Lantos (Lőwy) Olivér, a magyar Bing Crosby

Írta: Lázár György - Rovat: Kultúra-Művészetek, Színház, Történelem, Zene

Véletlenül akadtam rá arra a fotóra, amelyik 1951-ben bejárta az amerikai sajtót. Akkoriban ugyanis Karády Katalin szenzációs szökéséről írtak az amerikai újságok, és a díva egy számomra ismeretlen férfival volt látható a fényképen.

A képhez mellékelt szöveg Karádyt a magyar Rita Hayworth-nek nevezte, a mellette álló Lantos Olivért, pedig a magyar Bing Crosbynak. Jóbarátként szöktek el a kommunista Magyarországról. A fotó Salzburgban készült az akkori amerikai zónában.

Karádyék igencsak kalandos úton kerültek Ausztriába. 1951 februárjában egy hideg éjszakán Narda és Felsőcsatár között lépték át a határt. Lantos a második világháború utáni évek egyik legnagyobb magyar énekes sztárja volt, aki gyakran lépett fel Karádyval.

Karády manapság újra “divatba jött”. Cikkek jelennek meg róla, sőt, az Orbán kormány New York-i lakóházának udvarán nemrég még egy emlékfalat is emelt. De ki volt Lantos Olivér? Róla manapság semmit sem hallunk.

A zsidó származású Lantos Olivér 1917-ben született Budapesten. Két évvel volt idősebb Karádynál. Eredeti neve Lőwy Olivér volt, közgazdasági végzettséggel rendelkezett, sőt állítólag doktori fokozata is volt, de erre bizonyítékot nem találtam. Emellett mindig operaénekes akart lenni.

Nem tudom hogyan, de túlélte a zsidótörvényeket és a nyilas rémuralmat. A felszabadulás után az akkori Nemzeti Zenedében is tanult és énektanára javaslatára váltott; operaénekes helyett táncdalénekes lett. A következő években az ország egyik legkedveltebb énekesévé, sőt, neves dalszerzőjévé is vált.

Hogy miért disszidált Lantos? Ennek valószínűleg romantikus oka volt. Szerelmes volt és ki akart jutni New Yorkba jegyeséhez, Zimka Ilonához, aki Hertelendy Hanna néven ismert színésznő volt korábban Budapesten.

Zimka 21 évesen, még 1940-ben hozzáment Hertelendy Istvánhoz, aki 1945-ben elhunyt. Ezután újabb házasság következett egy amerikai úriemberrel; ez arra szolgált, hogy letelepedhessen az USA-ban. Egy év után elvált tőle, és következő férje a neves amerikai színész, Robert Walker lett. Walker tragikus körülmények között, valószínüleg drog túladagolás következtében, 1951-ben, 32 évesen elhunyt.

Az újra megözvegyült Hertelendyt Lantos hamarosan eljegyezte és New Yorkban lett volna a találkozó.

De a dolgok másképpen alakultak. Sem Karády, sem Lantos nem kaptak beutazási vízumot az USA-ba. (Néhány Lantos életrajz szerint ő kapott vizumot, de ezen sorok írója nem találta nyomát annak, hogy Lantos valaha is járt az USA-ban.) Hertelendy sem várt Lantosra, hamarosan újra férjhez ment és Hanna Landy néven aratott sikereket.

Karády amerikai beutazási kérelmének elutasítása később komoly port vert fel. Karádyt amerikai ellenségei feljelentették és az FBI is figyelte. Kommunistának, fasisztának, sőt még prostituáltnak is bélyegezték és végül Brazíliában kötött ki. Lantos Argentinába ment, Buenos Airesben élt. (Karádynak egyébként jóval később, Robert Kennedy segítségével sikerült amerikai vízumot kapnia és ott letelepednie.)

A Buenos Aires-i magyar közösség a második világháború után, enyhén szólva, megosztott volt. Kesserű Némethy Judith USA-ban megjelent tanulmányában (Exiled Hungarians in Argentina 1948-1968: The Formation of a Community) azt írja, hogy a magyar közösség az 1945 után érkezetteket “fasisztáknak” tartotta. Valóban számos Hungarista és nyilas érkezett Argentinába, sőt, voltak köztük háborús bűnösök is. De igencsak megnehezítette a friss magyar bevándorlók helyzetét az, hogy válogatás nélkül, igaztalanul aggattak szélsőjobboldali jelzőt minden magyar bevándorlóra.

Tény, hogy a hangadók, mint Ferdinandy Mihály, Páger Antal, Szeleczky Zita, Vaszary Piroska, Cselle Lajos és még sokan mások szélsőjobboldali, sőt, számos esetben nyíltan antiszemita nézeteket vallottak. A nagyszámú zsidó származású magyar bevándorló elhatárolódott tőlük, és a Glück Andor által szerkesztett magyar nyelvű Hatikva folyóirat körül csoportosultak.

Lantosnak sikerült kapcsolatokat építenie a különféle, egymással nem igazán szimpatizáló bevándorló csoportokkal, mert a magyar emigráns körökben mindenütt kedvelt énekes maradt. Az argentin fővárosban a Grand Palace és a Metropol mozikban énekelt, majd hosszú ideig Horváth Sándor cigányprímás „Violin bárjában” lépett fel.

Az argentinai magyarokat 1956-ban megdöbbentette az a hír, hogy Páger Antal „kiegyezett” a kommunistákkal és titokban visszatért Budapestre. Lantosról is azt kezdték híresztelni, hogy tárgyal Budapesttel, hiszen az ő „bűne” mindössze a disszidálás volt. De végül mégsem települt vissza.

Talán azért sem, mert Izraelben nagy szeretettel fogadta a magyarajkú közönség. Lantos többször járt ott, valósággal ünnepelték. Együtt turnézott Rónai Andrással, Sztretényi Dénessel és a világhírűvé vált humoristával, Kishont Ferenccel (Efraim Kishon) is.

Lantos fontolgatta ugyan, hogy végleg kivándorol Izraelbe, de végül Buenos Airesben maradt. 1986-ban hunyt el, 69 éves volt. (Egyes életrajzi feljegyzések szerint Izraelben hunyt el, de erre megint csak nem találtam bizonyítékot.)

A YouTube-on ma is számos egykori Lantos sláger hallható és ennek alapján bátran mondhatjuk, hogy bizony ő volt a bársonyos hangú „magyar Bing Crosby”. Disszidálása után Vámosi (Wéber) János gyakran énekelte dalait.

Talán egyszer valaki megjelentet róla egy teljes életrajzot is, mert megérdemelné.

 

[popup][/popup]