Milos Zeman , cseh elnök: az Iszlám Állam az “anticivilizáció”

Írta: Kokes János/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Anticivilizációnak nevezte Milos Zeman cseh államfő pénteken az Iszlám Állam terrorszervezetet, amely szerinte olyan mint a kannibálok, akikkel nem lehet tárgyalni.

milos-zeman    Zeman a görögországi Rodosz szigetén a Civilizációk Párbeszéde című kétnapos nemzetközi biztonsági konferencia megnyitóján szólalt fel. Beszédében – amelyet a cseh közmédia ismertetett – Milos Zeman “a társadalom rákfenéjének” minősítette az Iszlám Államot, amely Irakon és Szírián kívül tovább terjeszkedik a világban, s egyetlen célja a mai civilizációk elpusztítása.

“Egy múlt századi példát, a nácizmus példáját említeném, amely előbb a zsidókat, majd a szlávokat, majd további és további népeket próbált megsemmisíteni” – jelentette ki Milos Zeman oroszul elmondott beszédében. A cseh államfő leszögezte: “a kannibálokkal nem lehet tárgyalni, mert a kannibálok számára csak egy falat vagyunk”.

A cseh államfő szerint hiba lenne alábecsülni az Iszlám Államot, mert ez – akárcsak a múlt században Adolf Hitler és a nácizmus esetében történt – súlyos tragédiához vezethetne.

Milos Zeman már elnökké választása előtt több alkalommal is részt vett a Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz igen közel álló Vlagyimir Jakunyin orosz milliárdos vállalkozó által – eddig több mint tíz alkalommal – megrendezett rodoszi fórumon, államfőként pedig 2014-ben volt először jelen.

A kétnapos biztonsági konferencia záróbeszédét szombaton Václav Klaus volt cseh államfő, Zeman elődje tartja.

 

[popup][/popup]