Obama

Barack Obama

Barack Obama sajtóértekezletén az előző nap megkötött megállapodással kapcsolatos bírálatokra és kételyekre reagálva leszögezte: az egyezség alternatívái mind rosszabb helyzetet eredményeztek volna az Egyesült Államok és szövetségesei biztonsága szempontjából.

Az amerikai elnök – keddi nyilatkozatához hasonlóan – ismét azt hangoztatta: a megállapodás elzár minden utat Irán számára a nukleáris fegyverkezésre, és a legszigorúbb ellenőrzési és felügyeleti rendszert lépteti életbe, amelyről nemzetközi szereplők valaha megállapodtak.

Az iráni atomprogramról szóló megállapodás ellenére továbbra is mély ellentétek feszülnek Washington és Teherán között, s bár az Egyesült Államok reméli, hogy az iszlám köztársaság változtat magatartásán, nem bízik ebben – közölte Obama.

Ugyanakkor aláhúzta: az Egyesült Államok célja az utóbbi hat évben kizárólag az volt, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását. Ennek biztosítása még az egyezség bírálói, így az amerikai republikánusok, Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök és a Perzsa-öböl menti arab államok számára is prioritás volt.

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Naivitás vagy realitás?

Washington osztja Izrael és az arab országok aggodalmait Iránnal kapcsolatban, mégis úgy véli, hogy a Teherán atomprogramjáról szóló megoldás az ő érdekeiket is szolgálja – közölte Obama. Szerinte Izrael jó okkal aggódik az Irán jelentette fenyegetés miatt, és osztja az arab országok azzal kapcsolatos aggodalmait is, hogy Teherán fegyverekkel lát el milíciákat és konfliktusokat szít a térségben.

Úgy vélekedett, hogy az iráni fegyveres erők nem fognak olyan jelentős többletforrásokhoz jutni a gazdasági szankciók feloldása miatt, amelyek jelentősen befolyásolnák a közel-keleti erőviszonyokat. Az amerikai elnök leszögezte: nem reménykedik abban, hogy Teherán „csak óvodákra és utakra fogja költeni” többletbevételeit, de az utóbbi években elszenvedett gazdasági károk miatt kénytelen lesz a pénz nagy részét polgári célokra felhasználni.

Sok beszéd, kevés tett

Obama bírálóinak szemére vetette, miközben azt szajkózták, hogy „jobb megállapodást” kell kötni Iránnal, nem álltak elő konkrét javaslatokkal. A kongresszus felé az elnök azt üzente: arra számít, hogy kemény vita veszi kezdetét a törvényhozásban a megállapodásról, de reméli, hogy a honatyák az egyezmény érdemei alapján döntenek majd arról, nem pedig annak fényében, mit gondolnak az ő személyéről.

Az amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva a szíriai konfliktusra is kitért, amellyel kapcsolatban azt mondta: annak rendezéséhez Oroszország és Törökország mellett Irán támogatására is szükség lesz.