Sorsok Háza: tart a küzdelem
A Mazsihisz elnöke szerint Schmidt Mária „kemény üzenetet” kapott a Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség elnökétől.
A hivatalos közleményből még úgy tűnt, Schmidt Máriának sikerült áttörést elérnie a Sorsok Háza ügyében. Elsőként Heisler András, a Mazsihisz elnöke tette világossá, hogy ez távolról sincs így. Most ugyanerről tanúskodik Andrew Burns, az IHRA (Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség) elnökének állásfoglalása is.
Emlékeztetőül: a Józsefvárosban épülő új kormányzati emlékközpont, a Sorsok Háza vezetésével megbízott Schmidt Mária a közelmúltban „nemzetközi konzultáción” számolt be a munkálatokról. A találkozón ötpontos munkatervet fogadtak el.
„Az IHRA-val együttműködésben nemzetközi munkacsoport segíti a Sorsok Háza megvalósítását” – ahogyan arról beszámoltunk, ezzel a bejelentéssel kezdődött az a sajtónyilatkozat, amelyet Andrew Baker rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság nemzetközi igazgatója, a már említett Andrew Burns és Heisler András, valamint Haraszti György, a Páva utcai emlékközpont kuratóriumi elnöke és Schmidt Mária jegyez.
A Mazsihisz februári közgyűlése a Sorsok Háza leállítását kérte a kormánytól, Heisler András később kilépett a nemzetközi tanácsadó testületből. A már idézett és a közelmúltban megjelent sajtónyilatkozat alapján viszont az a látszat alakulhatott ki, hogy fordulat történt: elült a vihar, Schmidt Mária elsimította a konfliktusokat.
Ezzel szemben Heisler lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy erős túlzás lenne fordulatról beszélni. A konzultációról kiadott, „nyögvenyelősen kicsikart” közlemény nem fejezi ki a teljes valóságot, és nem adja vissza a találkozó hangulatát, amely egyáltalában nem volt mentes a feszültségektől.
A Mazsihisz elnöke levelet írt Schmidt Máriának. Ebben egyebek mellett közölte, hogy a Sorsok Háza ügyében „készek vagyunk megkísérelni az együttműködés folytatását”, ennek azonban egyebek mellett az a feltétele, hogy a kiállítás forgatókönyve minél előbb megismerhető és megvitatható legyen. Heisler András úgy érezte, több konkrét kérdésére nem kapott választ. Márpedig „az intézmény megvalósításában és működtetésében kizárólag abban az esetben tudunk felelősséget vállalni, ha együttműködésünk őszintesége egyikünk részéről sem megkérdőjelezhető” – írta levelében a Mazsihisz. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy a Schmidt-féle közalapítvány a Mazsihisz nélkül is képes lesz megvalósítani a Sorsok Házát, de ebben az esetben a „világon egyedülálló módon” olyan holokauszt-emlékközpont jönne létre, amelynek megalkotásában „a helyi zsidó közösség nem vett részt, és abban az érintettek szempontjai nem érvényesülnek”.
A legújabb fejlemény, hogy a vitában az IHRA a Mazsihisz mellé állt. A szervezet honlapján közölt állásfoglalásában Andrew Burns kifejti: a sajtóban megjelentekkel ellentétben az IHRA csak abban az esetben tudja támogatni a Sorsok Háza koncepcióját, ha annak kialakításakor figyelembe veszik a hazai és nemzetközi szakértők, a magyarországi zsidó közösség véleményét. Az IHRA elnöke a Mazsihisszel kialakított szoros együttműködést nem csupán kívánatos, hanem elengedhetetlen feltételnek tartja ahhoz, hogy hiteles projekt valósuljon meg a Sorsok Házában.
Kapcsolódó cikk:
Mazsihisz: A Sorsok Háza projektben való együttműködés feltételeiről
Címkék:Mazsihisz, Schmidt Mária, Sorsok háza