Szombaton is karbantartják a vasúti pályát – lemond egy ultraortodox miniszter

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Jákóv Licman ultraortodox egészségügyi miniszter, az Egyesült Tórapárt vezetője bejelentette, hogy  a hét végén  benyújtja lemondását –  jelentette az izraeli média pénteken.  A miniszter szerint az indok az, hogy szombatra vasúti karbantartási munkálatokat irányoztak elő. 

Jakov Licman a Kneszetben egy korábbi felszólalása alkalmából

Noha Licman azt is közölte, hogy az askenázi ultraortodoxokat képviselő pártja valószínűleg továbbra is tagja marad a kormánykoalíciónak, a keleti vallásosokat tömörítő Sasz párt az Egyesült Tórapártot követve szintén visszaadhatja miniszteri tárcáit a szombat vallási szentségének megsértésére hivatkozva. Ez pedig  veszélybe sodorhatja a kormányt – vélekedett pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Licman a guri vallási mozgalmat vezető Jakov Arije Alter rabbi haszid udvarához tartozik, és a rabbi úgy döntött, hogy a továbbiakban nem köt kompromisszumot a szombati munkavégzés vallási tilalmának kérdésében, majd felszólította széke elhagyására a neki mindenben engedelmeskedő minisztert.

A kabinetben részt vevő haszid pártok tiltakozása miatt Hájim Kac munkaügyi és szociális miniszter a vallásos pártok megbékítése érdekében korábban csakis az olyan karbantartó munkálatok elvégzését engedélyezte szombaton, amelyek elmaradása emberéleteket sodorhat veszélybe.

A zsidó vallás szabályai szerint emberek életének védelmében meg szabad szegni a szombati munkavégzés tilalmát.

“Nincs más választása. A rabbi erre utasította, és engedelmeskednie kell”- nyilatkozta a Háárec című újságnak az egészségügyi miniszter egyik bizalmasa, a szerinte egyáltalán nem szívesen lemondani készülő Jákov Licman lépéséről.

Az egyelőre bizonytalan kimenetelű politikai válság a hét elején kezdődött, amikor az izraeli vasúttársaság bejelentette, hogy a következő szombaton létfontosságú munkálatokat kell elvégeznie a vasútvonalakon, mert különben a rá következő héten le kell állítania az egész ország vasúthálózatát.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdán tanácskozott a koalíció ultraortodox pártjaink képviselőivel, de nem sikerült egyezségre jutniuk. Csütörtökön úgy tűnt, hogy megszületett a kompromisszum a csakis legeslegszükségesebb munkálatok szombati elvégeztetéséről, s azok időtartamának tizenkettőről négy órára csökkentéséről.

Péntek reggel azonban felborult a megállapodás. Licman múlt pénteken is lemondásával fenyegetőzött a szombati tilalom  megsértése miatt, de akkor sikerült kompromisszumra jutni, mert a kormány megígérte, hogy nem zsidó vallású emberek végzik el a szombati karbantartást.

 

[popup][/popup]