A Pékmester faluja

Az endrődi zsidók

A pékműhely a falu közepében állt, nem lehetett az utat eltéveszteni. Hoffmann Ferenc pékmester hajnalban már sütötte a kenyeret, kora reggel jöttek is érte a falusiak, a többségük római katolikus volt. Állítólag akkor még tizenkétezer lakos élt a faluban, később feleannyi. Harmincöt-negyven zsidó vallású család telepedett le Endrődön, ők pénteken hozták el a péktől a kalácsot.

Hoffmann pékmester kenyerét messze földön emlegették. Felesége, Margit néni cukrász volt, szürkéskék szeme folyton mosolygott, esküvők napján a falu főutcáján vitték végig a hófehér tortáit, tetejükön menyasszony-vőlegény figurákkal. Hoffmannéknak négy gyerekük volt; három lány, Franciska, Rózsika, Magdus, és egy fiú, Géza. 1936-ban, hároméves koromban elhatároztam, hogy Gézához megyek feleségül. Ő akkor négyéves volt. – Géza pék lesz, én meg orvos –, mondtam anyukámnak. – Ő ingyen süti a szegényeknek a kenyeret, én meg ingyen gyógyítom őket. – És miből fogtok élni? – kérdezte anyukám. – Manna hull az égből – mondtam.

Zalában éltünk akkor, apukám ott volt újságíró, Zalaegerszegen, de minden nyáron, minden karácsonykor és húsvétkor hazamentünk Endrődre. Mária Terézia-sárga volt a házunk, sarokház, négyablakos; a folyóvizet még nem vezették be, a szomszédos kútról hordtuk, „kantában” a vizet Judit unokatestvéremmel, Fenákel Judittal, aki három évvel volt nálam fiatalabb. Ők ott laktak a házban, mögötte nagy kert, baromfiudvar, benne a budi, amit évente tisztított a gyepmester. Judit félt éjszaka az udvaron, Berci kutya ugatta a holdat; kitaláltuk, hogy az üreg mélyén tulajdonképpen egy ország van, királlyal, miniszterekkel, himnusszal, táncokkal és futballcsapattal.

Ezt a játékot felnőtt korunkig játszottuk. Nagymama eltűrte a játékot, de ha a babát öltöztettük, és meztelen volt, összeszidott bennünket. Ezért inkább a kertben játszottunk. Néha átjött két lány, Gartner Éva és Steiner Kató, Gartnerék egy ideig a fatelepen laktak, Kató a bádogosék lánya volt, segített árulni a szép színes edényeket árultak. Barátságunk halálukig tartott.

­*

Ki mindenki élt még közöttünk? Valaki elmondta: Ahogy gyüvünk Gyoma felű, a Nagy uccán, ott vót a Grosz-fatalep, szembe a gyomavégi kereszttel. Az interjúsorozatban tíz endrődi beszél a velük élő zsidókról a Honismereti Egyesület nevében. Az adatközlők vezetője, Hornokné Németh Eszter, a nagy műveltségű magyartanár, meghagyta végig a szépséges endrődi tájszólást. Bement a fatelepre valaki, Grosz mán vette is a papírt, oszt számolta, hány tégla, hány cserép. Hitelbe is adott. A kisemberbe jobban lehet bízni, mer ha az hozzájutott ahho a kis pízhö, az mingyá igyekezett törleszteni. Ezt a Groszt 44-ben úgy megverték Szolnokon, hogy belehalt, mert nem akarta elárulni, hova rejtette az aranyat.

Nem tudjuk meg, mikor ki beszél, Endrőd őrzi a diszkréciót. Steiner Elemért ismertem, annak vót a felesége Deutsch Juliska – mondja valaki. – Eleméréknek az udvarba vót a nagy műhelyük. Bádogkantákat, locsolókot ároltak, esőcsatornákat csináltak. Nekem tavaly kellett javítani a csatornát, ötven évig bírta. Ment Juliska a vásárba, dógoztak ezek. Gábort, az inasukot úgy tekintették, mint a saját fiukot. Aztán Elemért elvitték, be lett zárva minden. Szegín Juliska azután hazagyütt, de maga. Nem tanákozott az Elemérrel többet soha. Elemér jó ember vót. Benne élt a faluba. Ebbe a faluba nem vót vallási ellentét. A lányuk, Kató az anyjára ütött, nagyon szép vót. A Nagy uccán vót a zsidó templom, Katókát is láttuk ott mindég.

Valaki más megemlíti, hogy a gyomavégi iskolával szembe Sámuel Sándor fuharos lakott. A vassúttú fuharozott póstát, csomagokot. Esterházynál láttam a fuvar szót ilyen formán.

A fuvaros fia, Sámuel Pista belépett a gyerekek színjátszó csoportjába. Egyik Purimkor – az a zsidó farsang – ő játszotta a főudvarmestert, és így szólt: Uram királyom, itt a krónika? Nem bírt kiszállni a kérdő mondatból.

Na aztán – sorolja valaki –, volt még Kohn Pál, az vót a legszegínyebb. Nem vót annak, csak gyereke. Ilyen-olyan javításokot csinát. De oszt mikor ünnep vót, akkor úgy adtak össze ezt-azt-amazt nekik a gazdagabb zsidók. Nem hagyták őköt.

A zsidó templomban lakott Steiner Mór, a sakter. (Én úgy emlékszem, rabbi volt.) Mink kóser mészárosok is vótunk, az üzletünk bal ódalán külön pult, külön bárd, külön mérleg – ez kóser részleg vót. Szombaton nem vót szabad vágni, csak ha felgyütt a csillag, mer szombat az ünnep vót. Vártuk a csillagot, mentünk vóna a kocsmába, meg udvarolni. – Steiner bácsi, mán én látom, ott van… – Van csillag? – Van! – No, jóvan akkor… (itt a beszélő részletesen leírja a „saktolás”-t, meg hogy az üldöztetés alatt eltiltották, de hiába.) Mer azok olyanok vótak, hogy inkább nem ettek, de a vallásukot nem szegték meg.

Itt jön a legkedvesebb mondatom. Steiner bácsi minden szombaton mondta a misét. A folytatás szomorúbb. Steiner Mór felesége fiatalon meghalt, és ő itt maradt tizenegy gyerekkel. A keresztény mészáros gondozta a feleség sírját, a gyerekeket a rokonok nevelték. Egészen Auschwitzig.

Oda került Izsák Adolf állatorvos is, a családjával együtt. Haláláig minden héten feladott a fiának 45 deka szárazkolbászt. 50 deka volt a postai határ. A címzés: Adorján Izsák, Bologna, Egyetem.

Hirschl Mihályékat sokan ismerték. (A nevüket nehéz kimondani, ezért „Hirsli”-nek hívták őket.) Nagyon szép méteráruboltjuk volt, nagyon tudtak bánni a vevőkkel. „Úrias bót vót”, mondta, aki életük végén, a békéscsabai otthonban is látogatta őket.

Josepovitsék nem gazdagodtak meg, odaadták az árut hitelbe is. Legidősebb fiuk, Márton, keresztény lányt vett feleségül, és kikeresztelkedett katolikusnak. A másik fiúnak is keresztény lány vót a szeretője, de azok nem esküdtek meg. Farkasinszki Veronika, az meg kikeresztelkedett zsidónak, oszt őtet is kivitték. Mondták neki, hogy keresztelkedjék vissza, de nem és nem. Segített a pólyásbabáknak, a betegeknek, hazajövet mindenki elbeszélte. Veronika szerelme közben meghalt, bevitték a munkaszolgálatosokat egy pajtába, leöntötték olajjal őköt, oszt rájuk gyújtották a pajtát.

Nem írtam Spielberger bőrösékről, Weiss doktorról, Éliás taxisofőrről, Fuchs gabonakereskedőről, Weinberger drogéristáról, Wallfisch mezőgazdászról, Wallfisch kereskedőről, Reisner kertészről, Benjámin villanyszerelőről, Gelb újságkihordóról. Nem tudok róluk eleget. És nem írtam Csernus Mihály katolikus apátplébánosról sem, aki a templom előtt azt kiabálta: Ne vigyék el őket! Legyenek parasztok! Földet a talpuk alá! Volt olyan magyar író is, aki ezt javasolta.

Mikor Ausztriából a családok hazajöttek, összetalálkoztak a régi ösmerősökkel, és azok etették-itatták őket. 56-ban volt, aki elment Palesztinába, volt, aki visszajött. Az egyik zsidó kántor elkésett a temetésről, úgyhogy a zsidó halott katolikusú lett eltemetve.

Fenákelék: ez volt az én családom. Fenákel Fábián suszter vót. Két gyerekük vót, Laci meg Rózsika. Laci orvos akart lenni, nem lehetett. Rőfös üzletet nyitott. Nagyon karakán gyerek vót, csak kedveskedéssel tudott mindenkit kiszolgálni. Nem lehetett megelőzni a köszönésben. Szerelmes vót egy Szmola Manci nevű summáslányba, el is akarta venni. Aztán elvett egy Rózsika nevű pesti lányt. A Laci testvére is Rózsika vót. Szápek vótak, gyönyörűek vótak. Nem kifestve, hanem eredetileg.

Lacit innét a háztú vitték el. Éheztették szegínt, úgy, hogy meghalt.

Ő Fenákel Judit édesapja.

Az én anyukám Fenákel lány, Rózsika, apukám Guttmann György újságíró. Apukám úgy, mint Laci bácsi, éhen halt. A férfiak végül együvé kerültek.

Nem tudok már Endrődre utazni. 160 kilométer. Nem megy.

Hoffmann pékmesterékkel, amikor Budapestre költöztek, mindig együtt ünnepeltünk. Feri bácsi imádkozott, anyu is; Margit néni hozta a süteményt, én héber dalokat énekeltem. Franciska férjhez ment egy parasztemberhez, Géza rendőrtiszt lett, rajongtak érte, akiknek a nevében intézkedett. Rózsika és Magdi pedig…

Ezt nehéz felidézni. Amikor a szovjet hadsereg bevonult Ausztriába, eljutottak az Eihof nevű településre is, ahol Juditék foglyok voltak. A legtöbb megszálló hadsereg laza erkölcsű emberekre épül; az orosz katonák barbársága közismert. Összehúzódzkodtak az istállóban Juditék, és reszkettek. A szomszédból sikoltozás hallatszott. Egy órán keresztül. Rózsika és Magdi. Két világszép lány. Az artikulátlan hang emléke megmarad. Az ilyen háborúnak sohasem lesz vége.

Hazaértünk. Ki innen, ki onnan. Magdi hamarosan férjhez ment. Rózsika is, egy beteg idegzetű férfihoz. Magdi fia muzsikus lett. Nagy tehetség volt. Rózsika gyerekeiről nem tudok. Magdi meghalt. A fia is. A férje is. Istenem! Rózsika is.

Valaki megkeresett, nem emlékszem, ki volt.

– Ági! Hoffmann Feri bácsi nem bírja ki Rózsika halálát. Eltitkoljuk a temetést. Kérlek, abban az órában készítsél Feri bácsival interjút.

Odaültem. végül is riporter vagyok.

– Feri bácsi! Hol tetszett péknek tanulni? Hány órakor kellett fölkelni? Mit szerettek legjobban enni a falusiak? Volt-e vidéken mákoskalács, barchesz?

Jegyzeteltem. Egyszerre csönd lett. Nagyon különös csönd. És különös, ritmikus hangok. Feri bácsi karjára hajtott fejjel, mozdulatlanul ült.

Zokogott.

Eszter később leírta az ítéletet.

Most egy zsidó sincs Endrődön.

*

Endrődből 2004-ben Gyomaendrőd és város lett. Az adatközlők mindannyian gyomaendrődiek:

Dr. Csókásiné Hunya Etelka

Dávid Mátyás

Gyuriczáné Tímár Krisztina

Kmellárné Hornok Terézia

Papp Sándor

Szedlák Zoltán

Tímár István

Vargáné Giricz Eszter

Véháné Kovács Irén

Vinkovicsné Nándori Eszter

Hornokné Németh Eszter férje halála után dr. Szilágyi Ferenc felesége lett. Hornok Lajos tanár volt, dr. Szilágyi Ferenc tanár, nyelvész és író.

Az interjúsorozathoz a jegyzeteket Róza Olga történész készítette.

Az elmondottakat kazettákra rögzítették. A kazetták a Honismereti Egyesület tulajdonában voltak. Az Egyesület megszűnte után az Endrődiek Baráti Köre még tartja a hagyományt.

*

A II. világháború áldozatainak nevét két egymás melletti amorf kő őrzi. Hatalmas fekete kereszt van az egyiken, és több száz név, azoké, akik a Don-kanyarban és Oroszországban haltak meg. A másik, a kisebb emlékmű az auschwitzi halottaké és a megölt munkaszolgálatosoké. Negyvenöt név áll rajta. Endrődi barátaim két kis követ tesznek az emlékműre helyettem, aki nem lehetek ott. Köszönöm nekik.