Az I Musici di Roma Vivaldi-estje

Írta:   - Rovat: Kultúra-Művészetek

Hosszú-hosszú évtizedek óta kikezdhetetlenül makulátlan, jellegzetes és eleven az a hangzás, mellyel a közönség az I Musici di Roma koncertjein találkozik. 

imusiciroma_12_03_04.jpg

A zenekar divatokon túlemelkedő játékstílusát a világon mindenhol csodálják, a hazai publikum – többek között korábbi Tavaszi Fesztiválokon – is szívébe zárta az együttest. Egyik fesztiválfellépésük után így írt az I Musici tónusáról egy szakkritikus: „Gömbölyded, édes, meleg fényű ez a hangzás, mely nemcsak azt jelzi, hogy az előadók pompás mesterhangszereken játszanak, de azt is: életmódjukban a hanglemezfelvételek, turnék nem váltak rutinná – nekik a zenélés ma is örömöt szerez.” A zenekar számára az abszolút hazai pálya az olasz barokk muzsika, ha pedig Vivaldi-mű kerül a kottatartókra, még mi is olaszul kezdjük el venni a levegőt. A koncert egyik különlegessége, hogy Vivaldi örökzöld hegedűversenyeiben, a Négy évszakban egy ifjú francia fuvolaművésznő, Magali Mosnier játssza a szólókat.

Bizton számíthatunk arra, hogy a budapesti koncert egészen forró, ünnepi hangulatban telik majd, hiszen a zenekar 1952. március 30-án, tehát szinte napra pontosan hatvan éve debütált. Az alapító tagok többsége a római Accademia di Santa Cecilia egykori növendéke volt, feltették, hogy létrehoznak egy olyan kamaraegyüttest, mely karmester nélkül dolgozik. Nevük – I Musici – híven fejezi ki az együttes eszmeiségét: tizenkét egyenrangú muzsikus, kolléga és barát alkotja a zenekart, minden technikai és interpretációs problémát egy közösen kialakított konszenzus alapján, karmester nélkül oldanak meg.

Program:
g-moll versenymű, RV 156
Négy évszak
A-dúr versenymű vonószenekarra, RV 158
e-moll (Il Favorito) versenymű hegedűre és vonószenekarra, RV 277
G-dúr versenymű két hegedűre, két csellóra és vonószenekarra, RV 575
G-dúr (Alla rustica) versenymű vonószenekarra, RV 151

Közreműködik:
Magali Mosnier – fuvola, Antonio Anselmi, Marco Serino, Ettore Pellegrino – hegedű, Pietro Bosna, Vito Paternoster – cselló

Jegyárak:
12500, 9500, 8500, 7500, 6500, 4500, 2500 Ft

További részletekért kattintson ide!
 

[popup][/popup]