Mecénásból közellenség lett Soros

Írta: Katona Mariann–Pilhál Tamás/mno.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat

– ez nem egy ellenzéki nyilatkozat, hanem a Fidesz közleménye, még 1992-ből. Tegnap ugyanakkor Orbán Viktor már Soros Györgyhöz köthető háttérhatalomról és az általa finanszírozott magyarországi szervezetek politikai befolyásáról beszélt.
Soros györgy

Soros György (forrás:georgesoros.com)

Clintoné a száj, de Soros Györgyé a hang – a korábban Lázár János által hangoztatott érvelés mentén tegnap Orbán Viktor is az Amerikában élő üzletembert okolta mind a bevándorlásért, mind hazánk tengerentúli megítéléséért. A miniszterelnök az állami rádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy Bill Clinton a napokban a felesége melletti demokrata kampányrendezvényen Magyarország kapcsán megunt demokráciáról és Putyin-féle vezetésről értekezett. A kormányfő szerint ezek „nem véletlen elszólások”, az ilyen nyilatkozatok ráadásul megszaporodtak, mióta a migránsválság időszakát éljük. – A Demokrata Párt vezetői mögött mindannyian tudjuk, hogy Soros Györgyöt kell látnunk – mondta, majd hozzátette, hogy Soros György már közzétette az Európába történő muszlim bevándorlást pártfogoló hat pontját. Miután pedig Magyarország meg akarja védeni a nemzeti szuverenitását és a biztonságát, ezért „mi akadályát jelentjük ennek a Soros-féle amerikai tervnek”.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a magyarországi ellenzék ereje elmarad a Soros György által finanszírozott magyarországi szervezetek politikai befolyásától. – Ez egy háttérhatalom, nem választotta meg őket senki, mégis folyamatosan politikai befolyásra törekednek – mondta, hozzátéve, hogy a pénz ezekhez a szervezetekhez javarészt Soros György háttérhatalmi rendszerén keresztül érkezik.

Ismert, Orbán Viktor 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1989 szeptemberétől az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. A kormányfőn kívül több fideszes politikus és holdudvari értelmiségi is igénybe vette az amerikai milliárdos „szolgáltatásait”. Például Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen Szájer József és Németh Zsolt. Kövér László, Schmidt Mária és Stumpf István pedig elfogadta a Soros Alapítvány támogatását. A Soros-féle Közép-európai Egyetemen (CEU) tanult Kumin Ferenc New York-i főkonzul és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Utóbbi 1992-ben az elsők között került be a frissen alapított CEU-ra, ahol 2002-ben PhD-fokozatot is szerzett. Kovács kiemelkedő szakmai tanulmányutakat is köszönhet Sorosnak, hiszen 1994 és 1995 között egyéves ösztöndíjjal Oxfordban tanulhatott a The Queen’s College-ban.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]