Koncertek otthon, kórházban – Fellegi Ádám ma

Írta: Sziklai Éva - Rovat: Kultúra-Művészetek

Az Országos Onkológiai Intézet új épületének aulájában ad koncerttel egybekötött találkozót.

A hatvan perces terápiás hangversenyre e nyári délutánon összegyűlnek betegek, látogatóik, és – fehér köpenyük alapján – még vagy már munkaidejüket töltő dolgozók. A kezdés előtt az igazgató főorvos is talál még valahol helyet.

7 - Fellegi_Adam 2Bachot, Mozartot, Beethovent  és Chopint játszik, rövid ismertetést ad minden darabhoz, kicsit a hangszer történetéről is beszél, vagy arról, hogyan lehet a halállal is barátságot kötni, s mindez hogyan szólalhat meg a zene nyelvén, akár az élet himnuszaként. Még egy Liszt-ráadás is belefér, ha már egyszer Liszt-díjas, teszi hozzá.

A hangulat egyszerre oldott és emelkedett, a közönség őszintén hálás, a légkondicionáló időnkénti morajlása mellett is helye van itt a zenének.

Utána egy-egy kólával, kávéval félrevonulunk.

A Szombatnak ugyan ez lesz az első nyilatkozata, de nem lesz igazi coming out – mosolyog –, hiszen sose volt titok, hogy zsidó, de hát errefele úgyis az a zsidó, akit annak tartanak.

Ahogy Szerb Antal a musz idején jött rá, hogy  magyarul beszélő zsidó, ő is változó hangsúlyt helyez e tényre. 1954-ben sem neki, sem szüleinek nem volt bántódása a bar micvója miatt, de tartós érdeklődés sem maradt benne a zsidó vallás iránt, sőt, később volt olyan időszak is, amikor a keresztény tanokra fogékonyabbnak mutatkozott. Az Újszövetséget betéve ismeri, ez azonban sem kitérésre, sem istenhitre nem csábította.

A zsidósággal való újabb önazonossága sem a hiten alapszik, hanem – talán ahogy az idős Freudot is az üldöztetés szembesítette gyökereivel – bizony a közállapotok és a napi politika szerepet játszik benne szerepet.

Kérdésemre, hogy van-e veszélyérzete, azt állítja, egyelőre nincs, bár egyre durvább, részvétlenebb, agresszívabb hangok hallhatók és olvashatók – általában is, de kivált a zsidók ellen. Közbevágok, hogy újabban büntetendő például a holokamuzás, mire határozottan rávágja, hogy ő azt sem szankcionálná, mert az amerikai típusú törvényekkel szimpatizál – noha az is igaz, hogy a liberális törvényekhez a gyűlölet társadalmi méretű elutasítása dukál, nálunk meg jellemzőbb a cinkos bólogatás.

Hogy nem vágyott-e máshova? Úgy alakult, hogy mindvégig hű maradt e szülőföldhöz – bár egy ’57-es, tizenöt éves kori sikertelen, ám szerencsére következmények nélküli határátlépési kísérlettel is “eldicsekedhet”. A nagy magyar írók és gondolkodók  (Vörösmarty, Eötvös, Petőfi, Arany, Ady, József Attila)  adják kulturális anyanyelvét, ez a hinterland négy idegen nyelv ismeretében is a saját biztonságos közege. A létbiztonságot és a művészeknek járó utazási szabadságot a rendszerváltás előtt élvezhette, paradox módon éppen ekkor záródtak be előtte az ajtók.

Így ötvenéves korához közelítve kellett valami modus vivendit találnia, és ez most, közel negyedszázad után is sikertörténet: rájön, hogy hetvenhárom négyzetméteres terézvárosi lakásában – amely egy volt csillagos ház harmadik emeletén található, lift nélkül – rendszeresen fogadhat közönséget. Címlistája háromezres, és itt mindent úgy csinálhat, ahogy a legkézenfekvőbb: koncertsorozatokat épít fel, ismerteti a darabokat, persely-bevételéből adózik és egy szervezőt fizet, közben otthonról sem kell kimozdulnia, és a saját hangszerén játszhat. Kamarazenélésből sajnos így kevesebb jut, hiszen annak a honorárium-igénye is többszörös.

Van egy mozgó hangszere is, ezt szállítják a terápiás koncertekre. Ilyenkor természetesen jótékonysági alapon muzsikál, ezért nem helyes fizetséget elfogadni. Hospice-osztályokon ma is játszik, többeknek jelentette már az ő zongorahangja az utolsó kapcsolatot a földi léttel. Úgy érzi, és ebben sokan megerősítették már, hogy hályogkovácsként is hitelesebb e terápia, mint a pszichológiai-pszichiátriai megalapozású konzervzene. Igen, a muzsikálásnak helye kell, hogy legyen a kórházakban, a gyerekosztályoktól az haldoklókig.

Fellegi Ádám

A holokauszt-emlékévhez tavaly megpályázott kormányzati támogatását a Liszt-díjas művész is visszaadta. A tervezett koncertet viszont megtartja: édesapja, a Don-kanyarnál munkaszolgálatosként megölt Gellért Dénes (Fellegi Lajos, édesanyja második férje hétévesen adoptálta) emlékére muzsikál majd, a XIII. kerületi önkormányzat támogatásával, a Hollán Ernő utcai iskolában.

Feleségével a Szabadság térre is elsétálnak néha – jelenlétükkel demonstrálnak. Jobboldalról – mondja – a tiltakozók elleni egyik rágalom az, hogy ők a magyarságot kollektív bűnösséggel vádolnák. Senki nem mondott ilyesmit. Kollektív bűnösség nem létezik az én felfogásom szerint sem. De nem létezik kollektív ártatlanság sem. – a botrányos emlékmű pedig pontosan ezt sugallja, csakúgy, mint annak szegedi pár-darabja is. Azt is botrányosnak tartja?

A vészkorszak és az azt megelőző évek magyar társadalma dühödt, acsargó zsidóellenességtől volt terhes, és ebben a társadalom jelentős része, mondhatni többsége, kisebb-nagyobb mértékben osztozott. Dokumentálják ezt a korabeli parlamenti jegyzőkönyvek és a korabeli sajtó teljessége. Sehol egy sajnálkozó szó, együtt érző hang a zsidók mellett, hacsak Bartók és 57 társa bátor nyilatkozatát nem említjük. Az is pusztába kiáltott szó maradt…

Címkék:2014-09, Fellegi Ádám

[popup][/popup]