Búcsú Freiman Pétertől

Pusztító világjárvány szedi áldozatait, szűkebb közösségünk tagjait sem kíméli. Freiman Péter csellóművész távozott közülünk.

Megdöbbenve értesültünk arról néhány héttel ezelőtt, hogy Freiman Péter nagyon súlyos állapotban került kórházba, de mindazok, akik szerettük, bíztunk a felépülésében. Együtt szorítottunk Péterért az akkoriban könnyebb tünetekkel szintén kórházi gyógykezelésre szoruló Ágnes Asszonnyal – az idő múlásával a gondos ápolás ellenére már szinte csak a csodában reménykedve –, de a várt csoda, sajnos, ezúttal elmaradt. Fájdalmas, hogy az elmúlt pénteken Péter szervezete alulmaradt az alattomos kór elleni küzdelemben. Méltatlan szenvedésektől meggyötört teste választott hazájában tér örök nyugovóra.

Amikor próbálom felidézni Péterhez fűződő legkorábbi emlékeimet, a Dohány utcai zsinagóga sejlik fel előttem. Akkoriban, mintegy tíz esztendővel ezelőtt, egy számomra addig ismeretlen házaspár tűnt fel a péntek esti istentiszteleteken. A jól értesültek mesélték, hogy évekkel azelőtt Aradról települtek át Budapestre, ahol Ágnes nyelvtanárként, Péter pedig csellóművészként működött. Elevenen él bennem az a jom kipuri istentisztelet is, amelyen először láttam Pétert fehér kitliben állva az elöljárók között. Látványra mintha a régmúlt idők tiszteletreméltó zsinagógai elöljárói „reinkarnálódtak” volna benne. A Freiman-házaspár igen hamar otthonra talált a Dohány utcai körzetben. Az önnön zsidóságát Budapesten megtaláló és teljes körűen megélő Péter kezdeményezője, előadója és szervezője is volt egy ideig a Fischer Gyula főrabbiról elnevezett szabadegyetemnek. Ekkor már részt vettek a „Schweitzer Baráti Társaság” péntek esti kidusain is. Ágnes a szervezési teendők koordinálásában működött közre, Péter időnként zenetörténeti előadásokat tartott. Lenyűgöző műveltségét osztotta meg velünk, külön is rámutatva az egyetemes zenetörténet zsidó vonatkozásaira. Előfordult, hogy szenvedélyes igazságkeresőként temperamentumos hozzászólásaival színesítette a kidust követő előadásokat. Ezen alkalmak során keveset beszélt saját zenei sikereiről, pedig csellistaként évtizedeken keresztül lépett fel szülőföldjén és a nagyvilág koncerttermeiben.

Magasan kvalifikált zenészként és mélyen elkötelezett zsidóként a neológia zenei öröksége és istentiszteleti liturgiája is foglalkoztatta. Ebből következően pontosan tudta, hogy milyen heves érzelmeket váltott ki a múltban és bizony még a jelenben is a péntek esti istentisztelet alkalmával felcsendülő orgona egyes zsidó közösségekben. Néhány évvel ezelőtt Péter a világhálón tette közzé az orgona halachikus megítélését áttekintő rabbinikus tanulmányra reflektáló „mikró elemzését”, amelyben az istentiszteleten megfelelő időben, helyen és stílusban megszólaló orgona mellett hozott fel érveket. Aradi születésű zsidóként pedig némi büszkeség töltötte el, hogy szülővárosa neológ zsinagógájában csendült fel először az orgonaszó Magyarországon 1842-ben, a vallási-liturgikus újításokat szorgalmazó Chorin Áron főrabbi kezdeményezésére.

Péter komponistaként is az orgona bűvkörébe kerülhetett. Legalábbis erre utal, hogy néhány évvel ezelőtt orgonára hangszerelte Max Bruch csodálatos, eredetileg csellóra és zenekarra komponált Kol nidré című zeneművét, amelyet egyébként csellistaként Péter is előadott.

Peter Freiman – Kol Nidrei

Recorded in Arad – 2006

Úgy hírlett, már a zsinagógai ősbemutató időpontja is ki volt tűzve, amikor enigmatikus okok miatt elmaradt az orgonára átírt Kol nidré hazai premierje. Mindez okkal fájhatott a lelkes és önzetlen komponistának.

Az ősbemutatót utóbb megtartották, de erre az ökumené jegyében a Düsseldorf-Oberkassel-i római katolikus Szent Antal templomban került sor. Azóta szülővárosa neológ zsinagógájának orgonáján is felcsendült az átirat.

KOL NIDRE

MaxBruch – Peter FreimanSoloist: Henriette NagyRecord in Arad, 2019

A Freiman-házaspár az utóbbi években egy másik fővárosi zsinagógának, a Frankel-nek vált a törzstagjává. Pétert ott is megbecsülés övezte. Úgy hiszem, otthon érezte magát ebben a közösségben is.

Az elmúlt évszázad világhírű csellistája, Pablo Casals mondotta, hogy „a zene vigasztalás (…) minden ember számára”. A Kol nidré megrendítő dallamait nagy átéléssel játszó és tiszta zsidó szívvel átdolgozó Freiman Pétertől – zsinagógai nevén Eliezer ben Slomótól – búcsúzva, erre a vigaszra most nagy szükségünk van.

*

Freiman Pétert április 21-én, szerdán 11.00-kor a Kozma utcai temetőben Verő Tamás főrabbi búcsúztatja.