Bukaresti jiddis színházi előadás vendégszerepelt a Nemzeti Színházban

Lírai múltidézéssel rajtolt el a kisebbségi színházakat felvonultató Synergy Fesztivál a 10. MITEM részeként. A bukaresti Állami Zsidó Színház vendégjátékában a Nemzeti Színházban egy kortárs szerző, Mario Diament finom lélektanú és megrendítő színpadi művét, a Rúth könyvét adták elő Eugen Gyemant rendezésében, külön érdekesség, hogy jiddis nyelven. 

Egy Alzheimer-kóros idős asszony padlásán bolyongunk – írja beszámolójában a Nemzeti Színház MITEM-krónikája -, ahol minden porlepte zugból emlékfoszlányok bukkannak elő, furcsa figurák, akikről sokáig nem tudjuk, kicsodák, párbeszédtöredékek, hangok és hangulatok kerülnek elő, emlékezet-diktálta kuszaságban.

Már a Rúth könyve alaphelyzete is nagyon szép metafora: az emlékezni képtelen főszereplő, Ruth megpróbálja helyre tenni élete történéseit, miközben a felejtés épphogy jótékony az ő esetében. A lírai kuszaságból lassan kibontakozó kép ugyanis az, hogy a lengyel földről Argentínába emigrált főszereplő családjának otthon maradt tagjai nem élték túl a Holokausztot.

Rúth drámája apránként csepegtetve, valójában az előadás végére bontakozik ki teljesen, nevezetesen az, hogy ő azért volt képtelen normálisan megélni az életét az új országban, mert „ott maradt” velük. Sok irányban lehetne elindulni, hogy elemezzük ezt a helyzetet, hiszen már a címadás sem véletlen. Az idegenség feldolgozhatatlansága nemcsak a bibliai utalásban szereplő Rúth történetében érhető tetten, hanem irodalmi és egyéb alkotások egész sorát ihlette az elmúlt pár ezer évben.

(…)

Az óvatosan kibomló történetből az is kiderül, hogy valószínűleg azért adta férjhez az édesanyja éppen egy Argentínába készülő férfihoz, mert biztonságban akarta tudni a lányát, messze az erősödő antiszemitizmustól, a háborúba sodródó Európától. A történetfoszlányok azt is megerősítik, hogy Rúth tehetséges fiatal, s az édesanya nyilván ezért is szán neki jobb életet. A történet paradoxona, hogy a „jobb élet” lehetősége pontosan azáltal vész el, hogy elszakad a családtól. (…) De lehet-e felejteni, hogy az otthon maradottak minden bizonnyal a gázkamrában végezték? Hogyan lehet szembenézni egy ilyen múlttal? Élhet-e Rúth teljes életet egy távoli országban, miközben tudja a családja sorsát? – Ilyen kérdésekkel szembesít az előadás, amelyben Rúth alakját megtöbbszörözve láthatjuk, a különböző életkorban más-más remek színésznő alakításában.

Aztán a közönségtalálkozón az is kiderül, a generációkon átívelő traumák következtében valóban létezik a túlélőknek és leszármazottjaiknak egyfajta bűntudata – erről számol be a rendező. Eugen Gyemant arról is beszél, hogy izgalmas találkozás volt neki az eredetileg spanyol nyelven íródott mű, hiszen annak argentin szerzője, aki maga is a saját családjából merítette a történetet, olyan gondolatokkal szembesít, amelyek a rendező egyébként erdélyi illetőségű családjában is jelen voltak. Szó esik még arról, hogy a jiddis mennyire élő nyelv a romániai zsidó közösségben, itt azt mesélik a színészek, hogy ma már kevéssé, ugyanakkor ezért is tartják fontosnak a színpadi megjelenítését. Ezt a darabot is ezzel a szándékkal fordították le spanyolból. A főszereplő idős Rúth alakját megjelenítő színésznő, Katia Pascariu arról is beszél, neki például nagyon sokat segít, hogy jiddis nyelven játszik, mert így jobban, mélyebben át tudja élni a figurát. A közönségtalálkozón résztvevők megtudhatják még, hogy a bukaresti zsidó színház 75 éve működik román állami és önkormányzati támogatással.