Ultraortodoxok Bennethez: Vegye le a kipáját, mert szégyent hozott rá!

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A nemzeti-vallásos Jamina (Jobbra) párt elnöke, Naftali Bennett és az ultraortodox képviselők kedden szóváltásba keveredtek, miután délelőtt a Kneszet elnöke bejelentette, hogy az új kormány, melyből a haredi pártok kimaradnak, vasárnap leteszi az esküt.

Arje Deri

A szefárd ultraortodox Sasz vezetője – írja ujkelet.live – Arje Deri elítélte a hétfőn a médiában megszellőztetett koalíciós megállapodásokat, mint kísérletet a vallás elhagyására az ország karakteréből, és kijelentette, hogy Izraelt ,,veszély fenyegeti”.

,,A zsidó állam veszélyben van” – mondta Deri. „Kitépik a vallást az országból. Az új kormány meg fogja semmisíteni az ország zsidó jellegét és identitását, amely lehetővé tette számunkra, hogy együtt éljünk.”

Az askenázi Jahadut Hatora (Egységes Tóra Zsidóság) párt vezetője, Mose Gafni a megállapodásokat ,,gazemberségnek” és ,istenkáromlásnak” nevezte.

Gafni a továbbiakban megkérdőjelezte Bennett, mint hithű zsidó ragaszkodását a zsidósághoz, és felszólította a Jamina szavazóit, hogy ,,vessék ki és bojkottálják” a párt törvényhozóit.

,,Megrengetjük a Földet és az eget, ezzel a látszólag kipát viselő emberrel szemben, akiről már a kezdetektől tudtuk, hogy vallásellenes kormányt akar” – mondta.

Mose Gafni

Jáákov Litzman, a Jahadut Hatora társvezetője “reformistának” nevezte Bennettet, utalva az ortodoxia által lenézett reformzsidóság mozgalmára, amely számos hagyományos zsidó törvényt és gyakorlatot módosított vagy elhagyott annak érdekében, hogy a zsidóságot a modern világ megváltozott társadalmi, politikai és kulturális változásokhoz igazítsa.

Ezután felszólította a kijelölt miniszterelnököt: ,,Vedd le a kipádat, szégyent hoztál rá!”

Először használva a ,,kijelölt miniszterelnök” megnevezést, Bennett közleményt adott ki, amelyben sajnálkozott az ellene indított támadásokon, és visszavágott rágalmazóinak.

,,Épp egy évvel ezelőtt, amikor megalakult a jelenlegi egységkormány (Netanjahu-Gantz), a Jamina kimaradt belőle, míg az ultraortodoxok csatlakoztak. Nem szólítottam fel Gafnit, hogy vegye le a kipáját. Volt egy kormány, melynek mi nem voltuk tagjai, és mégis kisütött a nap reggel” – írta Bennett.

Naftali Bennett

,Nem az ultraortodox képviselők fogják nekünk megtanítani, mi a zsidóság, és pláne nem, hogy mi a cionizmus. Miniszterelnökként törődni fogok az ultraortodox közösséggel és a Tóra világával. Ultraortodox polgárai az országnak, ismételten elmondom: Nincs miért aggódnotok, épp ellenkezőleg. Ez a tavalyi év azt mutatta, hogy ti vagytok azok, akik saját életetekkel is megfizetitek az árát a nepotizmusnak és a problémák állandósításának kultúrájáért.”

A nyolc frakcióból álló új koalíció példátlanul sokszínű, jobboldali, centrista, baloldali és arab pártokat ölel fel, és egyelőre csak minimális parlamenti többséget élvez: Jes Atid (17 mandátum), Kék-Fehér (8), Jiszráel Beitenu (7), Munkapárt (7), Jamina (6 képviselő a 7-ből), Új Remény (6), Meretz (6) és az iszlamista Ra’am (4).

A koalíciós megállapodások szerint Bennett 2023. augusztus 27-ig lesz miniszterelnök, majd a centrista Jes Atid elnöke, Jáir Lapid váltja a poszton, és Bennett belügyminiszter lesz. A ciklus első felében Lapid külügyminiszterként fog szolgálni.

Az új koalíciót alkotó pártok vezetői vasárnap ültek össze először.

 

Teljes cikk

[popup][/popup]