A radikális jobboldal nyerte az osztrák választásokat

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A radikális jobboldali, korábban antiszemita, bevándorlás ellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) győzött a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson. A párt főtitkára történelminek mondta az eredményt.

Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és kormányfőjelöltje (MTI fotó)

  • A Szabadságpárt a szavazatok 28,8 százalékát,
  • Az Osztrák Néppárt a 26,3 százalékát,
  • A szociáldemokraták a 21,1 százalékát,
  • A liberális Neos 9,2 százalékát,
  • A Zöldek pedig 8,3 százalékát szerezték meg.
  • A kommunisták és a Sörpárt nem jutott be.

Nehammer kancellár (ÖVP) időközben elismerte, hogy pártja, az ÖVP alulmaradt az FPÖ-vel szemben. A néppárti kancellár ugyanakkor igyekezett kiemelni azt a pozitívumot, hogy az ÖVP-nek sikerült visszaküzdenie magát „onnan, ahol már egyesek láttak minket, mégpedig a politikai jelentéktelenségben”. Leszögezte: nem adják fel a küzdelmet.

Nehammer hangsúlyozta, hogy a sikereket ugyanakkor el kell ismerni, s így jövő feladata lesz számukra annak megértése, „hogy a radikálisok miért kapnak több szavazatot” az ÖVP-nél, amely – mint fogalmazott – az FPÖ-vel szemben a politikai közepet és az észszerűséget képviseli.

Christian Stocker, az ÖVP főtitkára kijelentette, hogy az Osztrák Néppárt nem fog közösen kormányozni a Kickl vezette FPÖ-vel.

Michael Schnedlitz, a bevándorlásellenes szabadságpártiak főtitkára rendkívüli elégedettséggel fogadta a párt történetének szövetségi szintű választásokon elért legjobb eredményét, illetve azt, hogy az FPÖ az első alkalommal végzett első helyen parlamenti választáson. „Az osztrákok történelmet írtak” – mondta Schnedlitz az ORF-nek nyilatkozva és köszönetet mondott a választópolgároknak, egyben pedig Kickl pártelnöknek, akit az utóbbi évek megújhodásának hajtóerejeként méltatott.

Kickl az ORF-nek adott későbbi nyilatkozatában megköszönte választóinak „a derűlátást, bátorságot és bizalmat”, mint mondta, a választók „hatalmi szóval éltek” pártja érdekében, ami számára azt jelenti, hogy nem kell változtatniuk programjukon.

Kickl szerint azoknak a pártoknak, amelyek személyes vezetése alatt kizártak egy lehetséges koalíciót – vagyis mindenekelőtt az ÖVP és az SPÖ – felül kell vizsgálniuk ezen álláspontjukat. Hangsúlyozta, hogy kész koalíciós tárgyalásokra minden párttal.

MTI

[popup][/popup]