerként dolgozott Izraelben és Amerikában. Három évtizeden keresztül volt a New York-i Der Algemayner Journal kolumnistája. Megjelent három filozófiai témájú könyve. Ő volt az első nemzetközi hírű izraeli film „A 24-as magaslat nem felel” forgatókönyvírója és producere, s a Broadway-n az ő nevéhez fűződik Rolf Hochhuth: A helytartó c. (szintén legendás) drámájának bemutatója. A XII. Pius pápa háború alatti hallgatását bemutató darab világszerte a katolikusok dühödt tiltakozását váltotta ki.

Hosszú és termékeny életének egyetlen alkotása sem lett azonban olyan híres, mint Yossel Rakover története.

Kapcsolódó cikk:

Zvi Kolitz: Yosl Rakover utolsó üzenete Istenhez

 

[1] Az elbeszélés történetérő, hátteréről, a Holokauszt-irodalomban betöltött szerepéről lásd: Tatár György Az arc elrejtése. Holmi, 2011. szeptember.

[2] A szöveg a cfati Ascent Institute azonos nevű folyóiratának 1991 őszi számában jelent meg, amely szintén nem tüntette föl Zvi Kolitz nevét.

Címkék:2014-05

[popup][/popup]