Megújul a zentai kis zsinagóga

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A zentaiak által Partizán néven ismert létesítményt eddig sportcélokra használták. Most visszakapja az eredeti kinézetét, és a jövőben kulturális események otthona lesz.

A munkálatok tavaly áprilisban kezdődtek a magyar kormány támogatásával – tudósít a Pannon RTV. A kis zsinagóga az 1950-es évekig szolgálta a zsidó közösséget, utána a város tulajdonába került és megszűnt a szakrális funkciója.

Vatai István, építész, a felújítás tervezője és műszaki ellenőre: „Ezzel a felújítással igyekeztünk elsősorban az épület külsejét teljeskörűen felújítani, a tetőtől az alapokig, és megőrizni az épület műemlékjellegét.”

  • Fotók: Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Az épületben kétszintes kiállítótér lett kialakítva. A zentai zsidóság emlékmúzeuma is az emeleti részen kap helyet. Zentán egykoron kétezer tagú zsidó közösség élt, ami mára már szinte teljesen eltűnt.

Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke: „Ez a zsinagóga, ez az imaterem, ez éppen jó és pontosan a találkozás helye. A jövőben a kulturális eseményeknek a színhelye lesz, ahol az emberek találkozni fognak.”

Az épület belső terében már csak apró javítások vannak hátra. A nagyobb munkálatok a külső részben folytatódnak, mint például az udvar és a kerítés rendezése, amelyek a telek melletti épület megvásárolásától függnek.

Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere: „A kis zsinagógát tulajdonképpen úgy terveztük, hogy képtárjelleget kapjon és kisebb koncertek megtartásának helyszíne lehessen, azzal a céllal, hogy az épület örökségét megtartsuk, tehát hogy a külső formája teljes mértékben az eredeti állapotot kapja vissza. Belül pedig – az újabb igényeknek eleget téve – tulajdonképpen egy kisebb zsidóság-történeti kiállítás is helyet kapjon benne.”

A renoválást a magyar kormány mellett a helyi önkormányzat támogatása tette lehetővé. (Pannon RTV)

Címkék:Zenta, zsinagóga

[popup][/popup]