A Mazsike díjazottai 2021-ben

Írta: Szombat - Rovat: Hazai dolgaink, Közösség, Kultúra-Művészetek

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2021-ben az alábbi alkotókat tüntette ki:

A Magyar Zsidó Kultúráért Díjat Gárdos Péter filmrendező, írónak adományozta.

Fotó: Czirják Pál

Gárdos Péter számos dokumentumfilm után készült játékfilmjeiben mindig sajátos zsidó sorsok jelennek meg. Alakjai akár fő- akár mellékszereplők, jól mutatják, hogy a magyar történelmi- és sorsfordulók során milyen terhek súlyosbították a zsidó emberek élethelyzetét. A vészkorszak túlélőiben milyen nyomot hagyott a holokauszt. Mindezzel együtt Gárdos Péter filmjeiből és regényeiből sugárzik az életigenlés, az élni akarás.

*

A 2021. évi „Várhegyi György” Magyar Zsidó Oktatásért Díjat Urbancsok Zsolt főlevéltárosnak adományozza.

Urbancsok Zsolt Makón él, ahol levéltárosként dolgozik, emellett a helyi zsidóság történetét kutatja, és a holokauszt oktatásával foglalkozik. Saját bevallása szerint, húsz év tanítási tapasztalata és a 2007-ben elvégzett Yad Vashem kurzus meggyőzte arról, hogy a holokausztról a hagyományos módon nem lehet tanítani. Létrehozott egy projektet, amely a 13-18 éves korosztály számára dolgozza fel a vészkorszakot a Holokauszt Tanulmányok Nemzetközi Iskolája pedagógiai felfogása szellemében. Oktatási tevékenysége mellett szervezője a helyi zsidó kulturális napoknak, városi sétáknak.

*

 A 2021. évi Magyar Zsidó Kultúráért Életmű díjat Gergely Ágnes költőnek adományozta.

Gergely Ágnes az egyik legjelentősebb kortárs költő, író. Verseiben a zsidó kirekesztettség, sors és öntudat dilemmáit megrendítő erővel tárja az olvasó elé. Regényhősei erőteljesen megrajzolt nőalakok, kiknek életében összesűrűsödik a huszadik századi történelem és az egyéni lét. Történetei hátterében ott van a „reménytelen szerelem, Magyarország”, a zsidó–magyar–európai sorsdráma. Gergely Ágnes számára a művészet nem pusztán menedék, nem is egészen lázadás, hanem az etika, a létezés problémáinak feszegetése.

*

A 2021. évi Magyar Zsidó Közösségért díjat a Teleki téri imaház csapatának adományozta.

Fotó: Mayer András

Az utolsó, jelenleg is aktív, nagy múltú lakászsinagóga köré nem csak vallási közösség épül. Kötődik hozzá józsefvárosi helytörténeti kutatás, városi séták, valamint egy lassan végéhez érő dokumentumfilm-trilógia is. A városrész zsidó múltjának feltárása, valamint a helyi közösség fejlődése nagyban köszönhető nekik. A Teleki „múzeum és eleven közösség egyszerre”. Egy spontánul és magától értetődően befogadó közeg. Mind kulturálisan, mind a közösségépítés szempontjából nagyon sokat tettek le az asztalra.

*

 A 2021. évi Magyar Zsidó Kultúráért Különdíját Ács Dániel újságírónak adományozta.


Ács Dániel A gyilkosok emlékműve című dokumentumfilmjében dolgozta fel a XII. kerületi turul szobor szomszédságában álló egykori nyilas központ történetét. A film fő kérdésfelvetése, hogy társadalmunk miért nem akar, vagy miért nem tud szembenézni a terror emlékezetével. Ács Dániel hiánypótló munkát végzett, amikor közérthető nyelven a szélesebb nyilvánossággal is megismertette a XII. kerület nyilas rémtetteit. Nem riadt vissza az események aktualizálásától sem, hiszen éppen ezért fontos ez az alkotás: emlékezetről, közösségről, a múlttal való szembenézésről, vagyis a máról és rólunk szól.

*

A 2021. évi Magyar Zsidó Kultúráért Mecénás-díjat a „Zsidó örökség – vidéki zsidó hitközségek Magyarországon” című könyv létrejöttét segítő támogatóknak adományozta.


Cseh Viktor hatalmas léptékű munkája 134 magyarországi település zsidó közösségeit mutatja be, jórészt vészkorszak előtti gazdag képanyaggal, rabbiportrékkal, épület- és temetőfotókkal illusztrálva a múltat. A könyv 10 évig készült, ez idő alatt többször merültek fel anyagi nehézségek, volt, hogy úgy látszott, összefogás nélkül nem is tud megvalósulni ez a nagyszabású, hiánypótló mű. De szerencsére mindig voltak olyan önkormányzatok, magánszemélyek, akik magukénak érezték az ügyet, és kisebb nagyobb összegekkel hozzájárultak a könyv elkészültéhez. Ezért a MAZSIKE elnöksége a 2021-es év Mecénás díját jelképesen azoknak ítélte, akik anyagilag is mellettünk és a könyv létrejötte mellett álltak az elmúlt 10 év során. Köszönjük!

Címkék:2021, díjazottak, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület

[popup][/popup]