A varázslómester

Írta: J. L. Perec - Rovat: Kultúra-Művészetek

“Kérdezték, honnan jön, azt válaszolta, Párizsból. Hova tart? Londonba. Hogy került ide?  Erre azt mondta, hogy eltévedt.”


11 - J. L. Perec

A jiddis irodalom egyik legnagyobb alakja, Jichok Lejbus Perec száz éve, 1915-ben, épp pészah idején, április 3-án hunyt el. Temetésén, mely hatalmas demonstrációvá vált, a varsói Okopowa utcai zsidó temetőben, az egykori híradások szerint mintegy százezer ember vett részt. Egyik elbeszélésének közlésével emlékezünk rá.

Micsoda varázslatokat! Mindenki szeme láttára izzó széndarabokat nyelt el, mintha nokedli lett volna. És a szájából szalagokat húzkodott elő: pirosat, zöldet és mindenféle színűt, amilyet az ember csak kívánt. És a szalagok hosszúak voltak, mint a száműzetés. Aztán egy csizmából tizenhat pulykakakast varázsolt elő, élő pulykakakasokat, akkorákat, mint egy medve, és ott csapkodtak a szárnyaikkal a színpadon. Utána felemelte valakinek a lábát és a cipője talpából arany dukátokat csalt elő, egy egész tállal teli. Az emberek ujjongva tapsoltak. Füttyentett egyet és egy sereg fonott kalács repkedett a levegőben, mintha madarak lennének és közben esküvői táncot lejtettek. Újra füttyentett, és az egész jelenet egy pillanat alatt eltűnt, mintha ott se lett volna. Eltűntek a barheszek, a szalagok, a pulykakakasok. Semmisem maradt belőlük.Kibérelt egy nagy termet és ott kezdte mutogatni a bűvész trükkjeit.

Istenem, jól tudjuk, hogy az egyiptomi varázslók még ennél is nagyobb csodákat műveltek, de azért egy kérdés mindenkiben felmerült: Hogy lehet az, hogy ilyen koldusszegény ez az ember? Arany dukátokat csal elő a cipőtalpakból és ugyanakkor nem tudja kifizetni a fogadóban a szobáját. Egyetlen füttyentéssel több barheszt süt, mint a legügyesebb pék, pulykakakasokat húzogat elő a csizmákból és közben olyan sovány, beesett az arca, hogy ennél még a halottak is jobban néznek ki, és a szemei kopognak az éhségtől. Többen is viccelődtek: Na, ez a talány lesz az ötödik kérdés széderestére!

Szédertál

Szédertál

De mielőtt még a szédereste beköszöntene, hagyjuk most magára a varázslót és menjünk Chajim Jojne és felesége, Rivke Bejle házába. Chajim Jojne egykor gazdag fakereskedő volt; aztán egyszer az egész vagyonát egy erdőbe fektette; de mert egyszer csak megtiltották neki, hogy kivágja a fákat, az egész vagyona odalett. Ezután elszegődött faösszeírónak valaki másnak az erdejébe, de hamarosan elveszítette az állását. Ezért aztán már hosszabb ideje itt áll minden jövedelem nélkül. A telet nagy nehezen átvészelte – szégyenkezzen csak Cion minden ellensége! De a tél után jön pészah. Már semmije nincs, a csillártól az utolsó párnáig mindent eladott. Akkor azt mondja neki Rivke Bejle: „Menj el a hitközség elnökéhez és kérj tőle egy kis támogatást, hogy tudjunk maceszt sütni.” Erre azt feleli Chajim Jojne, hogy ő bízik Istenben és nem fog a pészah miatt aggodalmaskodni. Rivke Bejle akkor még egyszer minden zugban körbekutat és egyszer csak – és ez valóban Isten csodája! – talál egy régi ezüstkanalat, amit sok-sok évvel ezelőtt valahogy elveszített. Erre Chajim Jojne  fogja az ezüstkanalat, eladja és a pénzt adományként odaadja a hitközségnek, hogy  tudjanak maceszt sütni a szegény embereknek. A szegények előbbre valók, mondja Chajim Jojne. De az idő nem áll meg, már csak egy-két hét van pészahig. És Chajim Jojne továbbra is bízik Istenben: Isten – mondja – senkit nem hagy cserben. Rivke Bejle pedig csak hallgat. Egy asszonynak hallgatnia kell az urára. De egyik nap múlik a másik után, Rivke Bejle már több éjszaka nem alszik és csendben sírdogál, hogy Chajim Jojne ezt ne is hallja. Rivke Bejle éjszakánként sírással könnyít a szívén, de nappal az arcát pirosra kell paskolgatnia, hogy ne legyen olyan feltűnően holtsápadt. A szomszédasszonyok sajnálkozva, együtt érzően néznek rá, és ezek az együtt érző, sajnálkozó pillantások szúrnak, mint a tövisek. Vannak, akik még meg is kérdezik: „Mikor sütnek maceszt? Már megfőzte a céklalevest?” Mások pedig: „Mi van magával, Rivke Bejle? Ha valamire szüksége lenne, szívesen kölcsönözzük.”

De Chajim Jojne semmi szín alatt nem fogad el adományt hús-vér teremtménytől és Rivke Bejle nem tehet semmit az ő akarata ellenében. Ezért a szomszédoknak kitalál mindenféle magyarázatot, és az arca közben zavarában vörösen lángol.

A szomszédok észreveszik, hogy itt valami nincs rendjén. Elszaladnak a rabbihoz. És ez aztán teljesen hihetetlen: a rabbi meghallgatja őket, sóhajt, gondolkozik egy kicsit és végül azt mondja, hogy Chajim Jojne egy tanult, istenfélő ember, és ha ő ilyen erősen bízik Istenben, akkor nem lehet ellene mit tenni.

Rivke Bejlenek még ünnepi gyertyái sincsenek. És bejön pészah első estéje.
Chajim Jojne jön hazafelé az imaházból. A főtéren minden ablakban égnek az ünnepi gyertyák, csak az ő háza áll ott úgy, mint egy gyászoló a násznép között, mint egy vak a látók között. De ő nem hagyja, hogy ez kedvét szegje: „Ha Isten úgy akarja, mégis lesz pészah ünnepem”. Belép a szobába és vidám hangon kiált: „Gut Jontev!” És megismétli: „Gut Jontev, Rivke Bejle!” És Rivke Bejle zokogástól elcsukló hangon válaszol egy sötét sarokból: „Gut Jontev, jó ünnepet!” És a szemei világítanak a sötétben, mint két parázsló széndarab. Chajim Jojne odamegy hozzá és azt mondja: „Rivke Bejle, ma van az Egyiptomból való kivonulás emlékünnepe. Tudod, ugye? Ilyenkor nem szabad szomorkodni. És mi okod is lenne rá? Ha a világ Teremtője nem akarja, hogy saját széderünk legyen, akkor lehet, hogy nekünk pont egy idegennel kell megosztanunk az ünnepet. Bárki befogad minket… minden ajtó nyitva áll előttünk. A mai napon a zsidók azt mondják: Aki éhezik, jöjjön és egyék! Gyere, vedd a kendődet és menjünk valamelyik szomszédhoz.”

És Rivke Bejle most is, mint mindig, hallgat az urára. Minden erejét összeszedve visszafojtja a könnyeit, a vállára borítja foszladozó sálját és már menne, amikor az ajtó hirtelen kinyílik. Valaki belép és hangosan köszön:

pesach1.jpg

„Gut Jontev!”
„Jó ünnepet!” válaszolnak, és oda sem néznek, ki az, aki bejött.
Az idegen folytatja: „A vendégetek akarok lenni széderre.”
„Nekünk magunknak sincs széderünk.” mondja Chajim Jojne.
Erre az idegen azt válaszolja, hogy ő hozott magával szédert.
„Szédert, sötétben?” kérdi Rivke Bejle, aki már nem tudja tovább visszatartani a könnyeit.

„Isten őrizz!” mondja a vendég. „Mindjárt lesz világosságunk.” És int a kezével, és a szoba közepén, a levegőben megjelenik két ezüst gyertyatartó égő gyertyákkal! Na, most szép világosság van. Chajim Jojne és Rivke Bejle felismerik az idegenben a varázslót! Rámerednek, és a csodálkozástól és ijedelemtől egy hang sem jön ki a torkukon. Egymásba kapaszkodnak és tágra nyílt szemekkel, szájtátva állnak. A varázsló odafordul az asztalhoz, amelyik szégyenkezve álldogál az egyik sarokban és odaszól neki:

„Terülj asztal és gyere ide!”
És ahogy ezt kimondja, a mennyezet felől egy hófehér terítő hullik alá az asztalra, az asztal megmozdul, a szoba közepére jön és megáll a gyertyatartók alatt. A gyertyatartók leereszkednek az asztalra és ott megállnak. „Nos, még hiányoznak a széderhez való karosszékek!” mondja a varázsló. Rögtön elindul három szék a szoba három sarkából és megállnak az asztal három oldalán. A varázsló azt parancsolja nekik, hogy legyenek szélesebbek, és azonnal szélesebbek is lesznek és karosszékké változnak. Akkor azt kiáltja: „Puhábbra!” Azonnal vörös selyem kárpitjuk lesz, a mennyezetről hófehér párnák hullnak le és a varázsló parancsára a karosszékekbe vándorolnak. Parancsot ad, és az asztalon megjelenik egy szédertál mindennel, ahogy elő van írva, aztán boros poharak és egy üveg bor, macesz is, és minden, amire csak széderkor szükség van, még aranybetűs imakönyvek is.

„Van víz a kézmosáshoz?” kérdezi a varázsló, „mert a vizet is előteremthetem!”
Csak most térnek mindketten magukhoz és egymásra néznek. Rivke Bejle odasúgja a férjének, Chajim Joinének: „Szabad ezt elfogadni?” És Chajim Jojne nem tudja, mit válaszoljon. Erre Rivke Bejle azt tanácsolja neki: „Menj a rabbihoz és kérdezd meg!”. Erre Chajim Jojne azt mondja, hogy nem hagyhatja őt itt egyedül ezzel a varázslóval, menjen inkább ő a rabbihoz. Erre Rivke Bejle azt válaszolja, hogy a rabbi neki, mint együgyű asszonynak nem fog hinni, és azt fogja gondolni, hogy megbolondult. Így aztán mindketten elmennek a rabbihoz és a varázslót egyedül hagyják a széderrel.

A rabbi pedig a következőképpen döntött: Ha  bármi is tisztátalan művészet szüleménye lenne, akkor az nem lenne valóságos, mert minden bűvészkedés csak szemfényvesztés. Menjenek haza, és ha a maceszt el lehet törni, a bort ki lehet önteni és a párnákat a karosszékekben meg lehet tapogatni, akkor ez mind az égből jön és akkor ezt szabad elfogadni és élvezni.

Ezt az útmutatást adta nekik a rabbi és ezután szívdobogva hazaindultak. Ahogy beléptek a szobába, a varázslónak már hűlt helye volt, de a széder ugyanúgy ott állt, mint előtte. A párnákat meg lehetett tapogatni, a bort ki lehetett önteni és a maceszt meg lehetett törni. És most már bizonyosak voltak benne, hogy az idegen nem lehetett más, mint Elijáhu próféta, és vidám, boldog ünnepük volt!

                                      Gyárfás Katalin fordítása

Jichok Lejbus Perec a jiddis nyelvű irodalom első klasszikusainak egyike, számon tartják úgy is, mint a jiddis anyanyelvű  zsidóság öntudatra ébresztőjét. Egy igazi stetl-ben, Zamosc-ban született 1852-ben, vallásos családban.  Kora rendkívül népszerű írója volt, az általa alapított Hazomir című folyóirat a varsói jiddis kultúra vezető fórumaként működött. 

A fordítás alapjául a Die Wunder von Chanukka. Geschichten zu jüdischen Fest- und Feiertagen, Union Verlag, Berlin, 1989. című kötet szolgált.

támogatás
[popup][/popup]