„Közel húsz teátrális öngyilkossági kísérlete volt”

Pelle János: „A monoklis magyar zsidó”

Történelmi helyszínen, a Vígszínház épületében mutatták be a Molnár Ferencről szóló életrajzi regényt. A színház ezer szállal kötődik Molnár Ferenc személyéhez, A Víg közönsége, a lipótvárosi publikum volt az ő közönsége. Ma itt , ebben a színházban áll az író mellszobra. A könyvbemutatót a Minerva Kiadó igazgatója Dési Péter nyitotta meg, a szerzővel Hegedüs D. Géza Kossuth díjas, a Nemzet Színésze beszélgetett. A regényből Csere Glória Anna színinövendék olvasott fel részleteket. Ideje volt már, hogy megszülessen az első Molnár Ferenc életrajz, megnyugtató értékelése pedig a huszadik századi magyar irodalom máig „elintézetlen ügyei” közé tartozik, bár tehetségét már a század elején olyan nagyság körvonalazta, mint Ady Endre. Molnár Ferenc az 1920-as és 1930-as évek legsikeresebb színpadi szerzője volt, mindmáig ő a külföldön legismertebb és a leggyakrabban játszott magyar drámaíró. 50. születésnapját a New York-i Broadwayn ünnepelték, és Calvin Coolidge, az Egyesült Államok elnöke személyesen fogadta a Fehér Házban.

Kezemben a frissen kiadott könyv. Csak 134 oldal és benne gomolyog a XX. századi Magyarország, és Molnár Ferenc, a világsikert arató zsidó színműíró története. A Pál utcai fiúk írójáé, mely valóság/mese megdobogtatta kisfiúi szívemet, amikor zsidó anyám 1954 karácsonyán megajándékozott a könyvvel. Akkor este, a tésztás halászlé után a haspók gyerek azonnal nekilátott az olvasásnak és elnyelte a varázslat. Most ,72 év után hasonló lelkesedést érzek-talán nem is illendőn. Elolvastam Pelle János könyvét és ismét szárnyára vett az elbeszélés varázsa.

Akivel beszélgetek:

Pelle János író.

–Azt mondod, hogy ez a könyv az első életrajz Molnárról, De már korábban is írtál róla egy könyvet.

A korábbi könyvem nem életrajz, hanem az életmű értékelése. Egyébként Molnár maga is megörökítette, zseniálisan feldolgozta az életét. Életének első korszaka a magyar zsidóság asszimilációjának kora volt, melyhez Molnár maga is nagy reményeket fűzött. Természetesen csalódott . Sikeres regényei, darabjai , mint A doktor úr, A Pál utcai fiúk, Az ördög, a Liliom ellenére már korán,1906-ban érték antiszemita támadások. Molnár igazából nem kellett sem a jobb sem a baloldalnak. Ráragasztották, hogy a zsidó ízlést szolgálja ki. Pedig a Hattyú, Az Üvegcipő és a Játék a kastélyban darabjaira özönlött a közönség, utóbbi olyan siker volt, hogy Budapesttel egy időben New Yorkban és előadták. Életének a második korszaka a ’30-’40-es évek, a nácizmus ,az amerikai emigrációja évei. Ebben a tragikus szakaszban született művei távolról sem voltak sikeresek.

– „A monoklis magyar zsidó” egy monológ, Molnár Ferenc beszél az életéről.

Igen, így írtam meg, visszapillantás az élete végén, egyesszám első személyben,.

– Miért lakott Molnár állandóan szállodában az USA-ban?

Egyrészt anyagilag megengedhette magának, másrész Amerika nem igazán érdekelte, ez a kényelem megfelelt az életmódjának, aminek középpontjában az írói alkotás állt végül ezzel is ki akarta fejezni, hogy amerikai tartózkodását ideiglenesnek tekinti.

Tényleg volt kolerajárvány Pesten?

Volt, 1892-ben. És Molnár édesapja, Neumann Mór sebészorvos,- akit a történetírás az első magyar üzemorvosként tart számon – a Ganz Mávagban gyógyította a beteg munkásokat.

-Illik egy írónak ilyen kérdést feltenni, hogy a művében mi a valóság és mi a fikció?

Azt nem tudom. Feltetted és szerintem jól tetted. Minden bizonnyal Molnár önvallomásában is van fikció, az én munkámban pedig bevallom, hogy vannak fikciós elemek is, de azok alapja is a valóság, a kor történelme és mind ebben Molnár élete. Azt is bevallom, hogy az eredeti idézeteket és leírásokat is átvettem Molnár Ferenctől, a lányától Molnár Mártától, vagy éppen Stella Adorjántól. Az ő nevéhez fűződik Molnár utolsó önéletrajzi kötetének, az Útitárs a száműzetésben memoárjának első magyar nyelvű fordítása és hazai megjelentetése. Molnár Ferenc az amerikai emigrációja alatt, 1947 és 1950 között írta meg ezt a megrázó visszaemlékezést. A könyv először csak angol nyelven jelent meg 1950-ben, mert az eredeti magyar nyelvű kézirata sokáig elveszetten kallódott az Egyesült Államokban. Stellának köszönhetjük Molnár titkárnője, kínzott szerelme és élete végén ápolója, Bartha Vanda tragikusan fájdalmas történetét, amit én is beírtam a könyvembe. Vanda a pesti zsidó lány követte Molnárt Amerikába, szolgálta és kiszolgálta, de az író őt nem vette feleségül.

-Molnár eredeti leírásaiból mit vettél át?

Többeket, de itt csak a Margitszigetről szóló, szinte impresszionista irodalmi képet idézem, ami az író „Egy gazdátlan csónak története „című korai, 1901-ben megjelent lírai hangvételű kisregényéből származik: „Vártam, hogy elmenjen az utolsó dunai hajó, és körül vegyen a nyáréji csönd, amelybe kellemesen olvadt valami halk harmonikaszó, amely a vízen át jött Óbudáról. …A levegő tele volt tubarózsával, amelynek olyan erős volt a parfümje a nyári éjszakákon, hogy azt hittem: a szememmel, fülemmel is érzem. Alattam halkan locsogott a folyó, s az ég telis-tele volt csillaggal”.

– Csodaszép. És valami , amit az író lányától, Molnár Mártától vettél át?

Ezt most nem idézem szó szerint. Molnár Márta nyomán leírtam ilyen volt – lehetett –egy magyar zsidó, asszimilált nagypolgári családi otthon . Empire bútorral és sok ezüst tárggyal, karácsonyfával és zsinagógával, böjtöléssel, véres vesepecsenyével és maceszgombóccal, zserbó parféval és brómmal, végtelen, világmegváltó vitákkal, veszekedésekkel és kibékülésekkel, nagy wirtschaftokkal, cselédekkel és szakácsnőkkel sokszor-sok vendéggel.

– Az egész könyv olyan, mint egy mint egy csodás kaleidoszkóp, vagy a múltra, titkokra fényt vetítő Laterna magica, ami egyre csak pereg.

Ha már így fogalmazol, valóban pörög a történet, villannak a képek. Molnár az Eiffel torony megnyitásán, aztán Budapesten személyesen is találkozik Eiffellel, Molnár a bázeli cionista kongresszuson( fikció), a valóságos és életre szóló barátságban Vázsonyi Vilmossal, szemtanú Budapesten a Párizsi Nagyárúház leégésén. Huszonhárom lapszerkesztővel együtt ott van 1914. július 26-án, vasárnap este Tisza István miniszterelnöknél, alig két nappal azután, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, és ezzel elszabadult az első világháború örvénye. Aztán Molnár az Est tényleges haditudósítója a fantáziámban egy antiszemita tiszt a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét mutatta neki buzgó zsidózás közben, hogy aztán valóban ott legyen IV Károly és Zita királynő koronázásán, és hogy már a II. világháború alatt Amerikában találkozzon Habsburg Ottóval és erről beszélgessenek( fikció). Feltűnik Molnár apjának jó barátja Südfeld Miksa (Max Nordau) , aztán Dreyfus és jön Billy Wilder a később világhírű filmrendező és hideglelős mondata Molnárnak: „Franzi, a pesszimisták Hollywoodban végezték. Az optimisták Auschwitzban.” Valóságos részvétel Ady temetésén, elnöki fogadás az amerikai Fehér Házban, képzelt Nobel-díj felterjesztés és pereg-pereg a filmem, akarom mondani a könyvem Molnár Ferenc valóban regényes életéről.

– Hát ez meg mi?- tettem fel magamnak a kérdést, amikor ezt a mondatot olvastam a könyvedben: ”Az igazság az, hogy nőként viselkedtem, pontosan úgy, ahogy ezt Weininger leírja, mint a zsidók jellemző tulajdonságát”.

Engedd meg, hogy most nem íróként, hanem kivételesen történészként válaszoljak. Otto Weininger, a zseniális osztrák író filozófus sokat vitatott főművét, a Nem és jellem című könyvét 1903 tavaszán adták ki Bécsben. A könyv alapját Weininger 1902-ben benyújtott és elfogadott doktori disszertációja képezte, amelyet a kiadás előtt még három jelentős, különösen nagy vitát kiváltó fejezettel (köztük a zsidóságról szóló résszel) egészített ki. Nem sokkal a könyv megjelenése után, 1903 októberében, mindössze 23 évesen a szerző öngyilkosságot követett el, műve pedig ezt követően vált igazi bestselleré és a bécsi modernizmus egyik sokat elemzett alapdokumentumává. A szerző zsidó önostorozó könyvét Gábor Andor fordította magyarra. Nyilván Molnár is olvasta ezt a könyvet, ezért is idézte. Weininger 24 évesen öngyilkos lett. Róla mondta Hitler, hogy ő az egyetlen zsidó, akit tisztelni tud, hogy még meg is ölte magát.

– Ahogy olvastam, kedvem támadt volna meginni egy ( vagy több) általad említett ” zöld „chartreuse”-t, a francia karthauzi szerzetesek likőrjét, mert elérkeztem a nőkhöz, Molnár viharos szerelmi ügyeihez és további három feleségéhez.

A neves sajtómágnás és főszerkesztő, Vészi József lánya Vészi Margit volt Molnár első felesége.1906-ban ment feleségül a feltörekvő íróhoz, akitől Márta nevű lányuk született. A kapcsolat viharos és bántalmazó volt. Molnár agressziója és a házasság megromlása ihlette a világhírű Liliom című színdarabot. Margit 1910-ben elvált tőle. Pedig lányként Margitnak Ady Endre is udvarolt, a rendkívül vonzó, sugárzó intelligenciájú fiatal nő később még Giacomo Puccini fejét is elcsavarta. Újságíróként ő volt az első magyar női haditudósító. – „Margit mindenkinél mindent jobban tud. De semmi többet”. Írta róla Molnár később. Én Vészi Margit jellemét igyekeztem Molnár szemén keresztül látni . Ez egy epés, de igaz és szellemes megjegyzés volt Margitra, aki ugyanis rivalizált az íróval, anélkül, hogy annak tehetségéhez felért volna. Margit soha nem volt igazán sikeres író, és önkezével vetett véget az életének Spanyolországban, 1961-ben. Unokája, Sárközi Mátyás író Margit címmel írt dokumentumregényt kalandos, rendkívüli életéről.

– Molnár tényleg pofon vágta Fedák Sárit, aki a második felesége volt?

Sajnos igaz. A kor legnagyobb és legöntörvényűbb primadonnájával már 1910-től kezdve együtt élt az író egy igazi se veled, se nélküled kapcsolatban. Házasságot végül több mint tíz év után, 1922-ben kötöttek, de ez már csak egyfajta formális „megegyezés” volt: Molnár ekkor már a fiatal Darvas Lilibe volt szerelmes, Fedák pedig ragaszkodott a házassághoz, mielőtt elválnának. Két év múlva el is váltak. Fedák zsidómentő is volt , aztán 1944-ben náci elvek mellé állt, hogy az ötvenes években elszegényedve, magányosan babot fejtsen egy vidéki tanyán. Viharos kapcsolatuknak Molnár emléket állított az Üvegcipő valamint a Játék a kastélyban című darabokban.

– Volt Molnárnak beteljesületlen szerelme is?

Az író még az első házassága alatt esett lángoló szerelembe a Vígszínház ünnepelt, férjezett csillagával, Varsányi Irénnel. A színésznő viszonozta az érzéseit, sőt, el akart válni a férjétől, aki emiatt pisztolypárbajra hívta ki Molnárt a nagykovácsi erdőben. Bár a párbajban senki sem sérült meg, Varsányi Irén végül a családja és gyermekei mellett maradt, elhagyva az írót. Molnár a szakítás után (sikertelen) öngyilkossági kísérletet követett el. Vészi Margit és a kortársak visszaemlékezései szerint Molnárnak ez egyfajta „szokása” volt (közel húsz teátrális öngyilkossági kísérlete volt élete során a viharos szakításai után). Az író Varsányi Irénnek írta Az ördög és A testőr című zseniális vígjátékait.

– „A vallásomat pedig nem tartottam, sőt, kikértem magamnak, ha zsidónak neveztek.”– Vajon miért kérte ki magának Molnár a zsidóságot?

Molnárnak ez a kijelentése az asszimiláció illúziójába vetett hitére utal. Ez a magyar zsidók paradoxonja volt. Annyira magyarok akartak lenni, hogy kikérték maguknak, hogy zsidónak hívják őket. Úgy gondolták, hogy mihelyt összeolvadnak a magyarsággal ,megszűnik a zsidókérdés.

– Olvasom és olvasom Molnár gondolatait a nőkről, a gyerekekről, a családról , a zsidóságról, az írói sikerekről és feltolul a kérdés: Boldog ember volt a legsikeresebb és egyetlen világhírű magyar színműíró?

Egyáltalán nem volt boldog. Olyan sikereket ért el , amelyektől igazán boldog is lehetett volna. És nem volt boldog, mert életformája volt az irodalmi alkotás és ezt nagyon nehéz összeegyeztetni kiegyensúlyozott családi élettel. Nem volt boldog, mert a Nyugat folyóirat körei ugyan elismerték a prózáját, de drámaírói tevékenységét és hatalmas világsikerét felszínesnek, hatásvadásznak ítélték. Irigyei elnevezték „csekkszpírnek”. Babits Mihály volt a legkritikusabb vele. Molnárt nem tartotta igazi, mély művésznek, csupán egy „átlag mulattatónak”, aki a valódi irodalmi értékek helyett a közönség kiszolgálására törekszik. Nem volt boldog, mert a Nyugat kánonja mindvégig fenntartásokkal és némileg kívülállóként kezelte őt, mert jött a nácizmus, mert a lánya férje Sárközi György munkaszolgálatos a balfi kényszermunkatáborban meghalt, mert menekültként élt Amerikában, mert kínzó honvágy gyötörte idős korára , aztán súlyos beteg lett….

– „Tény, hogy a zsidók eredendően hajlamosak arra, hogy bűnösnek tekintsék magukat”- mondja a történetben Molnár. Vajon miért?

A keresztények olyan vádakat emeltek hagyományosan a zsidók ellen – ennek a gyökere még Krisztus gyilkosság és a vérvád volt – melyek ellen a zsidók nem nagyon tudtak védekezni és bizonyos mértékig magukat okolták ezekért a vádakért.

– Miért nem tudtak ezen vádak elől kitérni?

Történészként megjelent egy könyvem: „Zsidókérdés és magyar társadalom 1938-tól 1956-ig címmel” és ebben foglalkozom a kérdéssel. Ennek a vádnak a gyökerei egészen mélyen, a tudatalattiban rögződtek és onnan törtek időről időre a felszínre ezek a szorongások és tárgyiasultak ezen vád formájában. Magyarországon, de Lengyelországban és másutt is, egész Európában élt a vérvád gyanúja és mindig volt ember, gyerek, aki eltűnt, később hiába került elő élve, vagy holtan, a zsidó bűnös vádja már elterjedt és lehetett pogromokat szervezni. Molnár 1936-ban a Vígszínházban előadott „Csoda a hegyek között” darabjában,- ugyan nem zsidó környezetben – ezt lényegében megírta. A darab egyébként nem volt sikeres.

– „Vagyis végül fontos volt számomra a zsidóságom, még ha erről soha nem beszéltem nyilvánosan, és a munkáimban is gondosan rejtegettem.”– mondja a könyvben Molnár.

Nem tudom mondta-e, így mondta-e, de az élete és így az én könyvem nagyon is erről szól.