Nem vezethet nő tankot Izraelben

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Közismerten komoly szerepet vállalnak Izraelben a nők a hadsereg munkájában. Aminek vannak bibliai alapjai is, hiszen Dvora-Debóra próféta aktív volt Bárák hadvezetésében a filiszteusok ellen. Ezzel együtt a női szerepvállalásnak vannak fizikai és vallási határai is.

katonano-230x140Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoksága fizikai tesztek alapján úgy döntött, hogy katonanők nem kezelhetnek tankot. Jelenleg az izraeli haderő posztjainak 90 százalékán teljesíthetnek nők szolgálatot.

Az elmúlt években lehetővé tették, hogy nők részt vegyenek a hadsereg elit egységeinek kiképzésén, kisebb drónokat irányítsanak, illetve tesztelték azt is, hogyan vezetnek tankot és katonai buldózert. A vizsgálat eredményét vasárnap publikálta a Ynet, ennek alapján a hadvezetés megállapította, hogy a legtöbb nő fizikai képességeit meghaladja egy harckocsi irányítása.

A hadsereg lapjának legutóbbi számában Yoram Epstein professzor, egykori egészségügyi tiszt és parancsnok, valamint Yuval Heled alezredes azt írták: a nők csatlakozhatnak harcoló alakulatokhoz, de csak a fizikai képességeik figyelembevételével. „Az egyenlőség nevében katonanőket bevetni a fronton, ha az meghaladja a képességeiket, pusztán azért, hogy megtaláljuk azt az egyet, aki elviseli ezt a terhelést, nagyszámú sérültet fog eredményezni” – írják a szakértők. Azt is hozzáteszik, hogy olyan területeken, ahol nem szükséges átlagon felüli erőnlét, nem kell nagy súlyokat emelgetni hosszú időn keresztül és nincs közvetlen kapcsolat az ellenséggel, a katonanők integrációja sikeres.

Egy korábbi zászlóalj parancsnok a Haaretz-nek elmondta, hogy a hadsereg felvehet nőket ilyen feladatokra is, szerinte a harckocsiban lövészként és vezetőként is megállják a helyüket. Ugyanígy működhetnek vegyes egységek a légierőnél és a szárazföldi alakulatoknál is.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]