Rabbi Akiba doboza

Írta: Odze György - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

A doboz dédnagypapáé volt, mint majdnem minden a családban, ami első látásra feleslegesnek látszott, és aztán mindig jött egy pillanat, amikor hasznát vettük és akkor dédnagypapa győztesen körülnézett és azt mondta, na, ugye, látjátok. Az ő életében mindennek megvolt a helye és a magyarázata. Ezt a dobozt állítólag még Rabbi Akibától kapta.

Odze György

Ismerte őt? Senki sem tudta, mert nagypapa nem volt hajlandó részleteket elárulni. Lehet, hogy soha nem is élt, csak dédnagypapa találta ki, mint annyi minden mást, aminek már nem lehetett utánajárni. A zsidóság fele mítosz, fele emlékezés, de nem lehet tudni, hogy melyik fele a mítosz és melyik fele az emlékezés, és éppen ez benne a gyönyörű. Dédnagypapától nagypapa kapta, amikor dédnagypapa meghalt. Kemény fából készült, barna doboz volt, nem nagy, nem is kicsi, éppen akkora, amekkorának egy ilyen rejtélyes doboznak lennie kell. Ott tartották nagypapáék lakásának nappalijában, a vitrinben, paradicsom-madarak, fényképek és sohasem használt teáscsészék között. A dobozt senki sem nyithatta ki. Mindig zárva volt, a kulcsot az éjjeliszekrény fiókjában tartotta, egy külön kis tokban.

– Csak akkor szabad kinyitni, ha nagy baj van – mondta. – Ez Rabbi Akiba utasítása. Csak, ha nagyon nagy baj van.

– És mikor van nagyon nagy baj? – kérdeztem. Kisfiú voltam, mindent megkérdeztem.

– Nagyon nagy baj akkor van, amikor annál nagyobb baj nem történhet – felelte nagypapa és ez meggyőzően is hangzott.

– De honnan tudjuk, hogy annál nagyobb baj nem történhet? – folytattam a kérdezősködést.

Nagypapa hátradőlt a karosszékben és összefonta az ujjait, ahogyan akkor szokta, amikor fontos dolgot akart mondani. Mostanában észreveszem, hogy én is ezt csinálom.

– Vannak kérdések az életben, amikre nincs válasz – mondta, és akkor már én sem kérdezősködtem tovább. – Mindegy, mi van benne.  Nem is az a fontos. A legfontosabb a hit.  Az a fontos.

– Na és, hogyan került hozzád a doboz?

– Nem érdekes – mondta nagypapa. – És nem is fontos. A baj az, hogy az emberek a lényegtelen dolgokkal foglalkoznak, és a könnyű kérdésekre keresik a választ. – Bólogatott hozzá, kinézett az előszoba felé, mintha azt várná, hogy egyszercsak bekopog valaki.

Ezt megkaptam. Ha nagypapa arról beszélt, hogy az emberek, akkor úgy éreztem, rólam beszél.

Amikor nagymama meghalt, akkor úgy volt, hogy nagypapa kinyitja a dobozt. Megsemmisítő veszteség, ezt mondta szomorúan. Már oda is ment az asztalhoz a kulccsal, kipával a fején, ahogy illik fontos pillanatokban, imádkozott is egyet, és leült az asztalhoz. Én is ott ültem és kíváncsi voltam, mi lehet a dobozban. Vártam a nagy pillanatot. Aztán nagypapa meggondolta magát.

– Hit nélkül semmit sem ér élet. Ha a hitet elveszítjük, az a legnagyobb baj. De az még megmaradt. Annak mindig meg kell maradnia. – Volt ebben valami olcsó melankólia, mint minden őszinte vallomásban. Nagypapa okos ember volt, nagytudású és művelt. Nem értettem egészen pontosan, mire gondol, de hát az embernek, különösen, ha gyerek, nem kell mindent értenie. Csalódott is voltam, amiért végül nem nyitotta ki, pedig hát azért ültünk ott az asztalnál.

Aztán nagypapa is meghalt, enyém lett a doboz, mert apa azt mondta, ő nem hisz az ilyesmiben. Blöff, ezt mondta és én meg is sértődtem, mert akkor már úgy gondoltam, ahogy nagypapa, hogy hit nélkül nincs élet. Hinni kell. Keményen. Állhatatosan. Önmagamban. Bezárkóztam a szobámba. Végére járok most a dolognak. Nem lehet úgy élni, hogy az embert titkok vegyék körül. Húszéves voltam, eleget vártam. Mi lehet benne? Egy irat, tele bölcsességekkel, hogy mit tegyél, ha nagyon nagy baj ér? Vagy pénz? Arany? Igen, az lehet. Az arany, az mindig segít. Mi más? Mi más segít? Talán maga a hit van benne, ami, akárhogyan is nevezzük, mindnyájunknak fontos. Akibára gondoltam. A rabbik mindenre tudják a választ, azért ők a rabbik. Isten megbízottai, valahogy így van.

Nem nyitottam ki.

Nagypapa már megmondta, mikor van a legnagyobb baj.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]