Washington lengyel-izraeli párbeszédre hív föl

Írta: Lucie Szymanowska/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Washington párbeszédre szólította fel Lengyelországot és Izraelt, csillapítandó azt a vitát, amely az ügyvezető izraeli külügyminiszter holokausztra és Lengyelországra vonatkozó kijelentése nyomán pattant ki köztük – számol be róla szerdán a lengyel média.

Mateusz Morawiecki és Benjamin Netanjahu Varsóban, a közel-keleti konferencián

Az amerikai külügyminisztérium a lengyel közszolgálati rádió égisze alatt működő hírügynökséghez (IAR) juttatta el állásfoglalását. Ebben Izraelt és Lengyelországot egyaránt az Egyesült Államok fontos szövetségeseinek nevezik, és “egymás meghallgatására, előrehaladásra”, valamint a közeli együttműködés folytatására, a közös érdekekről való gondoskodásra hívják fel őket. Aláhúzzák, hogy az amerikai diplomácia nagyra értékeli Lengyelország szerepvállalását a múlt heti varsói közel-keleti csúcstalálkozó megszervezésében, és megbecsülik Izrael részvételét is a rendezvényen.

A lengyel-izraeli diplomáciai vitát az váltotta ki, hogy Jiszráel Kac izraeli ügyvezető külügyminiszter vasárnap a néhai izraeli miniszterelnököt, Jichák Samírt idézve kijelentette: “a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”, majd hétfőn hasonló szellemben nyilatkozott Lengyelországról és a holokausztról.

Kijelentéseire reagálva Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő visszavonta a lengyel küldöttség részvételét a hét eleji jeruzsálemi V4-csúcstalákozón. A lengyel külügyminisztériumba pedig bekérették Izrael nagykövetét, tudatták vele, hogy Varsó bocsánatkérést vár.

Az Egyesült Államok varsói nagykövetét szerdán újságírók megkérdezték: szerinte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek bocsánatot kellene-e kérnie kormánytagja szavaiért. “Nem. Szerintem annak kell bocsánatot kérnie, aki ezeket a szavakat kimondta” – válaszolt a nagykövet. További kérdésekre reagálva leszögezte: Kac kijelentését bocsánatkérésnek kell követnie.

A lengyel sajtó Andrej Babis cseh kormányfőt is idézi, aki kedden Jeruzsálemben azt mondta a cseh újságíróknak: Netanjahu a kétoldalú megbeszélésük során “szerencsétlennek” minősítette Kac kijelentéseit.

A vitát a The Jerusalem Post című izraeli lap múlt csütörtökön megjelent cikke robbantotta ki. Eszerint az izraeli kormányfő aznap Varsóban a közel-keleti helyzetnek szentelt nemzetközi konferencia után azt mondta izraeli újságíróknak, hogy “a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. Az izraeli kormány közölte, hogy a lap pontatlanul idézte Netanjahut. Netanjahu a hét végén telefonon beszélt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és azt mondta neki, egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán egyes lengyelekről beszélt.

Lengyelország és Izrael között már a tavalyi év elején is kipattant egy diplomáciai vita a holokausztra vonatkozó szóhasználatról. Ez a lengyel és az izraeli kormányfő közös, tavaly nyáron aláírt nyilatkozatával zárult le. A dokumentum méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják.

[popup][/popup]