Ingrid Bergman kalandjai nácikkal, zsidókkal

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A mozirajongók kedvence, Ingrid Bergman száznégy éve született. Talán legnépszerűbb szerepe két náciellenes figura: Ilsa Lund a Casablancában és Alicia Huberman Alfred Hitchcock filmjében, a Forgószélben (Notorious). Késői alakításával (Golda Meir egy 1982-es tévéfilmben: A Woman Called Golda) meglepte a közönséget. Életében a zsidóság és a nácizmus bonyolult módon keveredett.

Ingrid Bergman a Casablancában

Charlotte Chandler, a színésznő életrajzírója szerint a stockholmi születésű, német anyától és svéd apától származó Ingrid Bergman korán szembesült a zsidó származásáról szóló legendával. Tizenegy éves korában anyai nagynénjétől hallott arról, hogy „zsidó vér” csörgedezhet ereiben, de erről nyilvánosan jobb, ha nem beszél, „mert nehéz idők jöhetnek”. Bár Bergman látszólag hitt a történetben, és lánya Isabella Rossellini több interjúban is említi, az egész nem bizonyítható. Aleksandra Ziolkowska-Boehm könyvében (Ingrid Bergman and Her American Relatives) arról ír, hogy Bergmannak nem voltak zsidó felmenői. Unokatestvérét az 1950-es években alapos genealógiai vizsgálatnak vetették alá, mielőtt beutazási vízumot kapott Szaúd-Arábiába, ahová zsidókat akkoriban nem engedtek be.

Bergmant egész életében kísértette az érzés, hogy valami köze van a zsidó néphez. Élete vége felé ez a felfogás svéd társadalomban is elterjedt. Stephan Yigal Mendel-Enk svéd zsidó szerző és újságíró 2010-ben megjelent regényében (Three Monkeys) egy zsidó család szerepel 1987-ben, ahol a nagyapa kijelenti: “Ingrid Bergman zsidó volt, Greta Garbo pedig antiszemita”.

Karrierje kezdetén azonban Bergman erről mélységesen hallgatott. Az 1930-as évek kezdetén az odahaza ígéretes sztárnak számító színésznő három filmszerepre szóló szerződést írt alá a náci Németország filmgyárával, az Universum Film AG-val. A tökéletes árja származásáról szóló okmányt a munkáltató biztosította. Akkori férje, Petter Lindström idegsebész ellene volt a filmes karriernek. Későbbi interjúkban Lindström azt mondta, hogy Bergman többet tudott arról, mi folyik a náci Németországban, mint ahogy állította.

Ingrid Bergman a Vier Gesellen plakátján

Az egyik filmben (Die vier Gesellen) a színésznő, tökéletes német nyelven, roppant csábító romantikus hősnőt alakít. Neve a stáblistán Ingrid Bergmann formában, németesen szerepelt. Arne Lunde 2010-ben megjelent könyvében (Nordic Exposures: Scandinavian Identities in Classical Hollywood Cinema) megírja, hogy Bergman azért vonakodott megválni az UPÁ-tól, mert a német filmgyártás sokkal befolyásosabb és jobban finanszírozott volt, mint a svéd. Második szerepe Charlotte Corday volt, „a gyilkos angyal”, aki a forradalmár Jean-Paul Marat-t leszúrta a fürdőkádban.

Önéletrajzában (Ingrid Bergman: My Story) azt állítja, hogy „Carl Froelich, a “Die vier Gesellen” rendezője nagyon félős, szorongós ember volt. Rögtön észrevettem, hogy ha valaki a filmiparban akart érvényesülni, be kellett lépnie a náci pártba. A berlini stúdióban azonnal megéreztem ezt a légkört.” Valójában Froelichnek semmi félnivalója nem volt Hitlertől, mivel 1933-ban belépett a pártba, és 1939 és 1945 között ő volt a filmkamara (Reichsfilmkammer) elnöke. Joseph Goebbels rajongott érte, és abban a megtiszteltetésben részesült, hogy hivatalosan filmprofessor címet adományoztak neki.

Lunde megjegyzi, hogy „Bergman még a világháború és a Holokauszt után sem említette, hogy mennyire naiv volt, amikor a náci Berlinben kereste karrierjét 1938-ban”. Chandler ezzel szemben állítja, hogy a nácikat „átmeneti aberrációként kezelte, akik ’túlságosan őrültek ahhoz, hogy komolyan vegyük őket’. Ingridnek élete végéig lelkiismeret-furdalása volt, s amikor a háború után Németországban járt, másokkal együtt elzárkózott attól, hogy tanúskodjon a haláltáborok ügyében.” Bármi is az igazság, Bergman nyilván elfeledkezett a filmkamara skandináv filmszínészeket promotáló árja propagandájáról, amelyben– a svédeket, mint „a némethez közel álló, szép, büszke és hatalmas életerőt sugárzó népet” írják le.

Ingrid Bergman Golda Meir szerepében

1938 őszén búcsút mondott Németországnak. Szeptemberben odahaza szülte meg gyermekét, Pia Lindströmöt, akiből tévériporter lett. A Kristályéjszaka zsidó pogromja november 9-10-én zajlott. Hat hónappal később, 1939 májusában Bergman a RMS Queen Mary óceánjárón Amerikába érkezett, ahol a hollywoodi karrier várt rá.

*

James Mangold rendezésében most éppen filmet forgatnak a színésznő szerelmi kalandjáról a zsidó fotográfussal, Robert Capával. Ez évben a Cannes-i fesztiválon svéd dokumentumfilmet mutattak be “Ingrid Bergman In Her Own Words” címmel. Hosszú pályafutásának megkoronázását jelentette, amikor váratlanul ő kapta meg A Woman Called Golda címszerepét. Chandler szerint azért is fogadta el az ajánlatot, mert „bűntudatot érzett, amiért olyan rosszul ítélte meg a helyzetet a háború előtti Németországban.” A daganatos betegséggel küszködve fejezte be a forgatást, és már posztumusz kapta meg az Emmy-díjat.

A Forward cikke nyomán Bassa László

támogatás