Nem azt mondta, hogy zsidó, azt mondta, hogy drogos
Szégyen, amit a Fidesz-KDNP frakciója művel a Parlamentben – kezdődik a Jobbik frakcióvezető-helyettesének sajtóközleménye.
Nunkovics Tibor azért adott ki közleményt, mert a kormánypárti képviselők azzal vádolták meg, hogy a parlamentben antiszemita jelzést tett, miközben Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő beszélt.
„Mélységesen felháborít, hogy olyan gondolatokat akarnak nekem tulajdonítani a kormánypárti képviselők, amelyek a legsötétebb időket hozzák vissza” – írja Nunkovics. „A leghatározottabban visszautasítom azt a lakájmédia által terjesztett hírt, hogy antiszemita kijelentést tettem volna a Parlamentben. Ezt csakis néhány kormánypárti képviselő állítja, akik olyan dolgot próbálnak meg rám kenni, amelynek semmi köze sincs a valósághoz.
Amit én mutattam, az nem volt más, mint Deutsch Tamás általam vélelmezett drogfogyasztási szokásaira utaló jel. Szó szerint azt mondtam: »Biztosan púderes maradt az orra!«.