Világtörténelem: Egy moszlim férfi a bradfordi zsinagóga egyik elöljárója

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az év elején Jani Rashidot, egy moszlim férfit, aki sokat dolgozott a különböző etnikai és vallási csoportok együttélését szolgáló projektekben, elöljárói közé fogadta a hitközségi elnök javaslatára a Bradfordi Reform Zsinagóga. Alighanem ez az az első ilyen eset a világtörténelemben. Rashid az épület működtetésével kapcsolatos döntésekben vesz részt, ami már csak azért sem esik majd nehezére, mert ő volt az is, aki segített összegyűjteni a pénzt a műemléki státuszú épület tetőszerkezetének felújítására tavaly. A kis létszámú zsinagógai közösség kapacitását ugyanis meghaladta az építkezés finanszírozása.

janirashid2
Jani Rashid megtiszteltetésnek vette a felkérést, mint mondta, illeszkedni fog eddigi munkájához, amely arra irányul, hogy erősítse a kapcsolatokat a város vallási közösségei között.

„Amikor annyi nehézséggel kell mindkét közösségnek szembenéznie, mi meg akartuk mutatni, hogy itt, Bradfordban ismeretlen az ellenségeskedés. Jani nagyszerű ember és régóta közel áll hozzánk. Jelezni akartuk, hogy nem hagyunk éket verni a két felekezet közé”-modta Rudi Leavor a hitközség 87 éves vezetője a Jewish Chronicle-nek.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]