Nyitott Ajtók Napja – Évadnyitó utcabál a Bálint Házban

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

20 éves a Bálint Ház – Nyitott Ajtók évadnyitó utcabál a Révay utcában

Nyitott Ajtok napja 20 eves Balint Haz

Idén születésnapi utcabállal ünnepli évadnyitását a budapesti Bálint Ház, amely 20 évvel ezelőtt, 1994-ben nyitotta meg kapuit a hatodik kerületi Révay utcában. A Bálint Ház azóta a budapesti zsidó közösségi élet központjává vált, ahova évente 40 ezer látogató tér be, hogy részt vegyen a minden korosztályt megszólító színes programokon.

balinthazA már hagyományos Nyitott Ajtók évadnyitó utcabált idén szeptember 21-én, vasárnap tartják a Révay utcában Bálint Házban és előtte. Az utcabálon koncertekkel, beszélgetésekkel, sport- és gyerekprogramokkal, árusokkal valamint a zsidó konyha remekeivel várnak minden érdeklődőt. A gyerekeknek délután Haik Viki, Bíró Nóra, Olti Dávid és az Eszter-lánc mesezenekar zenél, este pedig különleges születésnapi nagykoncerten lép fel együtt Bíró Eszter, Váczi Eszter és Gerendás Péter, zenei vezető: Gátos Iván.

A Bálint Ház nagytermében az ősszel induló előadássorozatokból is ízelítőt  kaphatnak a látogatók: Dés Mihály a zsidó humorról mesél, Para-Kovács Imrével, Fritz Zsuzsával és Darányi Andrással közéletről-politikáról beszélget Borgula András, míg Toronyi Zsuzsa és Darvas István a vallásról és hagyományról folytat párbeszédet. A kicsiket eközben egész délután izgalmas állomások, óriáspuzzle, régészkedés, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár és játszóház várja, a nagyobbak pedig részt vehetnek az ingyenes sportbemutatók egyikén.

Fitnesz és Baba-Mama Bálint kártyák ezen a délutánon 30% kedvezménnyel!

A részletes program itt érhető el.

[popup][/popup]