Várad – határtalan irodalom

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Költészet Napjának apropóján a Holokauszt Emlékközpont vendége lesz a Várad című folyóirat szerkesztősége.  

várad_határtalan_borító.jpgA beszélgetésen Ady Pece-parti Párizsából eljutunk a mai Nagyvárad kortárs irodalmáig. A beszélgetést megszakítjuk egy-egy Nyugatos és Holnapos, vagy éppen kortárs író versének felolvasásával. Látogatóinkat arra biztatjuk, hozzák magukkal kedvenc klasszikusuk Váradhoz fűződő verseit!

A beszélgetés résztvevői:

Kőrössi P. József, Péteri Zoltán, Kinde Annamária, Szűcs László és Simon Judit, akik szerzői és szerkesztői is a folyóiratnak.

Az irodalmi lap történetéről:

2002 januárjában, egy tágas nagyváradi lakásban gyűlt össze kéttucatnyi váradi sajtós és művészember, akik elhatározták, hogy az 1996-ban végleg megszűnt Kelet-Nyugat helyett új folyóiratot kell alapítani a városban. A találkozó résztvevői egy öttagú szervezőbizottságot választottak, mely a következő hetekben fokozatosan szerkesztőbizottsággá alakult át. A Várad végül annak az évnek a tavaszára meg is jelent, hivatalos alapítója a Nagyváradi Ady Társaság.

A lapnak eddig 28 száma jelent meg, a kezdetektől megtalálható az interneten is, korábban a NAT honlapjának részeként, 2007. február 14-től önállóan. A Váradot 2006 februárjától a Bihar megyei Önkormányzathoz tartozóan az önálló gazdálkodású kulturális közintézmény, a Várad kulturális folyóirat adja ki. 2007-től megkezdődik a fokozatos áttérés a havi megjelenésre: ez évben tíz alkalommal jelentkezik a lap, míg 2008-tól havi rendszerességgel.

A Kelet-Nyugat szellemi örökségét vállalva a Várad nyitott mind a szerzők, mind a műfajok, illetve a különböző tematikák tekintetében is. Az alaptematikák – irodalom, művészet, társadalom, tudomány – célja minél szélesebb körű érdeklődésű olvasóréteg megszólítása. A megjelenés sűrítése maga után vonja a folyóirat szerkezetének változását is, új rovatok, új állandó szerzők bevonásával.

Időpont: 2011. április 12. kedd, 17:00 óra
Helyszín: Holokauszt Emlékközpont
Pontos cím: Budapest IX. ker., Páva u. 39.

Látogasson el a Várad irodalmi lap honlapjára!
Aztán keresse meg a polcon porosodó Ady vagy Juhász Gyula kötetet, s látogasson el a Holokauszt Emlékközpontba, április 12-én. Határtalan irodalmi élményben lesz része!

[popup][/popup]