Balla D. Károly

menyegző

 

A kívánságok lassú nyákjain

ereszkedik a jóslat mind alább,

petéit rakja: gömbölyű halált –

s hiteknek tépi védőburkait.

 

Körötte romlott kecs és ferde szín

türemkedik a baldachinon át,

a tüll remeg, ha rázza potrohát,

mikor a ifjú párra rákacsint.

 

Hiába minden vágy és jókívánat,

maga a kérés hozza meg a bajt.

Az asztalfőn már ott trónol bánat

 

s az ősi bűnért küldöncöt szalajt,

hogy érveit ne hagyja el az ég

s kikeljenek majd mind a kis peték.

 

 

 

Rossz egészben

 

Hiába nyújtod lelked fel az égnek,

tested hiába gyötröd át egy életen

– akit imádnál,  rád olvassa: érte nem

volt érdemes kiontani a véred

 

elébed buzgón feltüremlő bérceken.

Hát vessed homlokodról le az éket:

nem szégyen az, ha vágyaiban téved,

akit legyintett már a fenti végtelen.

 

Majd jönnek érted angyal helyett varjak,

a csőrük lelkiismeretként váj beléd,

hiába mondod, kínban volt részed elég

 

– hogy élvezd is, ők effélét akarnak.

Ne szánd magad hát újabb áldozatra,

mert rossz egészben minden rész is gyatra.

 

 

 

 

Főcím után

 

A homlokodra (volt már fényesebb)

kiül a bamba jóslat. Sorsnak hála,

hogy elkerül a kények kéjhalála

– a mámor-hinta nem forog veled.

 

Csak fojtott vágy és lomha kényszerek

– lám, ennyi lett a kínálatod mára.

Sóváran nézel mások homlokára

és józan elméd halkan elmereng,

 

hogy mért maradtál le a révületről

s kaptál-e bármit méltatlan cserébe

– hiába kérnéd bárkitől is számon.

 

A hit, akár egy részeg bábu, feldől –

és nem tudatja senki azt, hogy vége,

mert főcím után elszakadt az álom.