Minden eddiginél nagyobb izraeli-amerikai hadgyakorlatot tartanak

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Minden eddiginél nagyobb, többnapos légi és tengeri közös hadgyakorlatot kezdett kedden az izraeli és az amerikai haderő, részben Izraelben – jelentette a helyi média.

Fotó: Izraeli Véderő

Az izraeli katonai rádió szakértője szerint a cél elsősorban Irán figyelmeztetése. “A bazalt tölgyei” fedőnevű hadgyakorlaton az izraeli egységek mellett 6400 amerikai katona vesz részt, többségük a George Bush repülőgép-hordozón és az azt kísérő hadihajókon.

Száznegyvenkét, köztük több nukleáris fegyverek hordozására is alkalmas repülőgép, többtucat tengeri cirkáló, valamint tengeralattjárók manőverezését gyakorolják, miközben a légierő az Irán elleni esetleges támadást is modellezi, délen vadászgépek bombáznak, és katonák ezrei rakétateszteket végeznek.

A Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő az eddigi legjelentősebb közös hadgyakorlatnak minősítette a péntekig tartó műveleteket.

Az izraeli hadsereg közlése szerint most elsősorban a közös izraeli-amerikai készenlétet tesztelik, javítják a két hadsereg műveleti kapcsolatát, szimulálják célpontok megtámadását, és gyakorolják a kommunikációs, a parancsnoki és irányítási rendszerek összjátékát összetett helyzetekben. A gyakorlatot alig egy héttel azután kezdték el, hogy Herci Halevi átvette az izraeli vezérkari főnöki posztot elődjétől.

A központi szerepet játszó George Bush repülőgép-hordozó B-52-es bombázókat szállít, valamint F-35, F-15, F-16 és F-18 vadászrepülőgépeket. A hadgyakorlat 6400 amerikai katonájából mindössze 450 tartózkodik szárazföldön Izraelben, a többiek a tengeren végzik feladatukat.

A ynet szerint az elmúlt egy év során már harmadszor gyakorol a két haderő egy Irán elleni közös támadást. A lap szerint a következő napokban Izraelben sokfelé érezhető lesz a biztonsági erők élénk mozgása, és robbanások zaja hallatszik majd a déli országrészben.

“A bazalt tölgyeit” mintegy két hónappal ezelőtt, még Benjámin Netanjahu miniszterelnöki kinevezése előtt kezdték el tervezni. A ynet amerikai forrása szerint a hadgyakorlat megmutatja, hogy az Egyesült Államok miként tudja gyorsan a Közel-Keletre átcsoportosítani erőit, noha Washington figyelmét jelenleg főként az ukrajnai orosz invázió és a Kínával kiéleződő feszültség köti le. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]