Müller Péter Sziámi AndFriends és az Óbudai Danubia Zenekar születésnapi koncertjét ajánljuk, ami a Művészetek Palotája-Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében kerül megrendezésre 2022. február 21-én, hétfőn este 8 órától. Erről a Mazsihisz számolt be.
Müller Péter “Sziámi” (Forrás: Wikipiedia)
Müller Péter Sziámi a „Zsenik a zsiniben” című előadásokkal állandó szereplője a Zsidó Kulturális Fesztiválnak, akit természetesen idén szeptemberben is láthatunk és hallhatunk majd a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában.
Müller Péter Sziámi, a magyar popzene történetének emblematikus figurája, az URH, a Kontroll Csoport és a különböző névváltozatokkal és felállásokban működő Sziámi zenekarok frontembere hetvenéves. Ebből a jubileumi alkalomból jelenlegi formációja, a Müller Péter Sziámi AndFriends az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve, valamint egykori zenésztársakkal és más jeles vendégekkel színesítve adja elő a zenész népszerű régi slágereit és egészen friss szerzeményeket úgy, ahogyan azok még sohasem szólaltak meg.
Müller Péter Sziámi az URH működésének alig több mint fél éve alatt számos sokat idézett szerzemény szövegét írta és énekelte, majd ezt a tevékenységet folytatta a szintén rövid életű Kontroll Csoportban, még emlékezetesebb dalokkal, később a különböző Sziámi formációkkal a nyolcvanas évek második felének, illetve a kilencvenes éveknek egyik meghatározó alternatív alakja lett, további örökbecsű szerzeményekkel gazdagítva a magyar rockzenét. Ezekből hangzik el jó néhány, több újabb dal társaságában, sőt ősbemutatóra is sor kerül az esten, amelyen az Óbudai Danubia Zenekar, Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekara, egyben az egyik legkarakteresebb, műfaji kísérletezésekre is nyitott művészeti együttese segít ünnepi díszbe csomagolni a jól ismert underground-slágereket.
A jeles évfordulót ünneplő Müller Péter Sziámi persze az itt elhangzó, klasszikussá lett sorain túl is a hazai alternatív kultúra kulcsfigurája, aki alkotott filmrendezőként is, de emellett író, költő, műfordító, Sziget- és operafesztivál-alapító, a Baltazár Színház színésze – és még annyi más.
Minderre vendégeinek széles sora, többek között Víg Mihálytól Bérczesi Róberten és a Romano Dromon át Ónodi Eszterig, szintén rávilágít.
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.