Meghalt Esterházy Péter

2016. július 14-én, életének hatvanhatodik évében elhunyt Esterházy Péter. Búcsúként jeruzsálemi látogatását idézzük fel.

Az író hasnyálmirigyrákban szenvedett, erről 2015 októberében szerzett tudomást a közvélemény. Május 30-án Esterházy Péter kórházba került, de két héttel később még ő nyitotta meg a Könyvhetet. A mellékelt fotó is ott készült, június 11-én.

*

Esterházy Péter 2009-ben a Jeruzsálemi Könyvfesztivál vendége volt Konrád György és Spiró György társaságában. Esterházy ebből az alkalomból járt először Izraelben. Búcsúként ezt a látogatást idézzük fel akkori cikkünkből:

Az izraeliektől megszokott lényegre töréssel kérdezte meg egy középkorú férfi Esterházytól, hogy milyen rokonságban áll a Dreyfus-perből ismer Ferdinand Walsin Esterházyval. Az író először tréfával ütötte el a kérdést, mondván, hogy az nem is volt igazi Esterházy, mint ahogy senki sem az, aki egy rossz történetben szerepel, majd elmondta, hogy „ha már az igazat szeretnék tudni, mert az emberek valamiért ragaszkodnak ahhoz, hogy az igazat tudják, akkor azt kell mondanom, hogy az az Esterházy egy utolsó gazember volt, és én itt, most Jeruzsálemben kijelentem, hogy ebben a történetben Dreyfus mellett állok”.

Esterházy könyvfesztiváli látogatása előtt még sosem járt Izraelben. „Engem tulajdonképpen sem az emberek nem érdekelnek most,” mondja az író, „sem a város a maga konkrétságában, hanem az a város, amelyről a Bibliában olvastam, az érdekel. Az a szó érdekel, hogy ’Jeruzsálem’. Egyelőre hihetetlen számomra, hogy azt a mondatot tudom kimondani, hogy ’Jeruzsálemben vagyok’. Az is hihetetlen, hogy bibliai tájakat látok. Ide mindig el akartam jönni keresztény kötelességtudatból. Úgy éreztem, hogy nem lenne természetes úgy meghalnom, hogy nem jártam itt. Aztán teltek az évek, és nem szerveztem meg az utazást, így annak az ódiumát is vállaltam, hogy egy könyvvásárra eljöjjek. De most annyira erős ez a fiktív Jeruzsálem, hogy nem tud zavarni semmi. Nem zavarnak az ócska árusok, nem zavarnak a turizmus különböző formái. Folyamatosan meg vagyok rendülve ebben a városban. Egy szentimentális meghatódottság van rajtam. Tegnap elmentünk a siratófalhoz, ez önmagában elég sok volt; végigmentünk a Via Dolorosán – én már ebből elvagyok. Holnap elmegyek Betlehembe, ahol nyilván nem lesz semmi, de el akarok menni Betlehembe, oda akarok menni.”

A közel-keleti helyzettel kapcsolatban Esterházy elmondta, hogy ez „nem tud nem foglalkoztatni. De itt európaiként vagy éppen Európából nem is érdemes gyors ítéletet alkotni. Könnyen fel lehet háborodni akármilyen nézőpontból, ami csak azt mutatja, hogy ez egy nagyon nehéz történet, nem olyan, amire vannak megoldások. Nyilván egy-egy konkrét akcióról lehet véleményt mondani, hogy például ezt a háborút kellett, vagy nem kellett volna, de ezt mondja az Ámosz Óz, mert ő tudja, hogy milyen, ha csapkodnak mellette a bombák. De Budapestről vagy Párizsból… Annyiféle hiteles szenvedést lehet látni, hogy csak hallgatni tudok. Van persze, amikor az a probléma, hogy hallgatni sem lehet. De azt gondolom, hogy most nem ez a helyzet. Pláne, hogy a magyar újságok elképesztően durván beszélnek erről. Látni, és itt még inkább érzékelni azt a sok fajta szenvedést, amiben ez a vidék él. Innen nézve ez nem egy elvi kérdés, különösen, hogy a különböző pozíciók túl gyorsan zárnak le dolgokat. Azt gondolom, hogy nem gyávaság erről nem beszélni.”