A Kádár asztalánál

Írta: dibbuk - Rovat: Kultúra-Művészetek

7 - Hacsek és Sajó eredeti megszemélyesítői Herczeg Jenő és Komlós Vilmos

Hacsek és Sajó eredeti megszemélyesítői Herczeg Jenő és Komlós Vilmos

–    Alászógája, Hacsek úr!
–    Jó napot, Sajókám.
–    Mit habozik itten a Kádár asztalánál?
–    Nem habozok. Babozok. De régen ez is jobb volt.
–    Mert a Kádár alatt minden jobb volt, mi?
–    Minden nem volt jobb, de ez speciel jobb volt. Régen még ez is bors volt.
–    Agyára ment a menü, Hacsek? Mi az, hogy bors volt?
–    Bors volt, só lett…
–    Na, idefigyeljen, hagyjon engem a hülyeségivel, megvan nekem a magam baja.
–    Magának, Sajókám? Mi baja?
–    Péntekre vacsoravendégeket várok, kérem. Úgy tudják, én készítem a legjobb sóletet a városban.
–    Mindegyik ezt mondja… Pedig a Kádár…
–    Tudom, a Kádár alatt jobb volt.
–    Na, hol a legjobb a sólet maga szerint?
–    Szegény Singer úr Fülemüléje a füstös-összesült ízeivel, az újravirágzó Rosenstein aprószeműje, a Jiddise Mamma mia…
–    Mamma mia!
–    Ez a neve, Mamma mia, mit kell ezen csodálkozni? Mi maga, egy macesz huszár?!
–    Ha maga mondja… Inkább azt mondja meg, Sajó, kiket vár maga vendégségbe? Kik esznek a maga babjából?
–    A Weinbergerné, meg a Simekék.
–    Jaj, a szép Weinbergerné! Annak én is megkóstolnám a tréflijét! Maga meg csak babusgassa a Simeket!
–    Hallja ne malackodjon itt nekem, kérem! Inkább azt mondja meg, hova kapjak, mit olvassak hamarjában?
–    Babot akar főzni?
–    Babot, kérem!
–    Sok babot?
–    Sokat, kérem!
–    Talán az Elfújta a szélt…
–    Nagyon szellemes, Hacsek, de nekem vacsoravendégeim jönnek, nem érek rá itten viccelődni.
–    Tudom, a szép Weinbergerné.
–    Az mindegy, hogy szép vagy nem szép!
–    Dehogy mindegy, dehogy mindegy.
–    A lényeg, hogy nem babra megy a játék.
–    Mondok én magának egy tippet, Sajó.
–    Végre megjött az esze. Na, mondja már!
–    Csapja föl a Bächert.
–    Szegény Singer, szegény Bächer. „halottjaim is itt-ott, egyre többen”
–    Így megy ez, Sajókám. De azért csak csapja föl, ha komoly szakirodalmat akar.
–    Ne csigázzon, mit írt a jó Bächer, szegény?
–    Ő bizony tesz bele tréflit is, füstölt sódart, egyebet, attól lesz jó az íze. Anélkül csak olyan futottak még sólet lesz abból. És persze tesz bele kuglit is.
–    Ne hülyéskedjen velem, Hacsek, hát itt állok az idegösszeomlás szélén, és akkor maga kuglizik az idegeimmel? Sakk bábokat nem akar mindjárt a sóletbe süllyeszteni?!
–    Ki kéne próbálni, Sajókám, ki kéne próbálni. De fehéret, feketét, vegyesen, mint a babot! Csak úgy mutat!
–    Én, esküszöm, mindjárt fejbe kólintom magát ezzel a hokedlivel, ha nem hagyja abba az ökörködést! Hát mi az anyám kínja az a kugli?
–    Nem hallotta, hogy mi történt?!
–    Nem én, hát mi történt, az ég szentségére?!
–    „Elmegy a kugli egy este berúgni, de ő az a kugli ki nincs fából…”
–    Hagyjon nekem békét az Illéssel, inkább mondja meg, miért kell kuglit tenni a sóletbe?
–    Sajókám, a kugli az egy betét.
–    Alakul. Milyen betét?
–    Lúdtalp…
–    Könyörüljön rajtam, Hacsek, hát ott fogok lebőgni a Weinbergerné előtt. Egy szál kugliban.
–    Na, látja, most maga se a Simekéket mondta! Kérem, a kugli az libazsírból, tojásból, lisztből, kis paprikából-sóból összedolgozott tészta, szépen megpirul a sólet tetején.
–    Na, legalább a tetejéig eljutottunk. Mi kerül alulra?
–    Bab.
–    Ne mondja, tényleg? Hát, esküszöm, hülyén halok meg, ha nem mondja. Bab és kugli, ez a maga sóletje, Hacsek?
–    Na de ugye, milyen bab? Mert vegyesen kell azt beletenni, Sajó.
–    Mint a sakkfigurákat!
–    Kezdi kapiskálni. Szóval csinál egy kis hagymás-libazsíros paprikás alapot. Arra jön a bab.
–    És aztán???
–    Itt eltérnek a nagy könyvek. Más ugye egy Fűszeres Eszter, meg egy Mautner Zsófi.
–    Tegnap utner te dön… Mindjárt bemondom a Fedák Sárit, ha nem mondja végig azt a nyomorult recipét, maga tökelütött anyaszomorító.
–    Ne kapja fel a vizet, főleg a bab alól ne, Sajó, ha jó sólettel akarja várni azokat a Simekéket.
–    Meg a Weinbergernét!
–    Nem én mondtam… Szóval, sül a maga hagymája, paprikás libazsírban. Jön rá a bab.
–    Vegyesen!
–    Csakis vegyesen! de áztassa be előtte egy éjjelre, ne legyen olyan száraz, mint a Simekné.
–    Na, hallja, marha, szégyellje most már magát!
–    Jól mondja!
–    Mit, az isten szerelmére?
–    Marhaszegy, az kell bele, füstölt. A sólet marhaszegyelje magát. És, tudja, a marha inni kíván!
–    Öntsem fel vízzel?
–    Úgy ám! És süllyessze bele a tojásait.
–    Csapok a szájára most már! Már megint a szép Weinbergernén jár az esze, maga ősz jampec?!
–    Most épp a Simeken… A lényeg, hogy pár alaposan megmosott tojást rejtsen bele a bab közé, hadd vegyék át a sólet ízét, amíg keményre főnek. De tudja mit, szereti a vaskos könyveket?
–    Mint az Elfújta a szél? Még egyszer nem dőlök be magának, maga csibész!
–    Mond az a név magának valamit, hogy Körner?
–    A világon semmit. Ő mondta, hogy ismer engem?
–    Egy Körner nevet azért illik ismerni. Ő írta a Kóstoló a múltból című könyvet.
–    Értse meg, nekem péntekre kell a recipe! Mindjárt itt hagyok csapot-babot és megyek főzni, nem beszélgetek magával!
–    Pedig ez a Körner még azt is megírja, hogy a sólet egyszerre teszi lehetővé, hogy szombaton meleg ételt együnk, oszt mégse gyújtsunk tüzet.
–    Ez nekem nem oldja meg a gondomat, értse meg, péntekre várom a vendégeket!
–    Mondja azt, hogy ötméteres körzetben szombat lett…
–    Hát én mindjárt kitekerem a nyakát!
–    Nagyon helyes! Nyak is kell bele, töltött libanyak. Körner azt írja halsli. De ha az nincs, jó a ganef.
–    Ganef?!
–    Ganef, vagy gombóc. Vagy akar hozzá csinálni töltött kiskét?
–    Az anyád úristenit, azt akarok csinálni. Hát mi az a kiske?
–    Ne idegeskedjen, Sajó, mondja rá egyszerűen, hogy derma.
–    Bánom is én most már!
–    Derma, vagy töltött tehén vékonybél. De nem tudta ezt Mehemed…
–    Na, adjon valami egyszerűbbet, Hacsek, hát csak nem adhatok töltött tehénbelet a vendégeimnek.
–    Nem, nem, maga tudja. Magához megy a szép Weinbergerné.
–    Meg a Simekék!
–    Meg a Simekék… Vegye elő a Váncsát, ne hallgasson másra.
–    Még egy sólet guru, hát ki tudja ezt követni?
–    Tudja mit mond a Váncsa a sóletről?
–    Mit, mondja, mit?!
–    Az égvilágon semmit. Meg se említi.
–    Úgy érti, két vaskos kötetben, amit sokan bibliaként forgatnak…
–    A Biblia tényleg két vaskos kötet, Sajó…
–    Ízlés dolga, Hacsek, ízlés dolga!
–    Ha csak az lenne… Na, de tudja mit mond az Ínyesmester, Magyar Elek sólet ügyben?
–    Gondolom hajszálra mint a Váncsa…
–    Nem egészen. Váncsa háromféle chilis babot is felsorol, sóletet egyet sem, az Ínyesmester viszont nem csak sóletet, még a ricsetet is szóba hozza.
–    Ricsetet?
–    Abban sok a gersli.
–    Na, hallja, ne halandzsázzon itt nekem!
–    Sajókám, le fog bukni sajnos a Weinbergerné előtt! Hát magának fogalma sincs erről a témáról. Maga még gyömbért is elfelejtene tenni a sóletjébe!
–    Gyömbért, hát azt meg minek?
–    Az íze miatt, Sajókám, csak az íze miatt! De mondok én magának valamit, mit csináljon, ha igazán jó sólettel akarja levenni a lábáról a Weinbergernét.
–    Meg a Simekéket! Mit csináljak, mondja, maga széllelbélelt lepkevadász?!
–    Rendelje meg a Kádártól!
–    Mars ki!!!

támogatás

Címkék:2015-06