Szegedi Csanád: tanulási fázisban lévő magyar zsidó vagyok

Írta: Czene Gábor, nol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Eddig nem ismert részleteket is mesél kilépésének körülményeiről Szegedi Csanád EP-képviselő, aki azt követően hagyta el a Jobbikot, hogy kiderült: anyai ágon zsidó származású. A Jobbik arculatváltása szerinte nem jelent tartalmi változást. Azt, hogy a szélsőjobboldali párt tovább erősödött a 2014-es parlamenti választáson, elsősorban a Fidesz stratégiájával magyarázza.

Szegedi Csanád fotó Teknős Miklós Népszabadság

Jól tudom, hogy újabban Szegedi Dovidnak hívják?

Dovid a Dávid régies változata. Minden zsidó férfi kap egy héber nevet, ha a vallási szokások szerint átesik a körülmetélésen (brit milá). Nálam tavaly nyáron jött el a pillanat. Anyai nagyszüleim, bár az esküvőjüket ortodox zsidó hagyományok alapján tartották, a holokauszt után eltávolodtak a vallástól. Dédnagypapám nevét választottam. Hivatalosan változatlanul Csanádnak hívnak, a héber nevemet leginkább akkor használom, ha zsinagógában vagyok.

A Köves Slomó-féle EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) székhelyén beszélgetünk, nemsokára Izraelbe utazik. Új ember született?

Nagyrészt igen. Amikor kiléptem a Jobbikból, skizofrén helyzetbe kerültem. Hatalmas feszültségek dolgoztak bennem. Aztán felismertem, nem feltétlenül kell mindent elvetnem az addigi életemből ahhoz, hogy képes legyek megérteni másokat. Az identitást, ahogyan az agyi kapacitást is, lehet bővíteni. Apukám anyai ágon régi nemesi család leszármazottja. Miért ne lehetnék büszke magyar és büszke zsidó egyszerre? Csak a szélsőjobboldalon hiszik azt, hogy a kettő kizárja egymást.

Mit őrzött meg a múltból? Megmaradt például a rovásírás iránti szenvedélye?

Annyira, mint korábban, nem. Ettől még egyáltalán nem fogom bánni, ha tizenéves korukban az én gyerekeim is meg fogják tanulni a rovásírást. Nem a rovásírással van a probléma, még csak nem is azzal, ha valaki kiteszi szobája falára Nagy-Magyarország térképét. Ez a történelmünk része. Azzal van probléma, hogy a szélsőjobboldal rátelepedett a történelmi szimbólumainkra, és olyan mögöttes tartalmat tulajdonít nekik, amitől borsózik az ember háta.

Az EMIH befogadta önt, de más hazai és külföldi zsidó közösségekben árulónak tartják. Ahogyan a Jobbikban is.

Hozzátehetjük még, hogy egyes zsidó közösségekben opportunista nácinak neveznek. Lehet, hogy a helyükben én is ezt mondanám magamról. Harmincéves koromig szélsőséges, egészségtelen radikalizmussal átszőtt életet éltem. Abban, hogy a szélsőjobboldal itt tart Magyarországon, nekem is nagy szerepem van. Nem tudom, és nem is akarom letagadni a múltam. Egy olyan, antiszemita retorikát alkalmazó párt vezetői közé tartoztam, amely félelmet és óriási társadalmi feszültségeket keltett.

A Magyar Gárdát létrehozó egyesület alapítója volt, a Jobbik alelnöke. Vona Gábor szavaival: „a párt ökle”.

Aztán hirtelen megjelentem a zsinagógában. Teljesen érthető, hogy nem mindenki fogadott kitörő örömmel. Viszont úgy látom, ahogy telik az idő, egyre csökken a kételkedés velem szemben. Remélem, egyszer majd végleg elhalványul. Jelenleg tanulási fázisban lévő magyar zsidóként tekintek magamra.

Lassacskán két éve, hogy kilépett a pártból. A Jobbik szerint nem a származása miatt kellett távoznia, hanem azért, mert uniós pénzeket kínált annak, aki a származásával zsarolta.

Továbbra is fenntartom, hogy az erről szóló hangfelvétel összevágott, manipulált anyag volt. Több feljelentést tettek ellenem, vizsgálatok indultak, még a vagyoni helyzetemet is átvilágították. Tüntettek a házam előtt, kaptam fehér port borítékban, beszóltak az utcán. Volt minden. De mindazok a vádak, amelyekkel megrágalmaztak, alaptalannak bizonyultak. Az eljárások során nem találtak semmit, a hatóságok még odáig sem jutottak el, hogy a mentelmi jogom felfüggesztését kérjék. Megdöbbentő élmény volt számomra az a parlamenti frakcióülés, amit 2012 júliusában tartottak az ügyemben. Nem is frakcióülés volt, inkább szabadon engedett pszichoterápia, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. Az egyik szakpolitikus közölte, még jó is, hogy kiderült a zsidóságom, a Jobbik legalább ki tudja védeni az antiszemitizmus vádját. Mások azonban nagyon ellenségesen léptek fel velem szemben. Emlékszem, egyikük kifejtette, hogy olyan vagyok, mintha az egri várban Jumurdzsáknak a gyereke lennék: a várvédők ellenállását gyengítem, bomlasztok.

Meglepődött?

Nagyon rosszul esett. Éveket szenteltem a Jobbiknak, teljes gőzzel építettem, pénzt raktam bele. 2003-ban a párttá alakuláskor léptem be. Nekem mindenem volt a Jobbik. Meglepődni azon lepődtem meg, hogy olyanok vágtak a fejemhez mindenfélét, akik jóval utánam érkeztek, és jórészt nekem köszönhették, hogy parlamenti képviselők lettek. Ezen a frakcióülésen kezdtem megérezni, milyen a barikád túloldalán lenni. Ha rólam, egy szélsőjobboldali idolról ezt gondolják, akkor mit gondolhatnak egy átlagos zsidóról vagy cigányról? Még durvább volt, hogy rájöttem: nagyjából én is így gondolkozom. Szembetaláltam magam saját magammal. Szembetaláltam magam azzal a gyűlölettel, amit én is gerjesztettem. Úristen! Engem nem ilyennek neveltek a szüleim, nem ilyen „Szegedi Csanádról” álmodtam gyerekkoromban.

De még ekkor sem jelentette be, hogy kilép.

A frakciótagok kiengedték a gőzt, abban állapodtunk meg, hogy minden megy tovább. Vona Gábor – feltételezem, ebbe a politikai hasznosság is belejátszott – nyilvánosan kiállt mellettem. Valószínűleg az lett volna a feladatom, hogy amikor például Gyöngyösi Márton zsidólistázós beszédet mond a parlamentben, elmagyarázzam a sajtónak, miért nincs ezzel semmi gond. Nagymamám akkoriban mesélte el, milyenek voltak a gázkamrák, hogyan veszítette el a rokonait, milyen érzés, hogy édesapjától nem tudott elköszönni. Addig a holokausztra úgy tekintettem, mint egy kicsit túltupírozott propagandára, amit nem kell annyira komolyan venni.

És akkor találkozom valakivel, a nagymamámmal, aki megjárta Auschwitzot, és arról beszél: lehet, hogy valakik szerint nem léteztek gázkamrák, de az én apámat, a te dédnagypapádat ott pusztították el. Mély lelki válságba zuhantam. Két héten keresztül egyszerűen nem tudtam aludni. A jövőn gondolkodtam. Hogyan tovább? Végül felhívtam Szabó Gábor pártigazgatót, és elmondtam, hogy ki fogok lépni a Jobbikból. Nem tudom összeegyeztetni magamban ezt az egészet. Vona Gáborral személyesen találkoztam, neki is elmondtam. Vona kérte, hadd hívja össze az elnökséget, és hadd szólítson fel engem az elnökség a mandátumom visszaadására. Rendben – mondtam –, nekem mindegy. Ha ő a saját tagságával szemben védeni akarja magát, legyen így. Összeült az elnökség, felszólított, hogy adjam vissza a mandátumomat, én meg erre azt mondtam, hogy kilépek a Jobbikból. Minden a Vona Gáborral egyeztetett forgatókönyv szerint zajlott.

Senki nem akarta maradásra bírni?

Több elnökségi tag próbált meggyőzni arról, hogy mondjak le az EP-képviselőségről, ugyanúgy megkapom a fizetésem, elalszik az ügy, utána visszatérhetek a politikába. De én már mindenképpen szakítani akartam. Anyukám egyfolytában sírt. Több évtizeden át őrzött titkára derült fény, nyilván felkavarta a téma. Apukám meg nem értette, miért akarok zsidó lenni. Mit csináljak, ha egyszer az vagyok? Nem volt könnyű időszak.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás