USA: “Az egyik legfontosabb prioritás”, hogy Iránnak ne legyen atomfegyvere

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

“Az egyik legfontosabb prioritás” az Egyesült Államok számára, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy atomfegyverhez jusson – jelentette ki vasárnap Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai ABC televíziónak adott interjújában.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója

Sullivan szerint “a katonai konfliktusok helyett a diplomácia a legjobb módszer ennek elérésére”. A nemzetbiztonsági tanácsadó kifejtette: szerinte az Egyesült Államoknak most “rajta kell tartania a szemét a dolgokon”. Mint fogalmazott: Washington világos és határozott tárgyalásokat folytat majd az irániakkal, “hátha sikerül elérnünk, hogy végleg eltemessék a nukleáris programjukat”.

A nemzetbiztonsági tanácsadó mindazonáltal leszögezte: túl korai még annak mérlegelése, hogy vajon az új iráni elnök megválasztása jót, vagy rosszat jelent-e az atomprogramról folyó tárgyalások szempontjából. “Nehéz az iráni politika belső dinamikájáról spekulálni ilyen kérdésben” – mondta, hozzátéve, hogy ebben az ügyben Irán legfőbb vezetője dönt majd. “Ez a vezető pedig ugyanaz, aki a választások előtt is volt” – célzott Ali Hámeneire, Irán legfőbb vallási vezetőjére.

Sullivan egy nappal azután beszélt erről, hogy Ebrahím Raíszit, Teherán korábbi főügyészét választották meg az iszlám köztársaság elnökének. Raíszi a szavazatok 61,95 százalékával nyerte az elnökválasztást.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az interjúban szólt az észak-koreai nukleáris programról is. Mint mndta: “az idő dönti el”, hogy lehetséges-e újabb többoldalú tárgyalást kezdeni Phenjannal.

“Világos jelzést várunk Phenjantól arra, vajon készen állnak-e rá, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és elinduljunk ebbe az irányba” – fogalmazott Sullivan. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közelmúltban tett kijelentéseit “érdekes jelnek” nevezte, és hozzátette, az amerikai kormányzat továbbra is arra vár, hogy “közvetlenebb kommunikációt folytasson (Észak-Koreával) a lehetséges előrelépésekről”.

Észak-Korea a konfrontációra és a párbeszédre is felkészül az Egyesült Államokkal – idézte pénteki jelentésében Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a KCNA, a kommunista ország állami hírügynöksége. Amerikai szakértők ezt úgy értékelték, hogy Kim kitart a kivárás taktikája mellett, és nem provokálja az új amerikai kormányt.

Jake Sullivan vasárnap a CNN amerikai hírtelevíziónak is interjút adott. Ebben szólt Joe Biden amerikai elnök első külföldi útjáról és az Oroszországgal kapcsolatos kérdésekről is. A nemzetbiztonsági tanácsadó kiemelte, hogy az Egyesült Államok folytatja az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető megmérgezésével kapcsolatos újabb szankciócsomag előkészítését.

Biden Vlagyimir Putyin orosz elnökkel történt genfi találkozójával kapcsolatban úgy fogalmazott: az Egyesült Államok “nem a szavak, az elkötelezettségek vagy a testbeszéd, hanem a cselekedetek alapján fogja megítélni, valóban jó úton haladunk-e az amerikai-orosz kapcsolatok tekintetében”. Biden “semmit sem vesz készpénznek a találkozóval kapcsolatban” – tette hozzá Jake Sullivan. (MTI, Beregi Balázs)

*

Mint ismeretes, Izrael vészjelnek tekintette az új iráni elnök megválasztását. Naftali Bennet miniszterelnök úgy fogalmazott: ,,Mindazok közül, akiket Hámenei választhatott volna, a teheráni hentest választották. Egy embert, aki hírhedt az iráni nép és a világ előtt, a halálbizottságokban játszott szerepe miatt, amely a másként gondolkodók kivégzését irányítja.”

[popup][/popup]