Átölelni az időt – Szabó Réka

Írta: Bóka B. László - Rovat: Kultúra-Művészetek, Színház, Történelem

“Ez nem holokauszt film, ez magáról az Életről szól.”

Szabó Réka (Fotó: Kaszás Tamás, Fidelio)

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Vígszínház Házi Színpadán a Sóvirág című előadást, amelyben a most 94 éves Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese lépnek színpadra. Már a próbák kezdetén jelen volt a kamera is és a kész dokumentumfilm, A létezés eufóriája elnyerte a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál – Kritikusok Hete – nagydíját és a Szarajevó Filmfesztivál emberi jogi díját is. A szeptemberi mozibemutató kapcsán beszélgettem Fahidi Évával és Szabó Rékával, aki az előadás és egyben a dokumentumfilm rendezője is.

A bulvár nagyon kedveli, ha egy 90 éves hölgyről kiderül, hogy táncol, mégis mitől nem felszínes szenzáció ez?

Az eltöltött idő, a valódi figyelem, és az ezekből fakadó mélység miatt. Köztünk, velünk történt valami igaz. Az előadásra és a filmre is jellemző, hogy mély és valódi dolgok vannak jelen bennük. Mélységesen hiszek abban, hogy a mozdulat és a test olyan dolgokat tud közvetíteni, amit szavakkal képtelenek vagyunk kifejezni. Úgy gondolom gyönyörű, ahogyan a két test, idős és fiatal, egymás mellett áll, aztán megmozdul. Ez mindennél többet mesél életekről, érzésekről, személyiségekről. Idegesítő, amikor a szalagcímek mindezt oda egyszerűsítik, hogy a színpadon egy kilencven éves néni táncol.

Amikor 2015-ben elkezdődtek a Sóvirág című előadás próbái, az első pillanatoktól jelen volt a kamera is. Már akkor is az volt a célod, hogy az előadáson túl szülessen egy dokumentumfilm vagy a kamera akkoriban csupán a munkát segítette?

Nem tudtam mi fog történni, nem határoztunk el semmit előre, de azt tudtam, hogy az egész próbafolyamatot professzionális módon dokumentálni akarom. Igaz, benne volt a fejemben az a gondolat is, hogy ebből egy film is születhet. Elsősorban Éváról akartam filmet csinálni, de talán pontosabb, ha azt mondom, őt akartam megörökíteni.

Ugye jól tudom, hogy Fahidi Éva és közted valami messzi és távoli, de mégiscsak rokoni kapcsolat is van?

Férjeink révén már valóban régóta ismertem Évát, aki egy nagy családösszetartó. Mindig hatalmas ebédeket és vacsorákat adott. Egy ilyen családi étkezés alkalmával ismertem meg Őt hetvenvalahány évesen. Auschwitzról sohasem beszélgettünk, sokkal inkább a jelenről, arról, hogy kivel mi van, ki mit csinál éppen, mivel foglalkozik. Borzasztóan érdekelte a munkám és a Tünet Együttes. Én persze tudtam róla, hogy Ő egész életében, ha nem is professzionális módon, de táncolt és tréningezni járt. Ő volt az egész tág családból az egyetlen, aki a Tünet minden előadásán ott volt. De mindig. Az első pillanattól fogva nagy hatással volt rám és nagyon szerettem. Miután elolvastam a könyvét, akkor kezdtem járni hozzá és kérdezgetni.

Szabó Réka és Fahidi Éva (Fotó: Éva Magazin, Kedves Katalin)

Mikor és miért született meg a fejedben a gondolat, hogy létre kellene hozni a Sóvirágot?

Azt hiszem akkor, amikor először halottam őt nyilvánosan beszélni a traumáiról. A könyve (A dolgok lelke) harmadik kiadása alkalmából rendeztek egy közönségtalálkozót, amin jelen voltam. Valami egészen különleges az, ahogyan Éva párbeszédben van önmagával, a világgal, folyamatos munkában saját traumáival. Benne az az elegy a döbbenet, hogy a traumáival úgy dolgozik, hogy mindennek tényszerűen utánajár. Ő az, aki Auschwitzról mindent elolvasott és minden filmet megnézett. A maga akaratából immár hétszer ment vissza az egykori táborba, de bejárta az egyéb emlékhelyeket is. Azt hiszem, mindent tud a témáról, mondjuk még a korabeli törvényi szabályozást is a testek égetéséről. Mindezek mellett nagyon intenzív és tiszta érzelmi életet él. Nagyon érzékletesen tudja elmondani a dolgok emocionális részét is. Teljesen mindegy, hogy testi érzetekről vagy lelki folyamatokról van szó. Egészen ritka az, amikor valaki a tények és a dolgok emocionális része felé is ugyanolyan empátiával képes fordulni. Hihetetlen, hogy valaki képes úgy „dolgozni” a traumáival, hogy megnézi azt a filmet, amikor a németek libákon próbálták ki a ciklon-B hatását. Nem sok ilyen embert ismerek.

Mit gondolsz, ki A létezés eufóriájának célközönsége?

Jaj, nem tudom. Azt, hogy ki lehet kíváncsi a filmre, nem az én dolgom eldönteni. Azt már jobban tudom, hogy kiknek csináltam: mindazoknak, akik sokszor nem találják, hogy miért élnek vagy nem tudják eléggé becsülni az élet értékét.

Akkor jól éreztem, hogy ez a film legkevésbé a holokausztról szól, de egy kicsit szól egy táncelőadásról és nagyon szól arról, hogy érdemes szeretni az életet, mert az élet minden pillanatában csodálatos, még ha ezt az adott pillanatban nem is látjuk.

Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nagyon örülök, ha sok fiatal látja a filmet. Engem nem elsősorban a holokauszt érdekelt. Ez nem holokauszt film, ez az Életről szól magáról. Pontosan tudom, hogy a holokauszttal kapcsolatban sokan érzik úgy, hogy jaj, erről már annyit beszéltünk, de ez a film nem erről szól, miközben nagyon fontosnak tartom, hogy azoktól halljunk dolgokat a történelemmel kapcsolatban, amíg lehet, akik jelen voltak, mert különben ezekről csak a történelemkönyvekben olvashatnánk. Azokban azonban nincs benne az, amit csak az tud átadni, aki átélte a dolgokat, aki jelen volt. És semmiképpen nincs benne az, hogy mennyire a mára, jelenünkre vonatkoztatható mindaz, ami újra és újra visszatér a történelemben. Az emberi vonatkozások csak a szemtanúk elmondásából derülnek ki.

Miért éppen Cuhorka Emesére esett a választásod? Hiszen akár Te is eltáncolhattad volna.

Én már jó ideje nem hozok létre olyan helyzetet, ahol színpadon vagyok és én is rendezem az előadást, mert nagyon más a külső és a belső szem. Miért Emese? Egyetlen szóval: intuíció. El is hangzik a filmben, az első pillanatban Ő jutott Éváról eszembe. Hasonlónak érzem őket, de nem fizikai értelemben, a lényükben van az egyezés. Már az első találkozáskor kiderült, hogy nagyszerűen rezonálnak egymásra, igenis van valami különös kapcsolat, ami összeköti őket.

A film már két fontos díjat is elnyert. Mivel indokolta két zsűri a díjak odaítélését?

A pontosan leírt indoklást egyik helyen sem kaptuk meg, de számomra nagyon fontos gondolat volt, hogy ez a film úgy beszél a múlt borzalmairól, hogy a végén mégis reményt és szeretetet ad. Életerő és életöröm sugárzik belőle. Az ember a borzalmak ellenére is sok pozitív dologgal feltöltve tér haza a film végén.

Többen megjegyezték, hogy ez három erős és meghatározó nő filmje. Aztán a film végén felnéztem a vászonra és kiderült, hogy nem háromé, hanem négyé, hiszen az operatőr is nő, Kovács Claudia. Gondolom nem véletlenül.

Jó, hogy ezt mondod, mert én is így gondolom. Az első pillanattól kezdve női operatőrt szerettem volna. Azért is, mert tudtam, hogy közel szeretnék menni a testekhez, a bőrhöz. Kovács Claudiát nem ismertem korábban, valaki ajánlotta, de már az első találkozásunkkor azt éreztem, hogy ő egy nagyon intuitív és érzékeny nő, aki abszolút szerves része lett a mi együttléteinknek. Úgy volt jelen a kamerája mögött, hogy „láthatatlan” maradt. Nagy dolog, hogy Éva és Emese „befogadták” a kamerát, mert az mindig egy tehertétel, az ember nem tud elfeledkezni róla.

Mennyiben tekinthető női filmnek A létezés eufóriája?

A fantasztikus és valóban jelenlévő nőiség Évából fakad, a nőiség és a női test fontossága, a csábítás művészete. Láttad Őt, ez még 94 évesen is működik. Kezdettől tudtam, hogy Évát duett helyzetbe szeretném hozni, amiben az érdekelt nagyon, hogyan tud létrejönni egy fiatallal való „párbeszéd”, hol vannak a megértés és átélés korlátai hatvan év távlatából. Azt is tudtam, hogy ott volt Éva elvesztett kishúga, és Emese, mint Éva fiatalkori énje, mindezekbe képes belebújni. Megpróbáltam egyszerre megragadni az életet, a fiatalságot és az időskort, átölelni az időt és egyben megmutatni. Az egész előadásban arra törekedtem, hogy a fizikális érzeteken, a testen keresztül közelítsünk. Hogyan kell elképzelni azt a 18 éves lányt, aki ott áll meztelenül és kopaszon Auschwitban? És mivel Éva nagyon nő, a film is bizonyos értelemben női film lett. De nagyon szeretném azt gondolni, hogy ez a film nem csupán a nőknek szól.

A Fahidi Évával készült interjú itt olvasható.

Címkék:A létezés eufóriája, Fahidi Éva, Szabó Réka

[popup][/popup]